Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete beszédet mondott a világszervezet antiszemitizmussal foglalkozó fórumán. Beszéde bepillantást enged az Obama-kormány antiszemitizmussal kapcsolatos felfogásába. (A beszédet magyarul lásd itt.)
Az amerikai delegátus a náci antiszemitizmus példáit sorolta fel, majd hasonló, mai esetekkel érzékeltette a helyzet súlyosságát világszerte. Fontos példáit említette az interneten elszabadult antiszemita gyűlölködésnek és zaklatásnak.
Első hallásra meglepőnek tűnhet azonban, hogy a legsúlyosabb elmarasztalásban Magyarországot részesítette, míg olyan országokat, mint Irán (ahol a holokauszt-tagadás az állam hivatalos politikája és Izrael eltörléséről a legmagasabb fórumokon beszélnek), vagy Egyiptom (ahol a zsidókkal szembeni elzárkózásról gyakorlatilag össztársadalmi konszenzus van) éppen csak megemlített.
Vajon miért fogadóképes a nyugati nyilvánosság a magyar kormány antidemokratikus lépéseit felpanaszlók hangjára, és miért sokkal óvatosabb, ha az iszlám országok, társadalmak (és esetenként kisebbségek) zsidóellenes megnyilvánulásait kell elítélni?
Az Orbán-kormány oligarchia-építő, demokratikus kontrollt lebontó, önreflexiót nem ismerő, sérelmi politikája európai kontextusban tényleg kirívó. A szélsőjobb köré nem kordont von, hanem elveszi annak ellenségképét és saját aklába hívja annak szavazóit, ily módon elszívja előlük a levegőt – mindez szintén nem kompatibilis a kortárs európai normákkal.
Ha a demokrácia barátai tekintetüket nem emelik Magyarország határain túl, akkor az Orbán-kormány működése valóban aggasztó. Ám ha tágabb horizontot vesszük szemügyre, megváltozik a helyzet.
Az arab világ számos országában tomboló gyilkos káosz ugyanis – nemcsak zsidó szemmel – egészen más nagyságrendű probléma. Itt a gyűlöletnek olyan tömény mérge termelődik folyamatosan, amely Európában és a nyugati világban ma ismeretlen. Itt nem szimbolikus gesztusokról van szó, mint amilyen egy kitüntetés vagy szobor. Itt tömegesen gyilkolnak. Ezekből az országokból a zsidók már régen elmenekültek.
Európa, majd 75 évvel a Holokauszt után, még mindig annak feldolgozásával van elfoglalva. Teljes joggal. Miközben azonban Magyarországon is ez zajlik – kitüntetésekről és szobrokról vitatkozva –, máshol valódi népirtás folyik, s az ott termelődő ordas eszmék újra mérgezik a levegőt.
A zsidóellenesség terén az elmúlt 10-15 évben befejeződött a nagy paradigmaváltás: a fasizmus örökségét (hol nyíltan, hol burkoltan) felvállaló európai szélsőjobbtól átvette a stafétabotot az iszlámizmus. Ma az iszlám világ van úgy megfertőzve zsidógyűlölettel, mint Európa volt a 30-as években. Ma az iszlám világban ért el olyan mértéket a válság, a kiúttalanság érzése, a nyomor és az ennek nyomán fellépő szélsőséges ideológiák, mint 1930 táján Közép-Kelet-Európában. Elég egy pillantást vetni a válság termékeként fellépő Iszlám Állam teljes gátlástalanságára, a nyugati humanista normák tudatos lerombolására, hogy átlássuk: ma ebben a közegben a legnagyobb a felhalmozódott gyűlöletpotenciál.
A mai Európában, még úgy-ahogy Magyarországon is, működik a piaci társadalom, az emberek túlnyomó többségének van munkája, megélhetése, létezik a szociális védőháló, az elégedetlenség kanalizálására a demokratikus intézmények lehetőséget nyújtanak, s akinek mindez nem tetszik, szabadon elvándorolhat más országba.
Az arab világban az emberek többségének mindez nem adatik meg. Ennek megfelelően olyan magas a frusztráció és a bűnbakkeresés, hogy az emberek a legszélsőségesebb ideológiák támogatására hajlamosak. A demokráciát zászlajukra tűző mozgalmaknak nincsen esélyük az iszlámistákkal szemben.
Ebben a közegben zsidók nem élhetnek meg – már keresztények is alig, sőt, gyakran az ellentétes felfogású muszlimoknak is menekülniük kell.
A fasizmus eljátszotta a maga nagy antiszemita drámáját a 20. században. Örökségét Európa viszi magával, örök időkre. Miközben azonban történelemmé vált, a 21. században friss erők veszik át tőle a zsidógyűlölet zászlaját.
A mai Európában a zsidók – sok bizonytalanság és szorongás közepette – egyelőre maradnak. Európa, benne Magyarország, a gyűlöletpotenciál terén egyszerűen nem versenyezhet az arab világgal. A jóléti társadalmakban nyilvánvalóan kevesebb a frusztrált ember.
A zsidógyűlölet első számú exportőrévé az arab/iszlám világ lépett elő. Európa ma inkább importál, valamiképpen rákapcsolódik az iszlámista vonalra.
A mai Európában kialakult ennek a szokásrendje: a palesztinok sérelmeit illik emlegetni, s ezeket oly mértékben túldimenzionálni, hogy ennek fényében Izrael embertelen szörnyállamnak látszódjon, amellyel szemben aztán minden megengedett. Az elmúlt évtized gyilkos zsidóellenes merényleteit mind iszlámisták követték el. A mai Európában a zsidóellenességnek ez a kombinációja bizonyult hatékonynak: iszlámista zsidógyűlöletet baloldali/emberjogi/kisebbségvédő csomagolásban.
Volt egy komoly és nagyszabású kísérlet Európában a szélsőjobboldal és az iszlámizmus politikájának szintézisére. A magyar Jobbik vállalkozott erre a kísérletre: azon az alapon, hogy mind a ketten nyíltan utálják a zsidókat, a liberalizmust és a nyugati demokráciát, a Jobbik politikai szövetségre lépett az iszlámizmus vezető erejével, Iránnal. Ezzel a Jobbik szalonképtelenné tette magát a nyugat-európai szélsőjobb köreiben is, amelynek pártjai az 1989 utáni évtizedekben sorra átnyergeltek az antiszemitizmusról a (főleg iszlám) bevándorlók elleni propagandára. A Jobbik pont az ellenkező úton indult el: az iszlámpárti és antiszemita elegyet választotta.
A Jobbik-Irán szövetség addig működött, amíg a közel-keleti válságövezetekből meg nem indult az emberáradat. Az éber kormánypárt azonnal lecsapott az iszlám bevándorlás által felgerjesztett félelemre, és sikert aratott. Ilyen körülmények között persze öngyilkosság lett volna egy párt számára továbbra is nyíltan szövetkezni egy iszlámista országgal. Évtizedes késéssel a Jobbik is felült tehát a nyugati-európai szélsőjobb vonatára: lehalkította az antiszemitizmust, fölerősítette a bevándorlás-ellenességet, aminek fő motívuma az iszlámtól való félelem.
Erősen úgy tűnik, hogy a nyerő, új antiszemitizmus a fent említett, iszlám fanatizmusból és az európai (szélső)baloldali emberjogi, kisebbségvédő diskurzusból gyúrt keverék lesz. Ehhez az iszlámisták adják a friss, fanatikus gyűlöletet, a polkorrekt nyugati baloldal pedig a tanúsítványt arról, hogy itt haladó mozgalomról van szó. A mozgalom első zászlóvivői természetesen a palesztinok. A zsidók ellen elkövetett gyilkos európai merényletek tettesei már ebből a szellemiségből táplálkoznak.
Veszedelmes keverék ez a zsidók számára, mert az emberjogi diskurzus sokáig az ő menedékük volt, nehezen tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, amikor ezeket a lózungokat ellenük fordítják.
Az emberjogi, kisebbségvédő, polkorrekt Obama-kormány ENSZ-képviselője (aki 2002-ben és 2003-ban Izraellel szemben igen kritikus volt), is ezért kerülte az iszlám és az antiszemitizmus bármiféle kapcsolatának említését. (Az iráni Holokauszt-karikatúrákat és az egyiptomi televíziós uszítást dicséretesen megemlítette, de mindenféle kontextus nélkül.) Ezen a fórumon az iszlám országok képviselői is jelen voltak, s nem volt tanácsos velük kollektíve szembefordulni. A szónok ugyanis könnyen megkaphatta volna az iszlamofóbia vádját. Mivel ez polkorrekt kifejezés, nehéz ellene védekezni annak, aki maga is polkorrekt nyelven beszél.
Könnyebb ügy volt tehát Bayer és a Hóman szobor. Ezek még a régi antiszemitizmusról szólnak, e téren konszenzus van, az ilyesmit nem volt nehéz elítélni.
Ami persze jogos, de Bayer Zsoltot meg a Hóman szobrot az antiszemitizmus elleni világméretű harc középpontjába állítani az ENSZ-ben – ez erős túlzás. Mondhatni pótcselekvés. Lovaglás a régi antiszemitizmuson, miközben a régi divat hívei egyre nagyobb számban nyergelnek át az új, életerős, emberjogi nyelven vagdalkozó zsidógyűlöletre.
Ez utóbbi korunk igazi kihívása, mert az emberjogi nyelvet használó politikusok nem találták még ki, miként lehet az emberjogi nyelven gyűlölködők ellen hatékonyan fellépni. Sőt, sokan magát a problémát is elég nehezen akarják észrevenni.
Úgy tűnik, ebbe a csapdába esett bele Samantha Power is.
Vélemény, hozzászólás?