Izrael ultra-ortodox, a diaszpóra liberális

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) elnöke Izrael Állam vezetőit sürgette, hogy vegyék komolyabban a diaszpóra zsidóságának gondjait.

Utóbbiak úgy érzik, hogy egyre nő a távolság a zsidó állam és a diszpóra zsidó közösségei között. Lauder főként azt hangsúlyozta, hogy Izrael a liberális és progresszív zsidó közösségeket idegeníti el, márpedig ezeket éppolyan komolyan kéne vennie, mint az ultraortodox közösségeket.

A kijevi zsidó fórum elnevezésű tanácskozáson Lauder az olyan nacionalista, populista pártok erősödésére is felhívta a figyelmet, amelyek jó kapcsolatokat ápolnak Izraellel, viszont a helyi zsidó közösségek kétkedve, sőt gyakran félelemmel tekintenek működésükre.

„Számos zsidó közösség, amelyet meglátogattam, növekvő távolságot érez Izraellel szemben”, mondta Lauder. Hozzátette, hogy sok diaszpórabeli közösség szekulárisabb és liberálisabb, mint az izraeli ortodoxia, ami a távolódás egyik oka.

„Ma a legtöbb zsidó közösség liberális, szekuláris vagy reform irányzatú, és Izraelt nem plurálisnak, hanem ultra-ortodoxnak látják, és ez a magukra hagyatottság érzését váltja ki belőlük”, mondta Lauder, s hozzátette, hogy a diaszpóra közösségei gyakran úgy érzik, Izrael nem törődik a problémáikkal.

Mindent meg kell tennünk a zsidó nép egységéért, mert a diaszpóra közösségei egyre fogynak, csak az ultra-ortodoxia erősödik, s akik nem ide tartoznak, magukra hagyva érzik magukat. Lauder az izraeli külügyminisztériumot bíztatta, hogy tegyen lépéseket ez ügyben. „Izrael nagyon keveset tesz a diaszpóra közösségeivel való kapcsolattartás érdekében”, így kritizálta a zsidó államot a ZSVK elnöke.

Forrás: http://jpost.newspaperdirect.com/

Comments

One response to “Izrael ultra-ortodox, a diaszpóra liberális”

  1. Bodó K. Attila avatar
    Bodó K. Attila

    Az internacionalista szellemben nevelkedett, nem vallásos liberálissá átvedlett diszpóra zsidósága a multikulturalizmussal, a multi-etnicitással akarja az európai nacionalizmus újraéledésé megakadályozni. „Ha nincs nemzeti szellem, nincs gyűlölködés.” A „galut” liberálisnak mondott zsidósága,─ SOROS György (halachikus, de szekularizált zsidó) milliárdos vezetésével és finanszírozásával─, valamint különféle NGO bevándorlást, migrációt előmozdító szervezetekben, létszámában látványosan felülreprezentálva egy 21. századi GÓLEMET épít! Ez az európai liberális zsidóság a 21. századi GÓLEM anyagát harmadik világ korlátoltan belátóképes, fanatikus arab, iszlamista és harmadik világ oktalanul túlszaporodó, magának új életteret kereső csőcselékéből gyúrja. Talán az így összegyúrt GÓLEM fogja megvédeni az európai liberális zsidóság érdekeit, világképét, idealizmusát és elvezetni a sokféleség teljes toleranciájához? NEM! Hiszen az európai liberális zsidóság felelőtlenül és önmagát veszélyeztetve, vajon miből gyúrja ezen 21. századi GÓLEM anyagát?, MIBŐL? Az európai szellemi és anyagi kultúrától oly távoli integrálhatatlan, fanatizálható olyan embertömegekből, akiknek egészen más az értékrendje, teljesen más az ösztönviláguk és világfelfogásuk és tömegességük révén integrálhatatlan időzített demográfiai bombát képeznek Európa tradicionális társadalmai alatt. De ezáltal Európában élő zsidóság alatt is! Ez a GÓLEM nem védelmezője, hanem elpusztítója lesz Európa zsidóságának. Nos, ezt kellene idejében felismerni és nem SOROS György zsoldjába szegődve egy eszelős hamis küldetéstudattól terhel milliárdos öregember rögeszméjét kiszolgálni, aki valamiféle harmadik évezredbeli Mózesnek képzeli magát, aki a világ túlszaporodó, saját normális állami létét megteremteni képtelen tömegeit akarja bevezetni az Európai Kánaánba. Az európai liberális zsidóságra pontosan illik Jésájáhu nagy próféta mondata „ Rombolóid és pusztítóid közületek származnak” ( Psat , azaz szószerinti értelmezés) Ezeknek azt javasolom, hogy tanulmányozzák a kiváló pragmatikus társadalomszervező és társadalomtudós és író Zeev Jabotinsky az izraeli “Zeev Jabotinsky Institute In Israel – מכון ז’בוטינסקי בישרא” névadójának munkásságát? MIT MONDOTT! ” A nacionalizmus mindenekfelett álló érték. Nincs a nemzetnél, a hazánál magasabb ,rendű érték, nincs olyan istenség e világegyetemben, amelynek kedvéért fel kellene áldoznunk e két legdrágább kincset”. Jaboninsky ehhez még azt is hozzáfűzi, hogy “a társadalmi béke záloga, ha az etnikum lefedi a nemzet fogalmát”. Az izraeli demokratikus zsidó nemzetállam ezt felismerte és őrt áll, hogy ez minden vonatkozásában teljesüljön! Chaim Arlosoroff is egyértelművé
    teszi, hogy “A nemzeti eszme az egyetlen, amely lehetővé teszi a nemzetek közötti ligát. Európának sem lehet más útja!

    Shabbat Shalom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük