A fenti címmel írt cikket Robert Rozett, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet történésze az Israel Journal of Foreign Affairs 2019-es számába.
Robert Rozett, aki pár éve könyvet írt a magyar munkaszolgálatról rámutat, hogy sokfelé igyekeznek új keretbe helyezni a háború idején történteket, bár a történészek már eloszlatták az önfelmentő mítoszokat. Az üldözésekben, sőt a gyilkosságokban az osztrákoknál és másutt is, nagyon sok helyi polgár is közreműködött, magánemberként, a rendőrség és a katonaság tagjaként vagy éppen kormányszervek irányításával.
Magyarország mutatja, hogy mennyire elterjed a mantra, mármint hogy nem mi voltunk, hanem a németek. A német megszállás emlékműve egy kalap alá veszi azokat, akik Németország szövetségeseként vívott háborúban vesztették életüket, illetve a zsidókat, akiket megöltek, miközben sok esetben a hatalmat és a lakosságot terheli a felelősség a halálukért. Az igaz, hogy a zsidóság nagy részét a németek bevonulása után deportálták, de kellett hozzá a magyar hatóságok aktív segédlete is. Akiket Auschwitzba küldtek, azoknak a 80-85 %-a azonnal a gázkamrákban végezte. De a többiek közül is sokan odavesztek.
Nem állja meg a helyét az sem, hogy csakis a nyilasok üldözték a zsidókat. A halálvonatok ügyében a belügyi tárca kezdettől fogva szorosan együttműködött Eichmannal. Az áldozatokat a hatóságok gyűjtötték és vagonírozták be. A német megbízott ujjongott, milyen simán megy a dolog. Úgy tűnik, hogy a lakosság nagy részének semmi baja nem volt a deportálásokkal. De a magyarok már a német csapatok bejövetele előtt is igen sok zsidó üldöztetéséért és haláláért voltak felelősek. Azon kívül sorra születtek a zsidótörvények. Aztán jött Kamenyec-Podolszk és az újvidéki mészárlás, amelynek csaknem 1300 zsidó, illetve szerb esett áldozatul. Már 1941-ben a Honvédség felügyelete alatt felállították a munkaszolgálatra szakosodott cégeket. A keleti frontra küldött 45 ezer zsidó 80 %-a nem tért haza.
A felelősséget Romániában is előszeretettel kenik rá a németekre. Ez persze jelentős részben a szocializmus öröksége. De az egész térségben keresik a lehetőséget, hogy hasznosíthassák a múltat. Igyekeznek hősöket találni a kommunizmus előtti időkből, vagy olyanokat, akik harcoltak a nemzeti függetlenségért és megújulásért. Magyarországon sokan nagy hazafiként tekintenek Horthyra, csak éppen elfelejtik, hogy az ő idején hurcolták lágerekbe a zsidók százezreit. Lezsák Sándor egyenesen tanulmányban méltatta a kormányzó érdemeit. De Orbán szintén dicsőíti. Szakály Sándor a Veritas élén a jelek szerint küldetésnek tartja a politikus rehabilitálását, illetve, hogy hősnek állítsa be.
A használható múlt további rendeltetése, hogy megvédje a nemzet hírnevét minden mocsoktól. Erre a legjobb példa Lengyelország, ahol törvény bünteti, ha bárki rosszat mond a lengyelekről a holokauszt kapcsán. Sokszor egybemossák a régióban a nácik és a kommunisták bűneit. A Terror Házában azonban sokkal nagyobb teret szentelnek az oroszok által elkövetett bűntetteknek, mint annak, amit a fasiszták csináltak. Pedig a különbségek óriásiak. A torz történelmi mondandó sok esetben szorosan összefügg az illiberális erőkkel. Az irányzat bátorítani igyekszik a nemzetállamokat, hogy azok hangoztassák szuverenitásukat. Igyekszik megőrizni a nemzeti identitást az idegenekkel szemben, és hallani sem akar a nyitottabb társadalomról.
Itt lép a képbe a holokauszt elferdítése és a történelem tisztára mosása. Csak épp a nemzet tiszteletét nem lehet ily módon elérni. Ahhoz őszintén szembe kell nézni a múlttal. És támogatni kell mindazokat, akik harcolnak a történtek tisztázásáért, illetve egy olyan társadalomért, amelyben nem alakulnak ki kedvező feltételek egy újabb holokauszt vagy hasonló bűncselekmények számára.
Vélemény, hozzászólás?