Az idézőjel nem véletlen, mert a gond az elnevezéssel kezdődik.

A „telepes” a zsidó közbeszédben is olyan izraelit jelent, aki Júdea-Szamária (Nyugati Part, Ciszjordánia) területét választja lakóhelyül.

A szóhoz sokféle asszociáció fűződik, ám a nyugati politikai közbeszédben kapott egy erősen negatív felhangot.

A világ számtalan területi/etnikai konfliktusából ezt az egyet a világsajtó kiemeli és a minden indokolható mértéken túldimenzionálja. (Amint a  Szombat hasábjain erre rendszeresen felhívjuk a figyelmet.) Ebben a közegben a „telepes” elnevezés a konfliktus egyik résztvevőjét azonnal az erkölcsileg vesztes sarokba szorítja. Merthogy a telepes – ezen értelmezés szerint – illegitim módon viselkedik: rátelepszik a más földjére, s elveszi azt az ártatlan és jóhiszemű őslakótól. Eszerint Izrael az utolsó fehér gyarmatosító lenne a 21. században, s azt műveli, amit a hajdan a nyugati országok – akik azonban már szánják-bánják ezeket a bűneiket.

És rávetítik ezeket a zsidó államra.

A palesztin „őslakosság” és a zsidó „telepes” szavak elterjedtsége a nemzetközi politikai nyelvben már egyértelműen mutatják, hogy a szerepek le vannak osztva. Világos, hogy ki a „jó fiú” és ki a „rosszfiú”. A „telepes”itt ugyanolyan prejudikált kifejezés, mint a „megszállt területek”.

Ebben a narratívában az izraeli részről felhozott érvek (pl. az izraeli oldalról tett számos békeajánlat, s az erre adott palesztin elutasítás) meg sem jelennek, nem is vesznek róluk tudomást.

Izrael Állam politikáját pedig – kimondva, ki nem mondva – gyakran azonosítják a telepesekkel. („Izrael egy gyarmatosító vállalkozás” – olvasható haladó tüntetések transzparensein.) Mint ahogy a „megszállt területek” terminus forma szerint Ciszjordániára és Gázára vonatkozik, gyakorlatilag azonban egész Izraelt is szokták érteni rajta. A palesztin tankönyvekben minden estre így szerepel,  a palesztin oktatás finanszírozója pedig az ENSZ – vagyis a világ maga.[1] Izrael e vádak szerint 100 éve folyamatosan veszi el a palesztinok földjét.

Fentiekből kifolyólag e cikkben és a témáról szóló összeállításunkban a „telepes” szó óvatosan kezelendő, roppant kiterjedt és ellentmondásokkal terhelt jelentéstartományának megfelelően.

A vallásos cionisták köreiben a vallásos küldetéstudat üti a 21. századi kisebbségvédő felfogást.

Viszont a fősodrú telepes mozgalom politikai kultúrája ennek ellenére nyugatias. Vezető szervük a Yesha Council – saját messianisztikus küldetéstudata mellett is – elismeri a velük együtt élő arab lakosság (a „palesztin” szót kerülik) jogait az önszerveződésre és a nyelvi, kulturális és közigazgatási autonómiát magától értetődőnek tartja.[2]

Ugyanakkor ez a politikai kultúra kétségkívül időről időre a szélsőségek forrása – még ha a közösség többsége az erőszakot nem is támogatja.

…

Ez a közeg termelte ki Jigal Amirt, aki 1995-ben a közvetlen cselekvés nyelvére fordította le azt a tételt, mely szerint a zsidó nép ellen forduló árulót (az ő értelmezésében a palesztinokkal tárgyaló Jichak Rabint) meg lehet ölni.

…

Ez a közeg termelte ki a „Temple Institute” nevű intézményt, amely a belátható időn belül felépülő Harmadik Templom aprólékos terveit dolgozza ki.  Az Intézet munkatársai már elkészítették a majdani Templomban használatos rituális kellékeket (papi ruhák, trombiták, vágáshoz használt kések, stb.)
A Templom nyilván a Sziklamecset és az Al Aksza Mecset helyén épülne fel – noha nem erőszak, hanem az isteni beavatkozás útján.

…

Ezzel a mozgalommal a nyugatias gondolkodás nehezen tud párbeszédet folytatni, mert első mozgatója nem a nyugati racionalitás, hanem a vallásos messianizmus. A messiási küldetéstudat kibúvót kínálhat a demokratikus normák alól: a Messiás az adu ász: adott esetben üt mindent és mindenkit.

Ideológiai alapot a nyugati normák átlépésére csak az ő eszmerendszerük kínál: a szekuláris izraeli pártok mind a nyugati demokratikus normák alapján állnak – annak ellenére, hogy a nyugati demokratikus normák élharcosai ma rendszerint Izrael-ellenesek.

…

Ám ez az öntörvényű mozgalom csak azért érhetett el olyan nagy befolyást az izraeli társadalomban, mert ideológiájuk alátámasztást nyert a zsidó állam nemzetközi elutasításból. A rengeteg Izraelt elítélő ENSZ határozat, a „népek” nem szűnő ellenséges magatartása szemükben a bizonyíték, hogy Izrael „magában lakozó nép”[4], amely a többivel nem tud elvegyülni és egy ilyen népnek nyilván küldetése van. A vallásos cionizmus egyfelől persze a zsidó hagyományban gyökerezik, másfelől azonban páratlan fellendülése a zsidó állammal szembeni szüntelen elutasítás következménye is. Utóbbi volt a „katalizátor”. Nyilván oka van annak, hogy a világ szünet nélkül velünk foglalkozik – mondják a mozgalom ideológiai élharcosai, akik a nyugati média irántuk kifejlesztett negatív sztereotípiáit dacos öntudattal küldetéstudatba fordítják át.

Az írás teljes szövege a nyomtatott Szombat szeptemberi számában olvasható.

Jegyzetek

[1]A palesztin tananyagból áradó gyűlöletbeszéd miatt csökken a palesztinok támogatása

[2] Lásd az interjút David Gilmonival, a Yesha Council vezetőjével nyomtatott lapunk 25.

oldalon.

[3] Lásd a Baruch Goldtsein misztériuma c. cikket nyomtatott lapunk 27. oldalán.

[4] Mózes IV. 23:8-9