A Fehér Ház elítélte Trump és Kanye West antiszemita megnyilvánulásait

„Kapcsolatunk Izraellel  sziklaszilárd; közös értékeinken és érdekeinken nyugszik, Donald Trump nyilván képtelen ezt megérteni” (clearly doesn’t understand that) – hangzik a Fehér Ház hétfői nyilatkozatában.

Donald Trump korábbi elnök és Kanye West rapper a hét végén atiszemita kijelentésekre ragadtatták magukat.

Trump azért becsmérelte az amerikai zsidóságot, mert nem hajlandók olyan nagyra értékelni őt, mint az izraeli zsidók, valamint az evangéliumi keresztények az USÁ-ban. A Truth Social csatornán posztolta: „A zsidó amerikaiaknak “össze kell szedniük magukat”, és meg kell becsülniük azt, ami Izraelben van, “mielőtt még túl késő lenne”.

A Fehér Ház álláspontját Karine Jean-Pierre szóvivő ismertette.

„Donald Trump kommentárjai antiszemiták és egyszerre sértőek a zsidóságra, valamint izraeli szövetségeseinkre nézve… Tisztázzuk: Donald Trump immár évek óta szélsőséges és antiszemita elemekkel fúj egy követ, és ezt nem hagyhatjuk szó nélkül, mint ahogyan nem mehettünk el demokrata barátaink és kollégáink múlt heti megnyilvánulása mellett sem” – arra utalva, hogy a Los Angelesi városi tanács tagjai egy sor rasszista és antiszemita kommentre ragadtatták magukat.

Trump kijelentéseit széles körben elutasították az USA zsidó vezető szervezetei, hivatalnokai és demokrata törvényhozói, akik Trump szavaiban a kettős lojalitás, mint régi antiszemita közhely fölemlegetését vélték fölfedezni. A szóvivő szavai szerint Trump képtelen megérteni azt, hogy USA és Izrael kapcsolatai közösen vállalt értékek és érdekek mentén fejlődnek.

West kijelentéseire térve a szóvivő nem kommentálta a Parler közösségi platform megvásárlásáról szóló híreket, de hangsúlyozta, hogy aljas megjegyzéseknek nincs helye a politikai diskurzusban.

A Los Angelesi Holokauszt Múzeum látogatásra hívta meg a rappert, miután előadta szokásos kirohanásait és összeesküvési elméletét. A meghívást West visszautasította.

Westet az után zárták ki közösségi oldalairól, hogy Sean “Puffy” Combs médiamogulról azt állٕította, hogy a zsidók embere és hogy a maga részéről „fokozott készültségi állapotba helyezte magát a zsidókkal szemben” ((vowing to go “death con 3” on “JEWISH PEOPLE.)

Az is kiderült, hogy a Tucker Carlsonnal folytatott beszélgetésből utólag olyan részleteket töröltek, amiben West zsidó  „pénzügyi manipulációkat” emlegetett, és azt, hogy a zsidók milyen rosszul táncolnak.

Demokrata kongresszusi képviselők és zsidó szervezetek elítélték West kijelentéseit, bár bizonyos konzervatív szakértők találtak számára mentségeket. Az incidens nyomán további vizsgálatok kezdődnek az interjúval kapcsolatban.

 

 

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük