Médiás szókiegészítő játék – Ben-Gvir és a szavait behelyettesítő sajtó

A játék lényege, hogy egy-egy mondatból vagy történetből bizonyos szavakat kihagynak, amelyeket tetszőlegesen be kell helyettesíteni.

Itamar Ben-Gvir

Ez történik akkor is, amikor egy izraeli politikus a „terroristák” kiiktatásának szükségességéről beszél, de azt a sajtó úgy tálalja, mintha „embereket”, „palesztinokat”, „gázaiakat” mondott volna.

A szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter nyilatkozataiban bőségesen lehet találni bírálni valót. Ám egészen más dolog, amikor megpróbálják meghamisítani a szavait.

Ezt tette több spanyol nyelvű médium Ben-Gvir mondataival kapcsolatban, amelyek az October 8 című podcast első adásában hangzottak el. A műsor házigazdája, Rom Braslavski, két évig volt a Palesztin Iszlám Dzsihád fogságában, mielőtt kiszabadult volna.

A beszélgetés során Ben-Gvir számos olyan vitatott elképzelésről beszélt, amelyek Izraelben korántsem élveznek széles körű támogatást: a Gázai övezet megszállása, izraeli telepek létrehozása a térségben, a palesztin lakosság kivándorlásának ösztönzése mellett érvelt. Emellett szóba került a sikulim memukadim (a terrorista szervezetek tagjai elleni célzott műveletek, célzott likvidálások) is. Ez a terrorizmusellenes gyakorlat az október 7-i támadások óta Izraelben jóval szélesebb támogatottságot élvez, mint a miniszter egyéb elképzelései.

A legtöbb sajtóorgánum a műsornak azt a részletét emelte ki, amelyben Ben-Gvir a következőket mondta:

„Nem titok, hogy nem értek egyet a miniszterelnökkel. Szerintem célzott likvidálásokat kell végrehajtani Gázában… Minden éjjel iktassanak ki harminc-negyvenet. Ne csak azokat, akik éppen abban a pillanatban jelentenek veszélyt. Vannak ott emberek, akik nem méltók az életre. Nem kellene élniük. Nem is emberek.”

A podcast vége felé Ben-Gvir visszatért a témára, és ezúttal egyértelműen pontosította a mondatát:

„Megismétlem: minden éjjel harminc, negyven vagy ötven terroristát kellene megölni Gázában.” A héber mechablim (מחבלים) szót mondta, amelynek jelentése: terroristák.

Ez a szó azonban teljesen eltűnt a nemzetközi sajtó jelentős részéből, köztük az Associated Press tudósításából is, amely félrevezető módon ezt a címet adta: „Ben-Gvir izraeli miniszter azt szorgalmazza, hogy minden éjjel harminc–negyven embert öljenek meg Gázában.” Ugyanígy tett a Harper’s Magazine is.

A spanyol nyelvű média még ezen is túllépett: az El País egy olyan videót tett közzé, amely a fordításba beillesztette az „emberek” kifejezést. Az egész spanyol nyelvterületen nagy befolyással bíró EFE hírügynökség szintén „emberekkel” helyettesítette a Ben Gvir szerint likvidálni szükséges „terroristákat”.

A német közszolgálati Deutsche Welle spanyol nyelvű szolgálata is ezzel a címmel adta a videós tudósítást: „Izraeli miniszter napi negyven ember megölésére szólít fel Gázában.”

A spanyolországi The Objective független digitális portál szintén említést érdemel, mert a cikkük címe: „Izrael biztonsági minisztere a palesztinok válogatás nélküli megölését ajánlja: Ben-Gvir minden éjjel harminc–negyven célzott likvidálás kvótáját javasolja a Gázai övezetben” önellentmondást tartalmazott; ha egy támadás célzott, értelemszerűen nem lehet válogatás nélküli.

Később a The Objective megváltoztatta a címet, de az új változat sem volt jobb: „Izrael biztonsági minisztere palesztinok megölését ajánlja.”

Néhány órán belül televíziós és rádiós műsorok, újságcikkek válogatás nélküli likvidálásokról írtak, és természetesen akadt olyan médium, amely Izraelt a nácikhoz hasonlította.

Annak ellenére, hogy nemcsak az inkriminált mondatban, hanem az egész podcast beszélgetésben, végig a terroristák elleni küzdelemről volt szó, nem pedig emberek, gázaiak vagy palesztinok elleni harcról.

Mindez nem jelenti Ben-Gvir mentegetését és a radikális nézetei helyeslését. De az újságírás nem veszíti el a bírálat képességét attól, hogy ragaszkodik a szöveghűséghez; ellenkezőleg, éppen a pontosságban rejlik az ereje. Amikor a lapok rendszerszerűen ismételnek meg egy téves állítást, talán érdemes lenne újragondolniuk, mi értelme ennyi külföldi tudósítót fenntartani, ha azok még az információk ellenőrzéséhez szükséges minimális erőfeszítést sem teszik meg.

Camera

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük