Az 1956-ban egy nyugati fotóriporter jóvoltából a magyar forradalom jelképévé vált vörös hajú, szeplős kamasz múltjából egyre több információ kerül elő: felkutattuk a sírját, rátaláltunk édesanyja nevére, és azt is tudjuk: hol született a tragikus sorsú Erika.
Az elmúlt hetekben tovább bogoztuk az 1956-ban hősi halált halt zsidó kislány, Szeles Erika történetét.
A fényképet egy dán fotós, Vagn Hansen készítette, akinek az akkor 15 éves Erika mosolyogva állt modellt, egy orosz géppisztollyal a kezében; a sorozatból mégis egy komoly kép vált ismertté melyről Európa egy tettre kész, bátor lány arcát ismerte meg.
A fényképész és Erika elbeszélgettek – a lány valószínűleg tudott valamicskét dánul, mivel az 1940-es évek végén, mielőtt a vasfüggöny legördülése lehetetlenné tette a hasonló utakat, három hónapot Dániában töltött a Red Barnet nevű egyesület szervezésében, amely a háború után elszegényedett országokban élő gyermekeket karolt fel -, de a keresztnevén kívül semmit nem lehetett tudni róla.
A kutatás elkezdődött
Henning Schultz egyike volt azoknak a fiatal dán kamaszoknak, akik fényképe alapján rajongtak Erikáért. Schulznak köszönhető az Erika dániai tartózkodásáról szóló információ napvilágra kerülése. Tinédzserként elrejtette az egyik legnépszerűbb dán magazin, a Billed Bladet három számát, és felnőtt fejjel bukkant rájuk, bennük Erika fényképére egy láda mélyén az általános iskolai tankönyvei között. Schultz ekkor, 2006-ban határozta el, hogy felkutatja Erikát, és odaadja neki a régi újságokat. Rengeteg időt fektetett a keresésébe, több magyar lapot is megkért, hogy tegyék közzé Erika képét, hátha valaki ráismer. A kérést csak a Magyar Nemzet teljesítette, de eredmény nélkül.
A Hírszerző korábban két cikkben foglalkozott Erikával. Eddigi kutatásaink alapján már ismeretes, mikor született Szeles Erika, és mikor halt meg, egy volt általános iskolai osztálytársnőjétől pedig azt is megtudtuk, hova járt iskolába, ki volt az osztályfőnöke, és milyen személyiség volt. Jelleme megismerésében szintén segített lapunknak Fonda Almerigo, aki egy helyen dolgozott a lánnyal a Béke Szállóban, és egy fotóval azt is bizonyította: együtt néptáncoltak.
„Drága kicsi lányom”
A Hírszerző cikkének és a Magyar Nemzeti Múzeum Vagn Hansen 1956-os képeit bemutató tárlatának köszönhetően egyre többen bukkannak fel a múltból, így egyre kerekebbé válik Erika története. A kiállításnak köszönhetően jutott Hansen úr tudomására, hol nyugszik a kislány, lapunk pedig ennek nyomán felkereste a Kerepesi temetőt, és felkutatta sírt.
„Felejthetetlen egyetlen drága kicsi lányom Erikám, 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.” – ennyi áll Szeles Erika Kornélia sírján, akinek a teljes nevére az „1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottai és ártatlan áldozatai, akiket ebben a sírkertben temettek el” feliratú márványtáblán bukkantunk rá.
A legtöbb áldozat munkás volt
A kutatás tovább folyt, és Eörsi Lászlónak, a ’56-os Intézet munkatársának, a forradalmi harci csoportok jó ismerőjének közvetett segítségével újabb információkra bukkantunk. Horváth Miklós és Tulipán Éva „In Memoriam 1956” című kötete tartalmaz egy „Magyarország 1956-os embervesztesége” című mellékletet a forradalomban elhunyt áldozatokról, és azok ismert személyes adatairól.
A kötet többek között nem, kor, foglakozás és lakhely szerint csoportosítja ’56 áldozatait, akik szám szerint körülbelül 2.700-an lehettek. Az egyik ilyen elemzés alapján a legtöbb áldozat munkás volt (46,4 %), a fegyveres testületek tagjai – katonatisztek, tiszthelyettesek, sorozott katonák, rendőrök, államvédelmisek – az áldozatok 16,3 százalékát tették ki, az elhunytak 13,9 százaléka szellemi foglalkozású volt, 9,4 százalékuk a tanulók közül került ki, 7,4 százalék földműves, nyugdíjas, kisiparos, vagy egyéb foglalkozású volt, a halottak 6,6 százalékáról pedig nem lehet tudni, mivel foglalkozott.
Megdöbbentő adat, hogy a forradalmi áldozatok 44 százaléka fiatalabb volt 25 évnél, a felsőoktatásba, közép- vagy általános iskolába járó fiatalok közül pedig a legtöbb halott az ipari tanulók közül került ki. Erika is szakácsnövendék volt, amikor 15 éves korában a halálos lövés érte.
„Halála mégis megrázott” – egy homályos emlék
Sorozatlövés, nyaklövés, tüdőlövés, koponyalövés, agyroncsolás – olvashatjuk az elhalálozások okait a könyv mellékletében a nevek mellett. Eszerint Erika a VII. kerületi Péterfy Sándor Utcai Kórházban halt meg; nyaklövés érte.
Az itt feltüntetett adatokból az is kiderül, hogy Szeles Erika Kornélia Budapesten született a XIII. kerületben Blumenfeld Noémi gyermekeként, de utolsó bejegyzett lakcíme a VIII. kerület Bezerédi utca 11. szám alatt volt.
A zsidó kislányról egy másik szálon is jutottak el hozzánk információk, cikkünket ugyanis elolvasta egy 1983. október 23-án az Egyesült Államokba emigrált magyar újságíró, Földes Tamás. Földes 1956-ban 3-4 évvel idősebb volt Erikánál, így nem voltak közeli kapcsolatban, csak néhány szót váltottak egymással.
Földes emlékei szerint Erika és ő is látogatták a kislány anyai nagybátyja, a többek között karmesterként, zeneszerzőként, íróként és konferansziéként tevékenykedő Bondi Endre irodalom klubját. „Ő csupán jelen volt az irodalmi délutánjainkon és valóban csak ’56 nyarán, az utcán találkozva beszélgettünk először valamelyest hosszabban. Hogy halála mégis megrázott, annak oka az 1956-os lelkesedésem, majd az azt követő sokk – nemkülönben a Bondi Bandi iránti szeretetem” – mesélte el lapunknak Földes, aki több helyen is megjelentette korábban a kislánnyal kapcsolatos emlékeit feldolgozó cikkét „Volt egyszer egy kislány” címmel.
A cikk, melyben a szerző csak homályosan emlékszik az általa Juditnak nevezett, ugyancsak Hansen fényképe alapján azonosított lányra, pontos adatokat nem közöl, de megjelent az Amerikai Magyar Hírlapban, az izraeli Új Keletben, legutóbb pedig, 2004-ben itthon is olvashattuk a Remény című folyóiratban. A cikk önmagában nem alkalmas Erika személyazonosságának megállapítására, az abban olvasható leírás azonban néhány ponton megegyezik a kislány egykori ismerőseitől származó információkkal.
„Inkább tűnt vadóc csitrinek, mint serdülő ifjú hölgynek. Haját fiúsan rövidre vágatta, szívesebben járt nadrágban, mint szoknyában” – emlékszik vissza cikkében Földes. „Az akkor már tizenöt éves lány meglepő érettséggel csatlakozott szópárbajainkhoz. Véleménye volt a Petőfi Körben zajló vitákról, lángoló szemmel reménykedett valamiféle demokratikus megújulásban” – írja az emigráns újságíró.
Ki lehetett az édesapa?
Erika közelebbi családját illetően továbbra is kérdéses pont (ugyancsak tragikus körülmények között elhunyt) édesapja kiléte. Egyes információk szerint az édesapa egy koncentrációs táborban vesztette életét, egy másik szálon elindulva azonban az is felmerült: a budapesti gettóban halt éhen 1944-ben.
Annyi bizonyos, hogy 1944-ben meghalt, és Blumenfeld Noémi hároméves korától egyedül nevelte lányát – Erika ismerősein kívül ezt Földes már idézett írása is megerősítette, ahogy azt is, hogy Erika édesapja a nácizmus áldozata lett. Ugyancsak Földes emlékei szerint Erika édesanyja a forradalom után néhány évvel beleőrült a férje és lánya elvesztése miatt érzett fájdalomba.
Vélemény, hozzászólás?