
Nemrég megalakult a Budai Bét Din. A Mazsihisz rabbitestülete közleményben reagált. A Budai Bét Din az alábbi választ juttatta el szerkesztőségünkhöz a Mazsihisz rabbitestületének közleményére: „A Budai Bét Din értesült a Mazsihisz rabbitestületének működéséről, és szeretné nyomatékosan leszögezni, hogy elfogadjuk közösségeinkben – Magyarországon, Izraelben, az Egyesült Államokban – a neológia betéréseit, feltéve, hogy azok megfelelnek…

Löw Lipót és fia, Löw Immánuel szegedi főrabbik legendás értékkel bíró könyvtárának sorsát homály fedi. Ábrahám Vera történész-könyvtáros a titok nyomába eredt, és hosszas, alapos, fáradhatatlan kutatásának eredményeit a Szegedtől Jeruzsálemig – A Löw könyvtár című kötetben foglalta össze, amelyet csütörtökön mutatott be a nagyközönségnek – írja a delmagyar.hu. Löw Immánuel 1940-ben adományozta könyvtárát a…
Diákpályázat Győr és környékének zsidó emlékeiről „2024-ben lesz 80 éve, hogy Győr és környékének több, mint 5000 zsidó származású polgárát gettóba zárták, majd marhavagonokban elhurcolták a náci birodalomba, ahol nagyrészükre a biztos halál várt. Ezzel brutálisan megsemmisítették a város társadalmának teljes mértékben integrálódott szeletét, amely Győr akkori népességének több, mint 10%-át tette ki és amely…
A Tom Lantos Intézet tisztelettel meghívja Önt Robert R. King: Az Emberi Jogok Lobogója Alatt című könyvének bemutatójára. Az egyedülálló kiadvány részletgazdag, személyes hangvételű betekintést nyújt Tom Lantos magyar származású amerikai kongresszusi képviselő, a képviselőház egyetlen holokauszt túlélőjének életébe és munkásságába, egykori kabinetfőnöke, a jeles amerikai diplomata Robert R. King visszaemlékezésének tükrében. A könyv a The Noble…
A Mi Hazánk szélsőjobboldali párt november 16-án, a Bartók Béla úton fáklyás felvonulással emlékezett volna meg Horthy Miklós budapesti belovagolásáról. Ámde… „Az idei évben, november 16-án a korábbi évek Horthyt éltető, Mi Hazánk által szervezett fáklyás felvonulásai helyett a Bartók Béla úton ünnepeljük együtt a tolerancia nemzetközi napját egy békés, közös sétával! A rendőrség tudomásul…
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Mi Hazánk parlamenti szoboravatása „nyilvánvaló provokáció”. Gulyás azt mondta, ő Antall József ezzel kapcsolatos írásainak tanulmányozását javasolja – idézte a Telex a Kormányinfóról. Gulyás Gergely „nyilvánvaló provokációnak” nevezte a Horthy-szobor felállítását Dúró Dóra parlamenti irodájában. Ettől még Horthy Miklós személyiségének megítélése egy olyan kérdés, amelyben komoly ellentmondások vannak – vélekedett,…
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában hétfőn azt mondta, rendkívüli módon hiányolja nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypártok állásfoglalását is a parlamenti Horthy-szoborállítással kapcsolatban. Heisler szerint a pártok mellett az egyházaknak is el kellene ítélniük azt, hogy Horthy Miklósnak szobrot állítanak a Parlamentben. Annak nem tulajdonít különösebb jelentőséget, hogy…
A NÜB a koncentrációs tábort, gettót, munkaszolgálatot túlélők nevében követeli a Horthy-szobor eltávolítását – fogalmaznak közleményükben. „A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága (NÜB) a holokauszttúlélők nevében tiltakozik Horthy Miklós szobrának parlamenti elhelyezése miatt, s azt követeli a magyar állam vezetőitől, hogy lépjenek fel a szobor eltávolítása érdekében, mert az nemcsak sérti, de valósággal szembeköpi a Horthy-rendszer áldozatait,…
A Horthy-szoboravató Mi Hazánk parlamenti képviselője, Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke a Horthy-rendszer antiszemitizmusával kapcsolatos újságírói kérdésre többek között ezt mondta: „A numerus claususban a zsidó szó nem szerepel. Amiről ön beszél, az egyrészt a tanácsköztársaságra adott válasz volt gyakorlatilag, másrészt pedig a nemzetiségi arányokról volt szó.” – idézte Dúrót a 444.hu. A későbbi zsidótörvényekről,…
A Mi Hazánk Mozgalom parlamenti frakciója a „Hazatérés Napján” Horthy Miklós szobrának avatását tervezte a magyar Parlament Kék Társalgójában. Kövér László házelnök ezt nem engedélyezte. Ahhoz viszont hozzájárult, hogy a Mi Hazánk az Országgyűlés sajtótermében az avatás előtt ismertesse, miért állítanak szobrot a Parlamentben Horthy Miklósnak. A Mi Hazánk meghívója szerint maga a szoboravatás a…
Kedden délelőtt az Országház épületében felavatják Horthy Miklós szobrát. A holnapi eseményről a Mi Hazánk Mozgalom sajtómeghívójából szerzett tudomást a 24.hu. A meghívóból annyi derül ki, hogy a Hazatérés Napján a Mi Hazánk teljes parlamenti frakciója részt vesz Horthy Miklós szobrának avatásán a Parlamentben. Az esemény kedden 11 órakor az úgynevezett Kék Társalgóban kezdődik, majd az Országgyűlés…
„A Sóletfesztivállal veszi kezdetét vasárnap a Budai Parkszínpadon a Zsinagógák Hete rendezvénysorozat, amely változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja szeptember 7-ig az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken.” A programsorozat nyitónapján a látogatók ízelítőt kaphatnak Magyarország, Izrael és Líbia hagyományos sóletjéből, de vegán sóletet, és kóser édességeket is meg lehet kóstolni – tájékoztatta a Egységes Magyarországi Izraelita Közösség (EMIH)…
A díszpolgári cím idei makói kitüntetettje a város szülötte, a Londonban élő világhírű neurológus professzor, Lantos Péter. A vészkorszakot gyermekkorában túlélt, majd 1969-ben Angliába disszidált orvost meglepte a kitüntetés. Ha hazajön, azokat a helyeket keresi fel, amelyeket gyermekkorából ismer. „Épp a névnapomon kaptam egy telefont. A polgármester, Farkas Éva Erzsébet hívott, hogy elmondja, idén én…
Felfüggeszti a 168 Óra hetilap megjelenését a Michaeli, Schwartz & Brit Média Holding Zrt. A médiacsoport a jelenlegi energia és papírárak mellett nem látja fenntarthatónak a lap kiadását – közölte a médiavállalat a Media1.hu-val pénteken. Azt írják: a hetilap a digitális térben viszi tovább eddigi szellemiségét. Ezzel párhuzamosan új, digitális alapokra kerül a 168 óra hetilap archívuma: a…

Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza alapítványának elnökét Pro Urbe érdeméremmel tüntették ki augusztus 20-a alkalmából Balatonfüreden. Császár Attila, református lelkész Balatonfüred Város Díszpolgára címet kapott. Azok kaptak elismerést – hangzott az indoklás -, akik a közösségükért tesznek és erősítik azt a kapcsolatot, ami a város lakóit, az itt élő embereket közösséggé kovácsolja. Ünnepi beszédében Molnár…
A kormánypárti sajtóban olyan cikkek jelentek meg, amelyek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2005-ben megszerzett doktorátusa kapcsán szakmai-etikai vétséggel gyanúsítják dr. Frölich Róbertet, azzal vádolva az országos főrabbit, hogy doktori értekezésében plágiumot követett el. A főrabbi 2005-ben „Fegyveres konfliktusok a Szentföldön a XX. században” címmel írt disszertációt, és az őt bíráló kormánypárti lapok azt állítják, hogy Howard M. Sachar…
Dr Körmendi István 99 éves háziorvos a napokban életműdíjat kapott a Zsidó Nemzeti Alaptól. A Népszava életút-interjút készített vele, melyben a gyermekkoráról is mesél, s visszaemlékezik arra is, hogy zsidósága miatt annak idején milyen megaláztatások érték diáktársai részéről az iskolában. Körmendi István hosszú, eredményes pályafutása ellenére másfél éve vált országszerte ismertté, amikor Merkely Béla professzor,…
Életének 77. évében elhunyt Kálmán Tamás főkántor, a Budapesti Zsidó Hitközség Bethlen téri Körzetének elnöke, a BZSH Chevra Kadisa igazgatója. Kálmán Tamás komoly családi kántordinasztia tagja volt, anyai ágról nagybátyja Stern László és Moshe Stern nagyhírű kántorok voltak. Édesapja rabbicsalád leszármazottja volt. Testvérei révén kántorok és híres operaénekesek öregbítették a család hírnevét. A Chevrában végzett szolgálatát mindvégig nagy alázattal teljesítette, a gyászolók…
A Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozatában szeptember elején kerül a könyvesboltokba Székely Gábor közgazdász, volt budapesti főpolgármester-helyettes memoárkötete Elszakadás és visszafordulás címmel. Székely Gábor közgazdász számos közéleti posztja közül legismertebb talán, hogy ő volt a rendszerváltás után Demszky Gábor főpolgármester egyik helyettese. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy Egerben született vallásos zsidó családban néhány…
A jeruzsálemi Legfelsőbb Bíróság napokban meghozott döntésével véglegessé vált, hogy Izrael kiadja Magyarországnak Keserű Sándor Izraelt, aki négy évvel ezelőtt egy vesztegetési ügy ítélethirdetése elől menekült el Budapestről, majd Izraelbe érkezve politikai menedékjogot kért. A 47 éves férfinek másokkal együtt kellett bíróság elé állnia, mert a vád szerint mintegy 50 millió forintot csaltak ki egy vállalkozótól, akit…