Izrael lakossága a legutóbbi évben a nagyarányú bevándorlás következtében 4,7 millióra növekedett – jelentette a bázeli Jüdische Rundschau múlt év november elsején, jeruzsálemi forrás alapján. Az össz lélekszámon belül a zsidók 3,85 milliót számlálnak, ami 81,7 százalékot jelent. – A lakosság száma egy év alatt 3,8 százalékkal gyarapodott, az előző évben csak 1,6 százalékkal. A…
GOMBAMÓD SOKASODTAK a sátortáborok 1990 nyarán az izraeli városok nagy terein és parkjaiban: azok költöztek a sátrakba, akik nem tudták tovább megfizetni a növekvő lakbéreket. Lakásbőség korábban sem volt, de a nagymérvű bevándorlás felhajtotta az árakat a lakáspiacon. Június is rekordot hozott már: 22 év óta nem volt 12 500 bevándorló egyetlen hónapban, de júliusban…
Feltétlenül több zsidót kell hozni Kelet-Jeruzsálembe! – Nem kisebb személyiség mondta ezt, mint David Ben Gurion, mégpedig kevéssel az 1967. évi hatnapos háború után. A mai izraeli kormány megfogadja a hajdani kormányfő tanácsát: azt tervezi, hogy öt év alatt hatvanezer bevándorlót telepít Izrael fővárosának keleti, egykor csaknem kizárólag arabok lakta részébe. Elhatározták, hogy évente ötezer…
A bár micvát 1990. december 11-ére tűzték ki Los Angelesben. Ám elmaradt – a gálaesttel együtt, mely követte volna. Az ünnep helyét a gyász foglalta el: az avatandó ugyanis december 10-én elhunyt. 92 éves volt. Armand Hammer Oroszországból jött zsidó bevándorlók gyermekeként New Yorkban nevelkedett föl. Tizenhárom éves korában nem volt része a felnőtté avatás…
BERLIN 1965 óta a város nyugati részének szenátusa évente vendégül látja az egykoron elűzött lakosokat. 1990 végén a világ minden tájáról 130-an tettek eleget a meghívásnak, s köztük volt a huszonötezredik látogató. A vendégeket a város protokollfőnöknője és a hitközség elnöke, Heinz Galiński kalauzolta. A program keretében egyebek között színházban és koncerten voltak, megtekintették az…
Pauline Bebe párizsi lány, ott végezte középiskoláit. Az érettségi után a londoni Leó Baeck Collégében tanult tovább, Európa egyetlen olyan rabbiszemináriumában, amely nők előtt is nyitva áll. 1990. július 8-án avatták rabbivá és szeptember elsején már el is kezdte működését Párizs 15. kerületében. Daniel Fahri és Stephen Berkovitz rabbikkal együtt a Mouvement Juif Libéralhoz, a…
1990. január 17-én az Olasz Püspöki Kar kezdeményezésére minden olasz plébánián felolvasták és magyarázták a Nostra aetate… kezdetű zsinati okmányt, amellyel – elsősorban a zsidókkal folytatandó dialógusnak kívántak új lendületet adni. Számos olasz iskolában ismertették II. János Pál pápának a haláltáborokban mondott beszédeit. Olaszországban mintegy 35 ezer zsidó él. A „dialógus napját” a keresztények egységéért…
Ha a kajfengiek külföldi kinézésű idegent látnak a helybeli Szentírás-soron, már kitalálják, hová igyekszik. – Nem a zsidók leszármazottait keresi? – kérdezte tőlem egy öregember, aki egy ingben üldögélt a fal mellett. Kézmozdulattal jelezte, merre lakik Zsao, de arra nem vállalkozott, hogy el is kísérjen odáig. – Már nem fogad látogatókat – tette hozzá az…
Hogyan kormányozza Szaddám Huszein Irakot? Szaddám, aki tizenéves korában mint gyilkos lépett be a Baath Pártba, ma a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül dicsőítteti magát. „A nép teszi, nem én” – jelenti ki tetszelegve, amikor valaki szóba hozza, hogy mindenütt csak őt látni szerte az országban: a rádióban és a televízióban éppúgy, mint az újságokban, ahol a…
I. Kijózanodás az izraeli baloldalon Ma Kuvait, holnap Izrael – mondta nemrég az izraeli televízióban egy palesztin, és ezzel azt fejezte ki, amit a megszállt területek lakosságának nagy többsége nyilvánvalóan gondol. Az Ad Nadva című kelet-jeruzsálemi arab hetilapban közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint a megkérdezettek 84 százaléka nagy arab hősnek tartja Szaddam Huszeint, 60 százalékuk pedig…
Az alábbi rövid írást a Sipos Z. Tibor boppardi református lelkész szerkesztésében az NSZK-ban megjelenő Református Info c. időszaki kiadvány 1990. 6. számából vettük át, része az abban közölt ökumenikus Körlevélnek. „Isten és ember ellen való véteknek” minősítették az antiszemitizmus és a fajgyűlölet minden formáját a 16 országból Prágába érkezett római katolikus és zsidó vezetők.…
AZ ANTISZEMITIZMUSRA, a zsidósággal szembeni elutasító magatartásra sokféle magyarázat van. A történeti, gazdasági, szociológiai, pszichológiai stb. magyarázatok azonban nem elégítik ki azt, aki a Bibliát Isten kinyilatkoztatásának tekinti, Izrael Istenét pedig az egyetlen, igaz Istennek vallja. Ezért a keresztény nem érheti be az antiszemitizmus olyan értelmezésével, amely nem számol e káros jelenség vallási vonatkozásával. Úgy…
Moszkva-Tel-Aviv Feltehetően 3000 zsidó gyerek is fertőzést szenvedett a csernobili atomreaktor felrobbanásakor. A veszélyeztetettek most engedélyt kaptak izraeli gyógykezelésre és első csoportjuk, kétszáz 6-15 éves kislány és fiú már megérkezett Tel-Avivba. Erecbe való letelepedése után négy héttel elhunyt Tanja Akszjonov, akit 24 éves korában érte a csernobili radioaktív fertőzés. Bukarest Megemlékeztek a zsinagógákban a román…
Antall József magyar miniszterelnök tisztelgő látogatást tett Jean-Marie Lustiger bíborosnál, a francia főváros katolikusainak lelki vezetőjénél. A találkozás a protokoll szabályain túl is érdekesnek tűnt. Lustiger bíboros ugyanis származásánál fogva közép-európai, lengyelországi, szülei pedig eredetileg zsidók. A hitleri elözönlés elől menekülve hagyták el hazájukat, kerestek új otthont a Szajna partján. Katolizáltak, a fiuk még úgyszólván…
Az első zsidók Hódító Vilmossal, 1066-ban jelentek meg a szigetországban, 1290-ben azonban kiűzték őket 1492-től, a spanyolországi zsidóság kiűzetése után valószínűleg marannusok is betelepültek az országba. Cromwell a 17. században aztán újra megengedte a zsidóknak, hogy Angliában éljenek, habár az 1290-ben kibocsátott rendelkezést nem mondta ki semmisnek. Ezt követően Hollandiából érkeztek szefárd zsidó bevándorlók. Az…
1990-re Izrael állami költségvetése 65,8 milliárd sékel kiadást irányzott elő, aminek 60 százalékát két fő tehertétel veszi igénybe: a honvédelem és az adósságszolgálat. A bevándorlókkal és beilleszkedésükkel kapcsolatos kiadások előirányzata 1,8 milliárd sékel volt, ennek kiszámításakor azonban még legfeljebb ötvenezer bevándorlót vártak. Ám még négy hónap sem múlt el az évből, amikor az alijázók száma…
Michail Heller a Szovjetunióban született, tizenöt éve él orosz zsidóság históriája tárgyában. Az orosz zsidók kilátásait szülőföldjükön meglehetős borúlátással ítéli meg, amiként ez a Belgiumban megjelenő Regards című zsidó lapnak adott interjújából kitetszik. Az izraeli hatóságok arra számítanak, hogy körülbelül 400 000 orosz zsidó bevándorló érkezik az országba. Vajon melyek a politikai és történelmi okai…
Európának jó oka van feltenni azt a kérdést, hogy a két Németország egyesülése áldást hoz-e földrészünkre, vagy átkot. S a 20. század középső harmadának iszonytató emlékei okán egyáltalán nem indokolatlanok azok a gondos mérlegelések, amelyekkel ma zsidó körökben találkozni, hogy ad-e okot az aggodalomra a készülő német egység, kell-e félni amiatt, hogy öreg földrészünk kellős…
Iraki agresszió Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Irak a világ döbbenetére megszállta Kuvaitot. Az arab-arab konfliktussal következő számunkban foglalkozunk. Az intifáda népi gyökerei Szaúd-Arábia királya júniusban 5,3 millió dollárt adományozott a ciszjordániai és gázai palesztin „felkelés”, az intifáda támogatására. Ez Fahd őfelsége személyes hozzájárulása. A szaúd-arábiai Népi Bizottság Palesztina Harcosainak Támogatására nevű szervezet tavaly húsz…
Május közepén Berlinben tartotta soros ülését a Zsidó Világkongresszus. Nagy esemény volt ez, amit több körülmény is igazolt. Először az, hogy az egész világsajtó részletes beszámolókat közölt róla. Másodszor az, hogy a második világháború befejezése és a nácizmus szétzúzása óta első alkalommal látogattak a zsidóság vezető Hlyen nagy számban német földre, első ízben tartottak ott…