Az őszi zsidó ünnepek alkalmából Joe Biden amerikai elnök pénteken a Fehér Házban hivatalos fogadáson látta vendégül az amerikai zsidóság vezetőit. A hallgatóságból élénk derültséget váltott ki a következő kijelentésével: „Azt hiszem, többet jártam zsinagógában, mint önök közül sokan”. Biden a Delaware-i Wilmington városában nőtt föl, és ott gyakran megfordult a Beit Shalom közösség zsinagógájában.…
Ted Deutch átvette az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) vezetését, az elsőszámú globális zsidó érdekvédelmi szervezet vezérigazgatójaként. David Harrist váltja, aki pénteken köszönt le posztjáról, miután több mint 32 évig volt az AJC vezérigazgatója. „Az AJC vezérigazgatójának lenni nagy megtiszteltetés és komoly felelősség” – mondta Deutch. „Teljes szívemből elkötelezett vagyok az AJC pártatlan, centrista megközelítése mellett, és rendületlenül…
Az ENSZ nemrégiben jelentést adott ki a megszállt palesztin területek helyzetéről, amely kétségtelenül aggasztó, az idei évben például a konfliktusban elhunyt palesztinok száma a legmagasabb 2007 óta, a telepesprogramok tovább folytatódnak – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben. Borrell az EU-Izrael társulási tanács egyeztetésére érkezve elmondta a jelen lévő újságíróknak:…
Dél-Amerika legnépesebb országában helyi zsidók, keresztények és moszlimok mutattak példát a békés együttélésből, amikor egy szakácsverseny témája a hummuszból készült ételek fesztiválja volt. Az Abrahamic Hummus Championship elnevezésű eseményt a São Paulói The Hebraica Jewish club rendezte a United Nations’ International Day of Peace alkalmából múlt szerdán. A mintegy 150 résztvevő kipák, kefiják és…
Az izraeli parlament, a kneszet választási bizottsága csütörtökön kizárta a Balad nevű palesztin nacionalista pártot a novemberi választásokból. A Központi Választási Bizottság Gali Baharav-Miara főügyész tiltakozása ellenére döntött a kizárás mellett – jelentette a Háárec című újság hírportálja. A főügyész engedélyezni akarta mindhárom arab párt, a Balad párt, az arab pártok Közös Listája, és Manszúr Abbász iszlám hagyományőrző…
Az auschwitzi volt náci német haláltábor területén működő emlékmúzeumba látogatott szerdán Arnold Schwarzenegger amerikai színész, volt republikánus párti kaliforniai kormányzó – közölte a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió. A színész magánlátogatás keretében ment el Auschwitzba, megtekintette a kiállítások egy részét, a krematóriumokat, és végigsétált a vasúti rámpán, ahol a németek a táborba deportált zsidókat csoportosították. A látogatás…
Az új technológia lehetővé teszi a kormány számára, hogy nyomon kövesse, elemezze és értelmezze a közhangulatot a közösségi médiában zajló tevékenységek alapján. Az izraeli Avnon Group nevű védelmi ipari vállalat ad el a magyar kormány számára egy olyan technológiai eszközt, amivel a felhasználó nyomon tudja követni a közösségi média hálózatokat, az ott folyó kommunikációt, valamint elemezni és értelmezni tudja a közhangulatot a közösségi…
Bukarest tárgyalásokat kezdett az izraeli kormánnyal a Vaskupola (Iron Dome) légvédelmi rendszer beszerzése érdekében – közölte szerdán a Hotnews.ro hírportál Vasile Dincu román védelmi miniszter egy előző esti televízióinterjújára hivatkozva. A tárcavezető a Digi 24 hírtelevízió vendégeként megerősítette azokat az izraeli sajtóértesüléseket, miszerint „nagy az esélye annak”, hogy Románia legyen az első európai ország, amely megvásárolja a…
Izrael nem ismeri el az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban tartott népszavazás eredményét – jelentette a Háárec című újság szerdán. Az izraeli külügyminisztérium kedd esti közleményében bejelentette, hogy Izrael elismeri Ukrajna szuverenitását és területi integritását és nem fogadja el az Ukrajna orosz megszállás alatt álló keleti körzeteiben lezajlott referendumok eredményét. Az izraeli külügyminisztériumban vita folyt arról, miként reagáljon…
Izrael megnövekedett, 9,5 millióra nőtt lakossággal készül a zsidó időszámítás szerinti 5783-as új évre s az újabb parlamenti választásokra – jelentette a helyi média az ünnep előtt. Jichák Herzog államelnök vasárnap reggel közzétett zsidó újévi, vagyis ros hasanai üdvözletében arra szólította fel Izrael népét, hogy a belső vitákat méltóságteljes módon kezeljék még a választási időszakban is. Az országban ugyanis november elsejére írták…
A Zsidó Világkongresszus elnökével, valamint több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is találkozott egyesült államokbeli hivatalos látogatásának első napján Novák Katalin magyar köztársasági elnök, aki helyi idő szerint kedden reggel részt vett az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszak magas szintű politikai hetének megnyitóján. A magyarországi zsidóság helyzete is szóba került a Zsidó Világkongresszus elnökével a szervezet New York-i székhelyén tartott megbeszélésen. Ronald…
A The Fabelmans című film nyerte el a 47. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját, amelyet a közönség szavazatai alapján ítélnek oda – írja az MTI. A Michelle Williams és Paul Dano főszereplésével készült győztes mű – amiben a hetvenöt éves rendező a filmkészítésről mesél egy személyes történeten keresztül – bőségesen merít a világhírű rendező gyermekkorából,…
Ultraortodox zsidók tömegei szokásos zsidó újévi zarándoklatukra Ukrajnába, Uman városba tartanak a figyelmeztetések ellenére – jelentette a helyi média. Idén is ezrek próbálnak meg eljutni a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében lévő Uman város zsidó temetőjében található sírjához, hogy szokás szerint táncos, vidám ünnepléssel üljék meg az idén szeptember végére eső zsidó újévet. Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes a 12-es…
A már bejelentett egyezség ellenére a pártlisták benyújtásának utolsó órájában szétesett az arab pártok Közös Listája, s ezzel jelentősen megnőtt Benjamin Netanjahunak, a jobboldali Likud párt elnökének az esélye a visszatérésre Izrael kormányfői székébe – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtök este. Felbomlott a korábban már bejelentett megállapodás a Hadas, a Balad és…
Fogadta a Hamász palesztin mozgalom Iszmail Haníje vezette küldöttségét Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca. Az orosz tárcavezető és a Hamász Politikai Hivatalának elnöke a moszkvai tájékoztatás szerint megvitatta a közel-keleti helyzetet, különös tekintettel a palesztin kérdésre. Az orosz fél hangsúlyozta a palesztin nemzeti egység mielőbbi helyreállításának fontosságát a…
Benjamin Netanjahu, az ellenzéki Likud párt vezére megígérte az askenázi ultraortodox közösségek vezetőinek, hogy hatalomra jutása esetén állami támogatást kapnak iskoláik akkor is, ha nem oktatnak közismereti tárgyakat – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn. A két legnagyobb ultraortodox pártegyüttes pártszövetségben történő indulása, így biztos parlamentbe jutásuk érdekében Netanjahu ígéretet tett,…

Támogatást ígért csütörtökön Klaus Iohannis, Románia elnöke a romániai zsidóságnak és az országban élő többi nemzeti kisebbségnek céljaik eléréséhez. Az államfő abból az alkalomból fogalmazott meg üzenetet az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és a gyűlöletbeszéd elleni romániai erőfeszítésekről, hogy 145 évvel ezelőtt nevezték ki az első zsidó tisztet Románia hadseregébe. Üzenetét Mihai Somordolea államtanácsos olvasta fel az évforduló alkalmából szervezett…
Félmillió éve élt elefánt 2,5 méteres agyarára bukkantak Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán. Az ország középső részén, egy Gedera melletti kibucnál találták meg a Tel-avivi Egyetem és a Ben-Gurion Egyetem kutatói közösen a körülbelül 400 000 évvel ezelőtt kihalt egyenes agyarú elefántfaj egyedétől származó ősi csontot. Az Izraeli Régészeti Hatóság…
Figyelmeztető levelet küldött Benjamin Netanjahu volt miniszterelnöknek, Amír Ohana volt belbiztonsági miniszternek, Jákov Sabtai rendőrfőkapitánynak és több más tisztviselőnek a tavaly tavasszal Meronban történt katasztrófát vizsgáló állami bizottság kedden – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden. Tavaly április 30-án 45 ultraortodox zarándokot, köztük legkevesebb tíz gyereket taposott agyon, és 150 embert…
Az arabok többségbe kerültek Izraelben és palesztinok lakta részek (Ciszjordániában / a nyugati parton és a Gázai övezet) együttes területén idén először – jelentette a katonai rádió kedden. A rádiónak nyilatkozó Arnon Szofer professzor szerint Izraelben, és az 1967-ben elfoglalt területeken együtt jelenleg mindössze 46-47 százalékban élnek zsidók, noha a hivatalosan nem zsidónak tekintett (általában apai ágon zsidó származású), de nem…