• Izraeli agresszió – arab progresszió

    avagy Makai olvasson csak Makait Jobb, ha az elején őszintén bevallom, és ez tekinthető akár önkritikának is: Makai egy picit az én bűnöm. 1. Mindketten a Kossuth (akkor Szikra) Könyvkiadónál dolgoztunk 1948-ban, amikor megismerkedtünk, és átmenetileg barátok lettünk. Kiemelkedően okos és intelligens, rendkívül művelt fiú volt, már akkor kiválóan tudott három nyugati nyelvet és kezdő…

  • Normális kapcsolatok

    Az első magyar kormányfői látogatás Izraelben sikeres volt. Ebben mindkét fél megegyezik, és az ilyen értelmű nyilatkozatok nem csupán a diplomatikus semmitmondás halmazai. A siker bizonyítéka a tárgyalások egész légköre, az Antall Józsefet ért személyes megtiszteltetés, valamint az aláírt megállapodások egész sora. (A kulturális egyezményről lapunk más helyén bővebben szólunk.) A tárgyalások nyomán várható, hogy…

  • A csodák hat napja

    „A csodák hat napja” című köny­vet Abádi Ervin, magyar származá­sú izraeli újságíró hetekkel az 1967-es izraeli hat napos háború után írta. A könyv még abban az esztendőben újabb kiadásokat élt meg. Magyarországon viszont csak most jelent meg – első ízben. Egészen a legutóbbi időkig úgy szerepelt ez a háború az itthoni tömegtájékoztatásban, és az em­berek…

  • Emlékmúzeum Bergen-Belsenben

    Az életben maradottak Izraelbe mentek Schőn Dezső az Izraelben élő kiváló író-történész sok új, eddig csak kevéssé vagy egyáltalán nem ismert adatot közöl az Új Kelet április 12-i számában a nácik egykori koncentrációs táboráról, és a helyén egy éve megnyílt emlékmúzeumról. A hannoveri tartományban a Lünneburger Heide mezőin 1936-ban — negyvenkét község helyén, melyeknek lakóit…

  • A kép

    A kép a március 23-i Magyar Hírlapban jelent meg ezzel a nagy­betűs címmel: Véres incidens Iz­raelben. A fotó alatt a magyarázat: „Határsértő arab fegyvereseket lőttek le izraeli katonák az Izrael által megszállt területen”. A riportfelvételen egy hanyatt fekvő civil látható, fejénél moso­lyogva guggol a géppisztolyos izraeli katona, míg társa mellet­te áll a fegyverét markolva. A…

  • Három ítélet Izraelben

    Tizenhárom évi börtönre ítélte egy izraeli bíróság Rami Dotant, a légierők magas rangú tisztjét, aki súlyos anyagi visszaéléseket követett el. Mint beszerzési ügyek­ben illetékes személy, vesztegeté­si pénzeket fogadott el amerikai szállítóktól, fiktív számlákat ál­líttatott ki, és nagy összegeket sikkasztott el. Letartóztatása után Dotan ezredes több millió dollár­nyit visszafizetett a kincstárnak az elsikkasztott pénzből, amellett feltáró…

  • Az Öböl-háború után

    Beszélgetés Izrael budapesti nagykövetével Négy héttel vagyunk a háború befejezése után, né­hány nappal Pészach előtt. Amikor a beszélgetés az olvasó elé kerül „hála” a nyomdai átfutási időnek, S’vuotot ünneplünk. Slomo Maromnak Izrael magyarországi nagykövetének, mint ismeretes, nincs szüksége tolmácsra: húsz éves korában 1949-ben Budapestről alijázott. Amióta elhallgattak a fegyverek, nem telt el annyi idő, ami…

  • Chaim Herzognak – Izrael elnökének beszéde a külföldi zsidó közösségekhez az 1991 – 5751 évi függetlenségi nap alkalmából

    Barátaim! Izrael függetlenségének 43. évfordulóját különleges év múltán ünnepeljük. Szinte közhellyé vált a szó: cso­da. Hiszen mi másnak lehetne nevezni Saddam Husszein terveinek meghiúsulását, mikor azzal fenyegetett, hogy felégeti, elgázosítja és elpusztítja Izrael nagy részét. És mi másról lehetne beszélni a második exodus, a Szov­jetunióból történt nagy arányú zsidó bevándorlás kapcsán, mikor az elmúlt 12…

  • Amit elvárunk és amit remélünk

    A Magyar Köztársaság miniszterelnöke e napokban tesz hivatalos látogatást Izraelben. Útja már a télen esedékes volt, de a kormányfő betegsége és más okok miatt halasztást szenvedett. Antall József közvetlen hivatali elődje is el szándé­kozott látogatni a zsidó államba. Németh Miklós kor­mánya azonban még nem a demokrácia kormánya volt, míg a mai magyar miniszterelnök már a…

  • Halálbüntetés az ókori Izraelben

    A halálbüntetés körül zajló hazai és külföldi vita fényében érdekes megnézni, hogy állt ez a kérdés az ókori Izraelben. A fennmaradt törvények tanulmányozása alapján bátran állíthatjuk, hogy az ősi zsidó államban a halálbüntetést tulajdonképpen eltörölték. Ezt nem mondották ki ugyan soha, de tény, hogy rendes törvényszék ítélete folytán alig végeztek ki valakit hajdani Zsidóországban. Ha…

  • Izrael nemzeti ünnepe

    IZRAEL NEMZETI ÜNNEPE egyúttal a zsidóság ünnepe is, a vallásos, a nemzeti érzésű és az asszimiláns zsidóké egyaránt. Úgy érzem, hogy Izrael puszta léte és az a tudat, hogy van egy olyan ország, amely szükség esetén minden zsidót hajlandó befogadni, növeli minden zsidó önérzetét és önbecsülését, akár Izraelben képzeli el jövőjét, akár nem. Igaz ugyan,…

  • Csak azért is: Izraelbe!

    Az intifáda, majd az Öbölválság nemcsak gazdaságilag okozott, illetve okoz mind érzékenyebb veszteséget Izraelnek, hanem alkalmas lehet arra is, hogy elvágja a zsidó állam számára oly fontos emberi kapcsolatokat. Ezek elsorvasztása, a háborús hisztéria fölszítása Izrael ellenségei malmára hajtaná a vizet. Szerte a világon számos zsidó közösség fölismerte ezt, és úgy határozott, hogy csoportos utakat…

  • Izraelben tanuló diákok:

    „Kevesebbet kell magolni és már nem félünk” AZ ÖBÖL-HÁBORÚ okozta kényszerpihenőben hazalátogató, Izraelben tanuló magyar diákokkal beszélgetek. Vidámak, napbarnítottak, meglátszik rajtuk az ország levegője. Ez a kényszervakáció izgalmakkal, feszültségekkel teli. A hadiesemények hírhullámai hol reményeket, hol újabb aggodalmakat keltenek. Csillával és Zolival a Náámán nevelőintézetről beszélgetünk. Ott végzik a középiskola első osztályát. A kamaszkor mindenütt…

  • Tapsolók és tüntetők

    Légiriadó Izraelben és Ciszjordániában is: a zsidók az óvóhelyekre húzódnak, de arab házak lapos tetőin sok helyütt Szaddám rakétáit várják-köszöntik ujjongó lakosaik. Nyugat-Európában közben zajlanak a „béketüntetések”. Nem Izrael védelmében, nem az állig felfegyverzett despota agressziója ellen. A „békemozgalom” azután lódult neki, hogy a Biztonsági Tanács határozata alapján, a nemzetközi jogrend nevében megkezdődött az egyesült…

  • Kik jöhetnek, kik nem?

    Michael Kleiner, a Likud képviselője az izraeli törvényhozásban, aki a Kneszet bevándorlási és integrációs bizottságának az elnöke, indítványozta, hogy korlátozzák az úgynevezett hazatérési törvényt. E törvény értelmében nyomban bevándorlásuk után megkapják az izraeli állampolgárságot mindazok, akiknek egyik nagyszülőjük zsidó volt. Kleiner azt javasolta, hogy az Izraelbe való ilyetén hazatérés joga csak azokat illesse meg, akiknek…

  • Látogatás Hebronban

    HEBRON mintegy 40 ezer lakosú arab város a Jordán nyugati part­ján, az Izrael által megszállt területeken. Hat magyarországi zsidó fia­tal és izraeli kalauzunk, Mose, va­lamint a sofőr ül a kis mikrobuszban, amikor begördülünk a város­ba. Izraeli rendszámú autónk (a „te­rületeken” más rendszámtábla hasz­nálatos) feltűnően jó állapotban van a helyi arab lakosság ütött-kopott öreg járgányaihoz képest.…

  • Megérkeztem Izraelbe

    Olvasónk és egyben le­velezőnk, Rác Gábor írja: Ahogy kilépünk a repü­lőtér épületéből, a tel-avivi éjszaka forróságánál csak a bennünket várók öröme és izgalma nagyobb. Sógorom és családja, valamint anyósom vár ben­nünket már órák óta. A gép már negyed tizenegy­kor leszállt, és éjjel egy óra is elmúlt, mire hullafáradtan kitolhatjuk poggyászainkat a repülőtéri csarnok ajtaján. Az…

  • A cionizmus történetéből

     AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN a magyar közvélemény a cionizmusról csak áltudományos ideológiai frázisokat hallhatott. A korábbi hivatalos álláspont szerint a cio­nizmus „reakciós nemzetközi burzsoá nacionalista moz­galom és ideológia”, amelyet gyarmatosító és elnyomó törekvések jellemeznek. A „cionista” jelzőt még ma is sokan elítélő, megbélyegző értelemben használják, de már nem a hivatalos ideológusok, hanem a kommunista diktatúrák széthullásával…

  • Az első ipari falu Izraelben

    Silatban az év minden napján „aratnak” Izraelben nem kell lámpással ke­resni a történelmi helyeket. Moddin körzetében egykor a makkabeusok éltek; itt kezdődött népünk történe­tének örök emlékezetű szabadságharca. Egy értelmiségi fiatalokból álló csoport ezen a helyen vetette meg az új típusú falu alapjait. Silat ab­ban az értelemben újszerű, hogy bár falu, mégsem a mezőgazdasági termelés a…