Nádas Péter leírásai Újlipótvárosról Deczki Sarolta – nyomtatott lapunk 2022 októberi számában megjelent – tanulmányát a napokban elhunyt íróra emlékezve közöljük. Újlipótváros nemcsak külön városrész, hanem sajátos kulturális tér, mikrovilág Budapesten belül. Eredetileg sok szállal kötődött Lipótvároshoz, melynek „folytatásaként” épült be az egykori Lipót körúton túli terület, de idővel levált róla, és sajátos…
Szilágyi-Gál Mihály (ELTE, docens) interjúja Ossi Horovitz kolozsvári Talmud Tóra oktatóval és kémia-fizika professzorral. Ossi Horovitz: 1945. augusztus 20-án született Csernivciban. 1978-tól vegyész-fizikusként tanított és kutatott a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, ahonnan 2010-ben vonult nyugdíjba és lett Emeritus professzor. Angliában, Németországban és Görögországban volt vendégprofesszor. Számos külföldi szaktanulmány szerzője a kvantum- és számítógépes kémia és a…
2026. augusztus 26-án reggel 8 órakor gombosszegi otthonában meghalt Nádas Péter, jelentették be a hírt az író közösségi oldalán szerdán. A Kossuth- és József Attila-díjas Nádas 83 éves volt. A bejegyzésben azt írták, a hírt a család kérésére tették közzé, de egyelőre nem kívánnak nyilatkozni. Nádas Péter Budapesten született 1942-ben. Felmenői közül egyik apai dédapja Mezei Mór volt,…
Száz évvel ezelőtt, 1926. augusztus 26-án született Kroó György Széchenyi-díjas zenetörténész, kritikus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Apai ágon híres magyar haszid családok leszármazottja volt; nagyapja, a Munkácson született Kroó Juda kereskedő a Hartstein Rózával való házasságkötése után Sátoraljaújhelyen telepedett le. Egyik távolabbi rokona, Hartstein Lajos az ortodox Központi Iroda főtitkára volt. Az anyai…
A terápia, az Alpha DaRT® előzetes klinikai eredményei új kezelési irányt kínálnak egy olyan betegség esetében, amelynél rendkívül korlátozottak a terápiás lehetőségek. Izraelben első alkalommal alkalmaztak egy innovatív, koponyán belüli alfa-sugárzáson alapuló terápiát kiújuló glioblasztóma (az agy leggyakoribb és legagresszívebb rosszindulatú daganata (IV. stádiumú glioma) kezelésére a jeruzsálemi Hadassah Medical Organization idegsebészei. A Hadassah az Alpha…
130 éve született Ruzicskay György festőművész, a Világ Igaza. A Munkácsy Mihály-díjas, Kiváló- és Érdemes Művész, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetettje a 20. századi magyar modernizmus egyik egyedi alakja, aki önmagát az élet és a mozgás festőjeként határozta meg. augusztus 16-án, Szarvason született, egy négygyermekes, tehetős középbirtokos parasztcsaládban. Művészeti tanulmányait a nagyváradi szabadiskolában kezdte, majd…
1961. augusztus 13-án a berlini fal kettészelte a várost, és ezzel együtt családokat, közösségeket, életeket szakított szét. A megosztottság azonban a berlini zsidóságot már korábban elérte: a háború utáni évek politikai konfliktusai nyomán a zsidó közösség keleti és nyugati része különvált. A fal megépítése ezt a már létező törést tette fizikailag is szinte átjárhatatlanná. Hatvanöt…

Forgách András Papám című regénye szeptemberben jelenik meg a Jelenkor Kiadónál. Részletet közlünk a regényből. A papám szájában lógó pipa inkább csak dísz volt, és szimbólum, nem holmi életre szóló szenvedély; sem azelőtt, sem azután nem tűnik föl egyetlen róla készült fényképen sem, kivéve, amikor a magát minden helyzetben föltaláló, pár év múlva bestiálisan meggyilkolt…

A sorozat alkotói, Avi Issacharoff és Lior Raz az ötödik évadról beszélnek. Amikor a Fauda negyedik évada 2023 januárjában elérhetővé vált a Netflixen, a sorozat írói hamar elkezdtek dolgozni a következő évadon. „Aztán eljött október 7-e” – mondja Avi Issacharoff, a sorozat egyik alkotója. „Megértettük, hogy egy olyan sorozat, amely a közel-keleti, az izraeli valósággal…

Spiró György regényei Az ebben az évben 80. születésnapját ünneplő Spiró György évtizedek óta fontos alakja a magyar kortárs irodalomnak, miközben nem tartozik egyetlen csoporthoz, trendhez sem, s teljesen szuverén életművet mondhat a magáénak. Emellett mintha két különálló szerzői személyisége lenne. Van egyfelől a drámaíró Spiró György: kultikus darabja a Csirkefej, de egyéb színpadi művei…
Hat helyszínen mintegy harminc programmal, több mint 300 fellépő közreműködésével rendezik meg augusztus 30. és szeptember 10. között a 28. Zsidó Kulturális Fesztivált – jelentették be a szervezők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon. Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke hangsúlyozta: a fesztivál nem csupán kulturális esemény, hanem a közösségek és értékek találkozási pontja, amely hidat…
Boy George kiadta Izrael-párti himnuszát, a „We Will Dance Again” című dalt, amellyel az október 7-i áldozatok előtt tiszteleg. Az 1980-as évek popikonja, Boy George kiadta a „We Will Dance Again” című számot, amely héber nyelvű dalszövegrészleteket is tartalmaz, és az október 7-i Hamász-támadás után Izrael és a zsidó közösségek iránti támogatását fejezi ki. A dal az áldozatok emlékére készült, és közösségi médiafelületein…
Az Izraelinfo által közölt interjúban Geszti Péter és Király Linda első izraeli útjuk élményeiről beszélnek. Mindketten úgy érkeztek Izraelbe, hogy a médiából ismert konfliktusok és biztonsági aggályok erősen befolyásolták várakozásaikat, ám néhány nap alatt egészen más képet alakítottak ki az országról. Geszti elmondta, hogy harminc éve készült Izraelbe, de mindig halogatta az utazást, részben a…
Révész Tamás fotóművész, egyetemi tanár, aktív fotós közéleti szervező 80 éves; a Műcsarnokban válogatás látható az életművéből, mely a korai szociografikus riportfotóktól a spontán, lírai utcai jeleneteken át az architektonikus és sejtelmes városi terekig ível. A vidéki élettől és a cigánysortól a felhőkarcolókig, a metropoliszok lelkéig juthatunk. Mint egy tarka, térképes útinapló – Budapesttől New…
Pablo Picasso Szalay Lajos magyar grafikus munkásságáról az alábbi kijelentést tette: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.” Szalay Lajos (1909–1995) a 20. századi magyar rajzművészet egyik legnagyobb megújítója volt. Évtizedekig Argentínában és az Egyesült Államokban alkotott. Élete végén visszatért…
A De Kunst című holland hetilap 1926. november 6-i számában egy rövid áttekintés olvasható a lap alapítójaként és főszerkesztőjeként hírnevet szerzett Nathan (Nardus, Henri) Wolf (1872-1942) 25 éves újságírói pályafutásáról.[1] Mint ahogy Frederik van Monsjou cikkéből is kiderül, a fiatalember eredetileg állatorvosnak készült, de érdeklődése csakhamar az újságírás felé terelődött. Tudjuk, hogy Nathan Wolf már…
A PEN America elnökének lemondása az irodalomban kialakult legújabb cionistaellenes hadjárat kezdetét jelzi. Dinaw Mengestu kilépett a szólásszabadságért küzdő szervezetből egy cikk miatt, amely rávilágított az október 7-ét követő, zsidó és izraeli írókkal szembeni előítéletekre, és ellenezte a kulturális bojkottokat. NEW YORK — A múlt héten a szólásszabadságért küzdő PEN America szervezet közzétett egy cikket,…
Vajda Júlia több mint harminc éve kötelezte el magát a narratív interjú módszerével. A zsidó fiatalokkal készített interjúkat feldolgozó első kötete Kovács Éva szociológussal 2002-ben jelent meg Mutatkozások címmel. A háború utáni magyar zsidóság, a kissé mesterségesen generációkra osztott poszt-holokauszt polgárok körét az elmúlt tíz évben kitágította azokra, akik a sajnálatos eseményeknél így, vagy úgy, szemlélődve,…
Az idei könyvhéten jelent meg Zoltán Gábor Nyilaskeltető című kötete, amelyben a 2000 és 2025 között megjelent esszéiből, előadásaiból, recenzióiból válogatott. A történeti kutatások, irodalomtörténeti esszék, filmrecenziók, műelemzések sokféleségét egyetlen ív köti össze: az emlékezetpolitika. A szerzővel beszélgettünk. A kötet kicsit több mint a feléig a 2016-ban publikált Orgia című regényben fölvetett, és azóta több…
Fiume (a mai Rijeka) magyar fennhatóságának korszakában (1779–1918) a város zsidó közössége dinamikusan növekedett, és a Monarchia szerte elismert magyar építészek, illetve a helyi magyar-zsidó polgárok mély nyomot hagytak a város arculatán. Bár a legsúlyosabb veszteségek a második világháború alatt érték a hitközséget, a magyar zsidó építészeti és kulturális örökség ma is a város történetének…