A háborúvá fajult gyűlölködés déli szomszédságunkban különösen aktuálissá teszi a kérdést: az ott élő sokféle nemzetiség rendkívül bonyolult rokonszenv-ellenszenv erőterében hol helyezkednek el a zsidók? Hol helyezik el ők magukat, és hová helyezik őket mások? Alábbi két szabadkai születésű riportalanyunk szavait olvasva nem szabad szem elől tévesztenünk személyes hitvallásukat: az első – Smuél Miháeli, a…
Hogyan lehet egymillió dollárt „csinálni”? „Csizma az asztalon”, szoktuk mondani, ha valamivel olyan helyen találkozunk, ahol felbukkanására a legkevésbé sem számítottunk. Fejlett izraeli és nyugati technológiával felszerelt termelő üzem a soroksári tanyaközpontban? Hasonlóképpen hihetetlennek tűnik, mégis létezik. Az izraeli Gamaplast cég alapított itt leányvállalatot. A 70 milliós befektetés 49 százalékban az Ócsai Tsz tulajdona, 51…
A Pless és Fox név olyannyira nosztalgikus hangzású, hogy sokan azt gondolják, a Meinlhez, a Zwackhoz, vagy esetleg az Underberghez hasonló, „reprivatizált”, helyesebben szólva visszavásárolt cég feltámadásáról van szó. Aligha gondolnánk, hogy a népszerű ékszerbolt hálózat mindössze két esztendős fennállásra tekint vissza. A nosztalgiából annyi igaz – mondja Pless István tulajdonos -, hogy dédnagyapám, Schwaab…
Amikor Ali, a kissé teveszerűen púpos arab idegenvezető valahol a Szahara szélén megállította az autóbuszt, és hosszasan a kórószerű növényzettel szabdalt homokbuckák irányába nézett, már sejteni lehetett, hogy most valami nagyon érdekeset mutat majd. Így is történt; miután alaposan végigpásztázta az összes föllelhető buckát, rámutatott az egyikre, épp arra, amelyik a legtávolabb esett, és azt…
Tisztelt Segélyezettünk!… A döntés értelmében amennyiben hagyatéka a mindenkori havi létminimum összegének tizenkétszeresét meghaladja, úgy az Alapítvány fenntartja magának azt a jogot, hogy leendő örököseivel szemben – a kifizetett segély összegének megfelelő – hagyatéki hitelezői igénnyel lépjen fel…” ״Kérjük tehát, hogy amennyiben a segélyre ilyen feltételekkel is igényt tart, a fentiek tudomásulvételét a csatolt nyilatkozaton…
Filmkockák Somogyi Károlynak, a Jád Vásém kitüntetettjének életéből Még ma is olyan mindenre figyelő, jó ügyekért cselekedni kész, amilyen félévszázaddal ezelőtt volt. A tizenöt gyermekét nevelő asztalos fia, Pécs második kerületében, Vasas-bányatelepen 1921-ben született. A család neve akkor Hay volt, később Somogyi lett. Nála két évvel fiatalabb Ferenc nevű öccse, Francois Hay ismert és elismert…
Beszélgetés a zsidó közösség tévéműsorának szerkesztőjével Ökumenikus támadást intéztek a Magyar Rádió és a Magyar Televízió ellen az egyházak, a vallási műsorokkal kapcsolatban általuk tapasztalt diszkrimináció miatt. Kármán Györgyöt, Az utódok reménysége mű tévéműsor szerkesztőjét nem csupán a legújabb fejleményekről kérdeztük: – ,,A magyarországi zsidóság műsora” az alcíme az általad szerkesztett magazinnak, s vannak, akik…
A hölgyet egyesületünk rendezvényeiről ismerem, és a véletlen ültette mellém a metrón. Annyit tudok róla, hogy évekkel ezelőtt kérte: a havi hírlevél feladójaként ne tüntessék fel a MAZSIKE nevét, mert ugye a szomszédok… Míg rohan a szerelvény, beszélgetünk. Örömmel mesélem, hogy a napokban Izraelbe utazom,azután itthoni dolgokról esik szó. Több állomást elhagyva, az utasok is…
Majsai Tamás református lelkésszel beszélget Kroó László Még azon a napon, amikor végighallgattam előadását, felötlött bennem, jó lenne leülni beszélgetni vele, megismerkedni pályájával. Nem hullanak az égből a lelkipásztorok, akik szívükön viselik a zsidók sorsát. A zsúfolásig megtelt teremben feszült figyelemmel hallgatta a közönség az Auschwitz Alapítvány meghívottját: Majsai Tamás református lelkészt. Amit mondott, nemcsak…
Az 1600/1944. ME számú rendelet alapján sok százezer magyar zsidó helyezte aranytárgyait letétbe a bankoknál, remélve, hogy a háború végén majd visszakapja tulajdonát. Így tett Egerben Székely Endre is, 1944. április 29-én. Túlélve a deportálást, a család nem is sejtette, hogy a családfő a nyugtákat megőrizte, mert hitt abban, hogy egyszer majd helyreáll a jogrend.…
Nyílt levél Zoltai Gusztávhoz, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatójához Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! Meglepetve olvasom a Cion című újság beköszöntő számába írott üdvözlő sorai között az alábbiakat: ״(…) Tudatosítania kell, (ti. az újságnak), hogy a zsidókérdés egyetlen megoldása a zsidó hazába, az ősök földjére való visszatérés lehet (…)״. Eleddig az volt a benyomásom,…
Meglepődve olvastuk az alábbi írást. Adatai sorra megkérdőjelezik a témában korábban megjelent publikációk „tényközléseit”. A holocaust nyomán járó jóvátétel egy lényeges kérdését elemzi a szerző, ezért kérjük, az illetékes zsidó szervezetek vezetőinek figyelmét ne kerülje el a talán valamennyiünk számára hátrányos, de adatokkal alátámasztottnak látszó érvelés. A Szombat 1991. szeptemberi és decemberi számában foglalkozott a…
Érzésem szerint a magyar Országgyűlés gyakorta foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyekkel jobb volna nem foglalkoznia: ide tartoznak azok a viták és vélemények, amelyek a modern országépítés helyett inkább a Horthy-Magyarország iránti nosztalgiát idézik. S ezek közé sorolhatók azok a törvények is, amelyeket nem a jelennek, nem a jövőnek, hanem a múltnak hozunk. A zsidóságnak voltaképpen nincs…
Örömmel olvastuk a Szombat 1991/10. számában az ״Az izzólámpák ma is világítanak…” című megemlékezést Bródy Imre születésének 100. évfordulójáról. A cikk alcíme: ״Ki emlékezik Bródy Imrére?” Nos, a magyar elektrotechnika szakemberei emlékeznek kiemelkedő képességű kollégájukra, és közülük sokan munkálkodnak annak érdekében, hogy szakmai tevékenysége és tragikus sorsa ne merüljön feledésbe. A Magyar Elektrotechnikai Múzeum (Budapest,…
A lap olvasója vagyok, amióta az első példány megjelent. Figyelemmel kísérem tehát az újság fejlődését, többek között a borító változásait. Mondanom sem kell talán, hogy mennyire megörültem, amikor először pillantottam meg az újjászületett Szombat-ot, amely az addigi egyszerű ״újság” kinézet helyett színes, jó minőségű, esztétikus ״magazin” formában bukkant föl. A következő változás a lap arcán…