Szokás szerint a hánukkágyertyákat otthon gyújtottuk meg, nem a zsinagógában vagy a tanházban, de ez a bizonyos tanház Bilgorajban kivételnek számított. Az öreg reb Beris voltaképpen ott lakott. Imádkozott, a Misnát búvárolta, eddegélt, néha még aludt is a kemence melletti pádon. Ő számított a város legvénebb emberének. Beismerte, már betöltötte a kilencvenet, de egyesek szerint…

Isaac Bashevis Singer: Kioltott mécsesek Szkinhedek Dávid-csillaggal Novák Attila: Erecneurózis Sch. G.: Szellemi végrendelet Schweitzer Gábor: „És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép” Antal Gábor: Gyermekzsúr Visszatértek Makóra Chaim Grade: A jesiva Nézz vissza haraggal? Történelmi Lecke Martin Buber: Haszid történetek Fazekas M. László: Látnoki gondok Schmelowszky Ágoston: Teremtés, alkotás, centrum Hírturmix Körül…
Amikor az amsterdami Ajax futballcsapata 1995 májusában fontos mérkőzést nyert, örömmámorban úszó tizenhétezer szurkolójának egy része dávidcsillagos zászlókat lengetve üdvözölte a győzelmet. Zsidók nemigen vannak köztük – az Ajax tizenötezer támogatója közül talán 500-an lehetnek, de ők nem tartoznak a szurkolótábor kemény magjához, amely az Európa-szerte jól ismert jelenségeket produkálja: agresszívek, isznak, kábítószert fogyasztanak. A…
(A cionista eszme jelene. Szemelvénygyűjtemény. Bethlen téri füzetek 3. Bp., 1994, 77 old., 90 Ft) Megjelent a „Bethlen téri füzetek” harmadik kiadványa. Az opusz egyfajta válogatás, inkább az amerikai, mint a nem amerikai zsidó publikumnak szánva, rágcsálnivalónak. Célja, hogy eszmei fogódzót nyújtson a „galut-Erec” viszony újragondolásához, és megvizsgálja azt, hogy miért nem akar alijázni az…
(Komoly Ottó: Cionista életszemlélet. Kísérlet a pozitív zsidó hivatástudat természetrajzához. Bethlen téri füzetek 2. Bp., 1992, 35 old., 50 Ft. Engländer Smuel és Farkas Éva előszavával) Inter arma silent musae. 1942 nyarán – ekkor fejezi be tanulmányát Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnöke – igencsak indokolt a múzsák hallgatása, legalábbis visszavonulása. A mindennapos fenyegetettségben…
(Shlomo Avineri: A modern cionizmus kialakulása. A zsidó állam szellemi gyökerei. Ford.: Babarczy Eszter. Bp., Századvég Kiadó, 1994, 265 old., 480 Ft) Shlomo Avineri kötete nagy szolgálatot tesz a dezinformáltságból felocsúdó, a téma iránt érdeklődő olvasóközönség számára. Egy bevezető és egy záró tanulmány keretezi a könyv tizenhét esszéjét. Tizenhét tanulmány, s ugyanannyi szellemi életút. Miként…
Júliusban elhunyt Antal Gábor, a kiváló újságíró, a Zsolt Béla-féle egykori Haladás, majd a Magyar Nemzet közismert munkatársa. Több publicisztikáját lapunk közölte. Temetésén nagyszámú pályatársa vett részt, többen méltatták munkásságát. Mi egyik, számunkra küldött versével búcsúzunk Tőle. Gyermekzsúr Olikánál, – ő is unokatestvér – tejszínt tejszínnel falnak. A falon Antal Endre főügyész, díszmagyarban. (S…
Négy nap filmen Biztos, hogy Csongrád megye e városán kívül nincs még egy olyan település Magyarországon, amelynek zsidóságáról néhány éven belül hatrészes dokumentumfilm-sorozat készült. Köszönhető ez Tari János producer-rendezőnek, aki négy filmnek operatőre is volt, a legutóbbinál pedig gyártásvezetőként is közreműködött. Tari gyermekként, az 1950-es évek elején gyakran megfordult a zsidók által alapított makói ipari…
A SZOMBAT NYÁRI SZÁMÁBAN OLVASHATTÁK CHAIM GRADE VILÁGHÍRŰ REGÉNYÉNEK KÉT RÉSZLETÉT. AZ ALÁBBIAKBAN MÉG EGY FEJEZETET KÖZLÜNK ANNAK REMÉNYÉBEN, HOGY TALÁN AKAD MAGYAR KIADÓJA A TELJES MŰNEK Reb Avraham-Sáje holnap eljön a bét-háMidrásba, talán még talmudtanítást is tart nekünk. Lehet, hogy a valkenyiki zsidók szemében ezután nagyobb tekintélye lesz a jesivának és nagyobb támogatást adnak,…
Izraelita Tanügyi Értesítő, 1895. szeptember A vallásos érzület fejlesztése …bármennyire is eltérőek legyenek nézeteink, kell, hogy megegyezzenek és meg is egyeznek abban, hogy a vallásos érzület ijesztő, vészt hozó módon hanyatlik és az új és újabb nemzedék mindig lazább és lazább erkölcsi alappal rendelkezik; kell, hogy megegyezzenek… hogy vallásunk érdekében okvetlen kell valamit tennünk. S…
Karcag 75 évvel ezelőtt…* 1920. május 27-éről 28-ára virradó éjszaka két órakor a házam ablakán zörgetést hallottam. Rendőrség! Kinyitni! Bejött két szuronyos katona. „Azonnal öltözködni és jönni!” Én ártatlanságom teljes tudatában egész nyugodtan öltözködtem, és a két katonával elindultam. Az udvaromon találkoztam egy Szecskó nevezetű nyomdásszal és Kertész József könyvnyomda-tulajdonossal, akiket ott másik két katona…
A paraszt a patak partján Mesélik, hogy amikor Izrael ben Eliezer rabbi Kosilovic faluban élt, általában a patakban tett eleget a rituális fürdő követelményeinek. Ha pedig beállt rajta a jég, egy helyen léket vágott és ott merítkezett meg. Egyszer észrevette őt egy paraszt, akinek a közelben állt a kunyhója, amint a jég közé szorult lábát…
Persze láttam a jeleket én is nem örültem neki részegek okádtak a Szentélyben leborulva imádták odakint a Tamúzt a rézkígyó álla letörött a várost viperák lepték el rámfonódó combok között izzott az ördögi szempár Askenáz füstje szikrázva, zúgva szállt az égre nem örültem neki a köveket a völgybe lökik a falakat ledöntik és káldeus tüzek…
A következőkben elemzésre kerülő szöveg Kos háSáná Misnájából való. Misnának nevezzük a szóbeli hagyománynak azt a részét, amelyet Rabbi Juda háMászái kanonizált az i. sz. II. század végén. A kiválasztott két misna alapproblémája a sófárfújással kapcsolatos. Az, aki a sófárt fújja, mindig mentesíti ez alól a parancsolat alól az őt hallgató közösséget. Az első misna…
Izrael lakossága közel az öt és fél millióhoz! Az idei első felmérés szerint az ország állampolgárai között 4,43 millió a zsidó (81,1 százalék), 777 ezer a mohamedán (14,2 százalék), 161 ezer a keresztény (3 százalék), 92 ezer a druz (1,4 százalék). Az elmúlt évben 80 ezer ólé érkezett az országba, ami 4 százalékkal több az…
Ez volt a főcíme izraeli grafikusok a Bálint Zsidó Közösségi Házban megrendezett, a ’70-es, ’80-as évek Jeruzsálemét bemutató, vagy a városban alkotott rajzai tárlatának. Az örök Jeruzsálem gyakori rajztéma volt az oda hódító vagy tudományos céllal érkezett expedícióknak. A topográfiai pontosság igényével készült rajzok nem azt a fajta képíró embert képviselik, aki valójában költeményt rajzol.…
Jeruzsálem áll a zsidó történelem, gondolat vagy vonzódás és természetesen ennek művészi és művészeti kifejezésének tolmácsolásában. Minden nemzedék művészeinek találkozása, ha változatos formákban is, visszatükrözte, visszatükrözi azt a különleges, sajátos zsidó önmegtalálást, amit Jeruzsálem kihív, kivált mind varázslatos szépségével, mind eszményi ábrándú valóságával. A zsidó képzőművészet ugyan ősi eredetű, amint Exodus, illetve Mózes második könyve…
Rabin miniszterelnök – csakúgy, mint a Munkapárt többi vezetője – Izraelben és külföldön, minden lehetséges alkalommal kötelességszerűen elismétli, hogy „Jeruzsálem Izrael állam örök fővárosa, az is marad, megosztatlanul, izraeli fennhatóság alatt”. Szkeptikusok erre válaszul fölemlítik, hogy a Munkapárt egy másik szent esküje – „Sosem adjuk föl a Golánt” – szintén sérthetetlen volt mindaddig, amíg egyszer…
Ez az írás a Nagyvázsonyban született, legendás férfiről szól. Fantasztikusan hosszú ideig ült a polgármesteri székben. Megválasztása előtt Ben Gurion közvetlen munkatársa volt; a miniszterelnökség államtitkáraként dolgozott. Mindenkinek, még New York polgármesterének is példát mutatott egyedülálló munkastílusa. Fantáziája, s az ötleteket megvalósító energiája minden munkatársát lenyűgözte. Jószerével személyesen ismert mindenkit, akivel dolgozott. Építészeket, beruházókat, kivitelezőket,…
A hívők képzeletében Jeruzsálem több volt, mint egyszerű város. Metaforává vált. Neve a szentséget és a békét jelképezte – és egyben mindezek ellenkezőjét is. A tiszta hitet gyakran váltotta fel az elvakult babona, és a hitvallás túlontúl gyakran fajzott háborúvá, fanatikus őrjöngéssé, szektariánus előítéletté és üldözéssé. Ez az ellentmondás jól illeszkedett a város nevéhez. A…