• Kártérítés Franciaországban

    Serge Klarsfeld, Franciaország legismertebb „nácivadásza”, törvényjavaslatot készített. Ez a törvény azok számára adományozna állami nyug­díjat, akiknek szüleit a Vichy- rendszer közreműködésével deportálták Auschwitzba vagy más lágerekbe. E lépés számára az teremtett ked­vező körülményeket, hogy Jacques Chirac elnök július 16-i beszédében elismerte: a francia állam is felelős a zsidók pusztulásáért. Ilyen nyilatkozat francia vezető szájából még…

  • 1996. márciusi szám

    1996. márciusi szám

    Kártérítés Franciaországban Könyvmoly Götz Eszter: Loholás az Isten nyomában Molnár Mária: A megtalált élet Don Juan Simon Tamás: Versek Porscht Frigyes: Hatvan éve született – negyven éve halott- Simon Tamás, a költő Várnai Pál: Egy diaszpórában élő reflexiói a magyar-zsidó irodalom definíciója ürügyén Gennady Estraikh: Az élet játék Nézz vissza haraggal? Szabolcsi Miklós: A „mezítlábasok”…

  • Könyvmoly

    Az elmúlt hónapokban szép számmal jelentek meg zsidó tárgyú vagy zsidó szerzőtől született szépirodalmi, törté­neti és filozófiai és ismeretterjesztő munkák. Új sorozatunkban ezekből válogatunk a teljesség igénye nélkül. Többségükről részletes könyvismertetést is olvashat­nak majd következő számaink Köny­vespolc rovatában. Addig is egy kis íze­lítőt kívánunk adni a bő termésből, ezúttal a szépirodalmi munkákból szemelgetve. Először gyerekeknek…

  • Loholás az Isten nyomában

    (Kornis Mihály: Napkönyv, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1994, 195 oldal, 429 Ft) Azt mondta egy interjúban Kornis Mihály, hogy neki ele­mi szükséglete naponta négyszer-ötször felnézni az égre, látni, hogy milyen. Ahogyan régi fényképek között is imád bogarászni, keresni azt a világot, amelyik az ő szü­letése előtt létezett. Hogy létezett egyál­talán valami, amikor ő még nem volt.…

  • A megtalált élet

    A mai negyvenesek-ötvenesek közül sokan a 60-70-es években talán ma­guk is ott leselkedtek a Gerlóczy-klub elhíresült E épületében. Ott játszott valamiféle sajátos soult és dzsesszzenét egykor az Atlas. Veze­tője Flamm Ferenc rekedtes, lélekbe ható hangú énekes, „mellékesen” az Iparművészeti Főiskola hallgatója. Az utolsó vizsgát hagyta félbe a benne megszólaló zenéért. Épp úgy, ahogyan húsz esztendővel…

  • Don Juan

    A Don Juan-ból három részletet közlünk. Az elsőként idézett rész az előjátékban feltűnő rabbi monológja, amely­ben Simon saját érzéseit fogalmazta meg a zsidóságról. A második a szerepváltás kezdete, lázadás a rákényszerített, megalázónak érzett helyzet ellen. A harmadikként közölt epizódban gőgös úrnak mutatkozó ál-Don Juan nem tagadja meg a népet, amely­ből származik, kardot fog, és védeni…

  • Versek

    Memento előszó Sötét emlékek, még meddig kisérttek? Mért üldöztök az égő nap alatt? Belőletek virult ki ez az ének. Mint rózsaszál, mely trágyából fakadt. Mi lesz? Boldog vagyok s mégis jajongva Panaszlom múlt idők holt bánatát – Ma vér freccsen a szóra és a rózsa Örökli majd a trágya illatát? A törtető X úr altiszt…

  • Hatvan éve született – negyven éve halott- Simon Tamás, a költő

    Talán huszonöten lehetünk a világ négy sarkán, akiknek a kettős évforduló eszébe jutott. Emlékeznem és emlékeztet­nem kell rá. Költő volt, aki rövid útján is jelentős életművet hagyott ránk; mindannyiunk vesztesége lenne, ha végképp megfeledkeznénk róla. Mérhetetlenül sok ellentmondás zsúfolódott tragikus életébe, ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy az események egymást követő sorrendjében kíséreljem meg felidézni alakját és…

  • Egy diaszpórában élő reflexiói a magyar-zsidó irodalom definíciója ürügyén

    Csehovtól tudjuk, hogy az író feladata kérdéseket fel­tenni és nem megoldásokat találni. Vajon mi vállal­kozhatunk-e itt többre? Aligha. Az elmúlt hónapok­ban sokat töprengtem a magyar-zsidó irodalom fogalmán. Eszembe jutott az a szellemes megállapítás, amit az Újság cí­mű lap egyik század eleji számában olvastam: „Hogy mekko­ra író valaki, azt csak a szabója tudná megmondani.” S hogy…

  • Az élet játék

    Nem egy, nem kettő, nem három… Így szokta egykoron Edik nagymamája kiszámolni, hogy hány tányért kell tennie az asztalra. A tányérok száma mindig változott – előfordult, hogy a fiúk közül néhány nem volt ott­hon. No meg a vendégek. Akkoriban, az ötvenes években normális volt nem dührohamot kapni, ha egy látogató – egy rokon, barát vagy…

  • Nézz vissza haraggal?

    Egyenlőség, 1896. március 6. Nem kérünk az új hazából Válasz dr. Herzel Tivadar röpiratára Lapunk más helyén egész terjedel­mében közöljük az ösmertetést, melyet dr. Herzel Tivadar, a modem német írók egyik legkiválóbbja, minap megje­lent s különösen zsidó körökben rop­pant föltünést keltett „Der Judenstaat” czímű röpiratáról, ennek közvetlen megjelenése előtt egy angol lapban közzétett. A Neue…

  • A „mezítlábasok” utódai

    „Mezítlábasok” – így nevezte magát (pontosabban: így nevezte őket Wahrmann Mór) az a kis csoport, amely 1890 körül zsidó részről mozgalmat in­dított a recepció kivívására, amely szervezte és maga is végezte a propa­gandát – persze a magyar liberális poli­tikával való szoros szövetségben és a konzervatív, néppárti erőkkel szemben -, de voltaképpen a már akkor megme­revedett…

  • Szabolcsi Miklós hetvenöt éves

    Hetvenöt éves volna? Hiszen ma is kamaszos-kíváncsi érdeklő­déssel figyel a világra, egy új könyvre vagy arcra vagy hangra, itt és akárhol, ahol értéke van könyvnek és szónak és kultúrának, mintha az üdvös­sége múlna ezen. S talán valóban az üdvössége múlik rajta. Éppen valame­lyik nap mesélte az egyik különösen tá­jékozott és a szakmával különösen elé­gedetlen irodalomtörténész…

  • Egy vitatható Philón-értelmezés

    Alexandriai Philón: Mózes élete Örvendetes tény, hogy az Atlan­tisz Könyvkiadó megjelentette Phi­lón értekezését Mózesről, hiszen Phi­lón művei hosszú ideje hiányoznak már a magyar könyvkiadók kínálatából1. A kötet jelentősége igen nagy, mi­vel jelenleg ez az egyetlen olyan könyv, amely a művelt magyar olvasóközön­séggel megismertetheti az alexandriai zsidó filozófus gondolatvilágát. A Mózes élete nem könnyű olvas­mány, Philón…

  • Az utolsó szabad kibuc

    Anti utópiák, katasztrófa-forgatókönyvek a mai izraeli irodalomban A polgárháborút katonai diktatúra követi Izraelben, mely­ben a baloldalt fölszámolják, csupán egyetlen kibuc, En Harod marad meg hírmondónak – ki tudja miért – és a regény főhőse ide igyekszik, útja során megismerkedve a jobboldali diktátor által irányított Izrael világával, beleértve természetesen a börtönöket is. Ez a témája Ámosz…

  • Hírek

    SEGÉLY AZ USA-TÓL A kormány 12 milliárd dollár segélyt kér az amerikai kormánytól, hogy abból finanszírozza a Golan-fennsík fel­adásából keletkező költségeket. A kért összegből hétmilliárdot új biz­tonsági berendezések beszerzésére kívánnak fordítani (különleges fegyverzetek és felderítő készülékek), kétmilliárd dollárnyi sékelbe kerül majd a fennsíkot elhagyni kénysze­rülő zsidó telepesek kártérítése, to­vábbi hárommilliárdba kerül a terü­leten maradt vízhálózat…

  • „Meg kéne tanulni a vallásosak nyelvét”

    Beszélgetés Tatár György filozófussal Tatár György ösztöndíjasként egy évet töltött Izraelben, ahol alkalma nyílt megismerkedni a társadalom legkülönbözőbb rétegeivel. Benyomásairól kérdeztük az alábbiakban. Mennyire szétszakított társadalom az izraeli? Mennyire tűnnek valószínű­nek azok a katasztrófa-forgatóköny­vek, amelyek a demokrácia fölszámolá­sáról, jobboldali hatalomátvételről, az ország kettészakadásáról és egyéb drá­mai fejleményekről prófétáinak? Az izraeli társadalom roppant meg­osztott és nem…

  • „Ha létünkben fenyegetnének, ismét fegyvert fognék”

    Interjú Ámosz Oz jeruzsálemi íróval fanatikus rabbikról és a kétséges pacifizmusról Ámosz Ozt „Izrael lelkiismeretének” nevezik. Orosz cionisták gyermeke, eredeti családi neve Klausner. Jeruzsálem egyik külvárosában született, és tizenöt éves korában kibucba ment. A ma 56 éves Ámosz Oz irodalomtanár, nemzetközileg ismert író, az izraeli Aradon él. 1992-ben kitüntették a Német Könyvkereskedés Békedíjával a fanatizmus…

  • Zsidó vagyon állami tulajdonban

    Norvégia Norvégiában a holocaust idején zsidóktól elkobzott tulajdono­kat, valamint számos, bankszámlán tartott pénzösszeget nem szolgáltattak vissza tulajdonosaiknak vagy azok örököseinek – közölte a Zsi­dó Világkongresszus. A szervezet egyelőre 1053 norvégjai zsidó család tulajdonát képező értékekről tud. Ezek közé tartozik 70 vállalat, amelye­ket az akkori nácibarát Quisling-kormány kobozott el. A Zsidó Világkongresszus visszaköve­teli a zsidó javakat.

  • Kárpótlás Bulgáriában

    Az első áttörés Stuart Eizenstat, a Clinton-kormány kárpótlási ügyekben kinevezett megbízottja – Kelet-Európában elsőként – áttörést ért el a bolgár kormánnyal folytatott tárgyalásokon: megállapodás született 200 egykor zsidó tulajdonban volt ingatlan visszaadásáról. A megállapodást a zsidó szerveze­tek hivatalosan mind üdvözöl­ték, ám – kissé halkabban – fenntartásaiknak is hangot adtak. Az Iz­rael és a világ zsidósága…