
Még nem késő Október 26-án Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök kijelentette, hogy Izrael lefödendő a térképről. Kijelentését pár nap múlva megerősítette, majd december 8-án azzal a javaslattal állt elő, hogy Izraelt át kéne helyezni Európába. Ahmadinedzsád lapzártánk idején is ámokfutott egy jót: december 14-én soát tagadott, hozzátéve, hogy Teherán sosem hátrál meg az atomprogram kérdésében. Szilvan…
Olvasóink írják AZ ARANYVONAT-KÁRPÓTLÁS SZOMORÚ KUDARCA, AVAGY: REKVIEM A KÁROSULTAKÉRT A különféle híradásokból értesültünk, hogy 2005. szeptember 26-án egy floridai bíróság jóváhagyta az Amerikai Egyesült Államok kormánya és a felpereseket képviselő ügyvédek között létrejött megállapodást, avval kapcsolatban, hogy 34 fő felperes beperelte az Egyesült Államokat az Aranyvonaton lévő és a háború folyamán lefoglalt értékek nem…
EURÓPAI ZSIDÓ CSÚCSSZERVEZETEK Bürokrácia az átláthatóság érdekében Az elmúlt hónapok magyarországi zsidó közéleti fejleményei ismét középpontba állították a zsidó szervezetek hivatalos keretek közötti együttműködésének, sokak által szorgalmazott kérdését. Utánanéztünk, Európa más országaiban milyen formában teszik ezt. Nem könnyű feladatra vállalkozik az, aki betekint a fejlett nyugati demokráciák zsidó szervezeteinek felépítésébe, és eligazodni kíván az egyes…
Oroszország: marakodnak a maradékon Az orosz zsidóság a világ egyik legnagyobb közössége, hiszen csak Moszkvában több mint 300 ezer zsidó él. Bár Oroszország és Ukrajna zsidósága, létszámát tekintve, a harmadik legnagyobb a világon, a közösség gyorsan zsugorodik a kivándorlás és a természetes fogyás következtében. 1989 és 2000 között több mint egymillió-kétszázhúszezer zsidó emigrált Izraelbe és…

„A magyarországi antiszemitizmus nem csak a jobboldal problémája” Lánczi András filozófiatörténésszel, egyetemi tanárral (Corvinus Egyetem, Budapest) Peremiczky Szilvia beszélget Ön a Hayek Társaságban körülbelül két évvel ezelőtt tartott előadásában tett egy érdekes megállapítást, amit később a Heteknek adott interjújában is megismételt. Ennek lényege az, hogy az I. világháború előtt és a két világháború között is…
Szegény Jeruzsálem 2004-ben Jeruzsálemnek csaknem 700 ezer lakosa volt. A zsidók száma a városban elérte a 470 ezret, vagyis a 66 százalékot; az arabok (akik a város lakosai, de nem izraeli állampolgárok) aránya 31 százaléknál magasabb volt. Az év folyamán 18 100 ember hagyta el Jeruzsálemet, 7000-rel több, mint ahányan a városba költöztek. Ennek ellenére…

Heller Ágnes Magyarázom a bizonyítványom Több fórumon adtam hangot annak a meggyőződésemnek, hogy a magyar zsidóság és a magyarországi zsidóság (a kettő nem egészen ugyanaz) nem tekinthető nemzetiségnek, ahogy manapság egyetlen európai zsidó közösség vagy az amerikai zsidóság sem. Persze lehet nemzetiségeket mesterségesen teremteni, ahogy ez az utóbbi évtizedekben a multikulturalizmus jelszavának segítségével s hatalmi…
KOZMA GYÖRGY Gam zo letova (Ez is a jóra vezet…) A jelenleg érvényes 1993. LXXVII. törvény szerint „nemzeti és etnikai kisebbség minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok, és a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg,…

„Odaszagolok szellemi mozgalmakhoz…” Popper Péterrel beszélget Várnai Pál Popper Péter pszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa, közíró, egyetemi tanár, polihisztor, népszerű előadó. Két évig vendég- professzor volt egy izraeli egyetemen, több évet töltött Indiában. Közel félszáz könyv szerzője és társszerzője. Ezekből néhány: A belső utak könyve, 1981, Az orvosi pszichológia alapkérdései, 1983, Az önmagába térő ösvény,…

Államtitkár a Mazsihisz alelnöke December első vasárnapján a Síp utcai székházban a Mazsihisz megtartotta rendes közgyűlését. Alelnökké választották Suchman Tamás szocialista parlamenti képviselőt, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát. Elfogadták a gazdálkodásról szóló beszámolót, az ingatlanátadásokat és a 2006. évi költségvetési irányelveket. Heisler András és híveinek idegeit jó előre borzolta az a – Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök…

FRANZ ROSENZWEIG Új tanulás A Szabad Zsidó Tanház megnyitó beszédének vázlata (1920)1 Igen Tisztelt Egybegyűltek, amikor a Zsidó Népfőiskola elmúlt téli és nyári szemesztereinek folytatásaként ma a Szabad Zsidó Tanház megnyitja kapuit, nem volna illő, ha mintegy vetekedni próbálván azzal a tiszteletreméltó férfiúval, aki ünnepi beszédével intézményünket a múlt télen megnyitotta, én is a zsidó…

Héber szó, amely fogalommá vált. Így, fejlődése során a fogalmak útját járva, fokozatosan mindjobban elveszítette egykori tiszta és szigorú értelmezését. Átértékelték az idők. A zsidó tragédia egész sor új elemet vitt ismérvei közé, így a természetes és idők során amúgy is elkerülhetetlen átértékelésből: leértékelés lett. Szépséges szigorból, követelésből, melyet az Alijá a nagy útra felkészülőkkel…

NOVÁK ATTILA „A Föld négy sarkáról…” Magyar zsidó kivándorlás Palesztinába a II. világháború első éveiben1 Lázas, forradalmi szöveget olvashatnak a Szombat olvasói Szilágyi Ernő tollából. A textus, melyet az izraeli Yad Vashem Intézet levéltárában, 2003-ban találtam, érzékletesen tárja elénk a cionista mozgalom felhajtóerőit. A lázas mondatokat azonban – írójának eksztatikus lelkesültsége mellett – aktuális történések…

A szó primátusa Tábor Ádámmal beszélget Csáki Márton Tábor Ádám 1947-ben született. Költő, esszéíró, kritikus, eddig öt kötete jelent meg. Édesapja Tábor Béla (1907-1992), a legjelentősebb magyar dialogikus gondolkodó (A zsidóság két útja, valamint a Szabó Lajossal közösen írt Vádirat a szellem ellen című művek szerzője, egyéb írásaiból nemrég Személyiség és logosz címmel jelent meg…

Budapesttől Bázelig Szilágyi Ernő: Ismeretlen memoár a magyar vészkorszakról. Novák Attila elő- és utószavával. Akadémiai Kiadó, 2005; 236 oldal, 2800 Ft Mindannyian szemtanúi vagyunk a kornak, amelyben élünk, a történelmet azonban nem szemtanúk írják. Ők is át- és túlélik ugyan az eseményeket, a dolgok menetébe viszont nincs beleszólásuk, a történelem velük „csupán” megtörténik. A legtöbben…

Kispipa Legenda. Ez az első gondolat, ami beugrik az embernek, amikor a hetedik kerület szívében, az Akácfa utcában bandukol, hogy hosszú idő után felmérje, mi a helyzet Kispipában. Kétségtelenül tetten érhető tehát egyfajta bizonytalanság, már-már rossz előérzetként azonosítható félelem, amelyet természetesen elnyomunk magunkban, mielőtt belépünk az étterembe. Amely tök üres. Régi kispipások vagyunk, tudjuk, hogy…
Summary Péter Szegő’s editorial deals with the danger the Iranian president’s public statement means: he denied the Holocaust and called for the destruction of Israel. Szegő believes that “if Iran should become a nuclear power, it will be unpredictable whether they will attack Israel. ” Pál Várnai interviewed Peter Popper, the renowned psychologist. Commenting on…

Szegő Péter: Még nem késő May Tamás: Olvasóink írják Beszterczey Judit, Stockholm: Bürokrácia az átláthatóság érdekében Oroszország-marakodnak a maradékon „A magyarországi antiszemitizmus nem csak a jobboldal problémája” Yehuda Lahav, Tel-Aviv: Szegény Jeruzsálem Heller Ágnes: Magyarázom a bizonyítványom Kozma György: Gam zo letova (Ez is a jóra vezet…) Várnai Pál: „Odaszagolok szellemi mozgalmakhoz…” Szegő Péter: Államtitkár…