
Ez a krav maga jelentése. Alapítója egy magyar zsidó, Lichtenfeld Imre, hebraizált nevén Imi Lichtenfeld. Az önvédelemben, tudhatjuk meg az alábbiakban, a pszichés felkészítés kiemelkedően fontos. Lichtenfeld 1910-ben született Budapesten, majd még gyerekként családjával Pozsonyba került. Felnőve intenzíven sportolt (bokszolt, birkózott, tornázott) s tanult, hogy idővel értelmiségi pályára lépjen. Ám közbeszólt a történelem, származása miatt nem…

125 éves születésnapját ünnepli az MTK. Ennek alkalmából idézzük az MTK, a VAC és a többi zsidó sportklub születését.

Az MTK és a zsidóság viszonyával kapcsolatban szembetűnő, hogy az egyesület ugyanúgy nem nézett szembe a saját történelmével, mint az egész ország.

A Bálint Ház fitneszterme egyre látogatottabb lett az elmúlt egy-két évben. Minek tulajdonítják ezt? Talán a kedvező áraknak? Vagy, mert itt nem lehet kigyúrt pénzbehajtókkal találkozni? – kérdeztük Szikszai Kingát, a terem vezetőjét. – Egyfelől az árak valóban kedvezőbbek, mint más fitneszteremben, másrészt nem gondolom, hogy a hagyományos értelemben vett fitneszről beszélhetünk. A fitnesztermünk, a…

A magyar sportolók 4 arany-, 5 ezüst- és 11 bronzérmet szereztek a 19. Maccabia Játékokon Jeruzsálemben. Beszélgetésünk Jusztin Ádámmal, a Maccabi elnökével még a játékok előtt jelent meg a Szombat májusi, sportszámában. Tanulmányai után (és közben) profi kosárlabda-játékos, játszott a BP Honvéd, a MAFC, a Kaposvár, a Szolnok kosárlabda csapataiban, valamint Izraelben a Maccabi Haifa csapatában.…

Szántó T. Gábor: Muszklizsidóság A száműzetés, a középkori gettó- és a kelet-európai stetl-lét – s a „hitetlenség” megvető keresztény álláspontja – gyakran negatív zsidó testképet mutat a döntően nem zsidók általi vizuális ábrázolásokban, ám a zsidók saját magukról alkotott képe sem kínál feltétlenül előnyösebb imázst. A jiddis írók vagy a más nyelveken alkotó modern zsidó…

Interjú Alföldi Róberttel, Csákányi Eszterrel, Mácsai Pállal és Máté Gáborral