
Aki nincs – így hangzik Forgách András 1999-es könyvének címe, amely a héber Zehuze (jelentése kb. „Ez van”) címet viselő, nagyszabású prózakísérlete közvetlen előzményének, szerves részének, avagy ellenpárjának tekinthető.

Faludy György Pokolbéli víg napjaim című remek önéletrajzában azokról a kapcsolatairól számol be, amelyek említésre méltó módon befolyásolták kalandos életét.

„Zsidónak lenni”, a magyar (és nemzetközi) társadalmi életre vonatkozólag legbonyolultabb, legmeghatározatlanabb, akár kívülről értik valakire, akár az illető önmeghatározásáról szól.

Közel két évig tartó munka- és tárgyalássorozat eredményeképpen korrigálták az új Nemzeti Alaptanterv zsidóságot érintő részeit.

Lassú, méltóságteljes beszéde volt, ha anekdotát, ha viccet mondott, akkor is. Azt hiszem, írásaiban sem tudta a tempót felgyorsítani. A színész Sinkovits Imre évekig járta az országot Egy katona megy a hóban című hosszú versével; az emberekben még nem fakult el a havas sztyeppéken vánszorgó katonák távoli létezése. Mi volt és mi maradt belőle,…

Radnóti és Fanni: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplójából. Tájkép tankönyvviták közben, Zoltai, Schwezoff – kinek az emberei?, Vámbéry Rusztem és Faludy György barátsága. Gergely Ágnes és Vihar Béla héber betűs levelezése, részlet Hidas Judit készülő regényéből, Dés Mihály a zsidó viccről, III. Zsidó Filmfesztivál.

A III. Zsidó Filmfesztivál kontinenseken és történeti korokon átívelő, változatos műfajú játékfilmjeiben éppen a zsidóság okozta belső konfliktusok, identitásproblémák kerültek háttérbe.

Zoltai Gusztáv sokszorosan megszolgálja a ráköltött havi egymilliót – ez most már világos.

A Trauma és utóhatás – a vészkorszak és a másodgeneráció irodalma szemináriumsorozata következő, szeptember 8. kedd 18.00 alkalmának témája: Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni Naplója. Vendégelőadó Földes Györgyi, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Alább részletet olvashatnak a Naplóból.