
Martin Gilbert[1] brit történész egy egész könyvet[2] szentelt a vészkorszak idején üldözötteket mentő igaz embereknek. Az alábbiakban a Magyarországgal foglalkozó fejezet első részét közöljük. A magyar állami felelősség leszögezése, a társadalmi közöny és a deportáltak javaiból való haszonhúzás mellett arról sem feledkezhetünk meg a vészkorszak 75. évfordulóján, hogy voltak, akik a legsötétebb napokban is az…

Az emancipáció hamar fellendítette a zsidó sajtót[1] Magyarországon. A zsidó közönség igényelte, hogy saját lapjai legyenek, de zsidó publicisták nagyon sok más újságba is írtak. A hivatalos zsidó sajtó általában a mindenkori kormánypolitikához igyekezett idomulni. Így volt ez az első világháború alatt, de a forradalmak idején is. Az Egyenlőség (1881-1939) a legelterjedtebb felekezeti újság…

Megjelent a 2019. márciusi Szombat! Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást: Fizessen elő a Szombatra! A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságos standjain, valamint az alábbi könyvesboltokban: Láng Téka (XIII. ker., Pozsonyi út 5.) Írók Boltja (VI. ker. Andrássy út 45.) 2019. március / XXXI. évfolyam 3.…