
Nagymama története 1934-ben kezdődött, amikor egy polgári család sokadik, anyagilag már elkopott ágába beleszületett. Talán negyedik leszármazottja volt Sipos Jánosnak, akinek az apja, Tóbiás még Schwarczként élte le halandó földi életét. A család Óbecséről indult útnak, majd generációnként továbbállt. Egy rövid, csurogi kitérő után Pacsér, majd Zombor következett. Nagymama a szebb napokat látott egykori megyeszékhelyen…

Hiányos fejezetek a vajdasági zsidóság irodalmából Jelen cikkünk ízelítőt ad a Vajdaság területén született és alkotó zsidó származású írók, költők életművéből. A válogatás önkényes, hiszen jóval nagyobb számban voltak jelen napilapok szerkesztőségében, almanachok sorai közt. Mégis, a szerző gondolataiban, az alábbi szálon kötődnek egymáshoz az egykor élt alkotók. I. Havas Emil (Topolya, 1884?…

Fischerné Gutmann Teréz emlékére Nap készül lelépni égről 18 perc még lobban a láng emlékezz és őrizd meg anyánk szívéből fény öröm és béke világold fiaim életútját élet tűz ünnepi lakoma gyújtó ág álomba szenderül dolgos kezével eltakarja ragyogó két szemét áldása ég lepedőjén hímzés világ királya köpönyegén örökös parancs jóra melegforrás buggyanása …

Petri György rokonsága A Perl család egy ága az 1860-as években választotta Szabadkát otthonául. Gyökeret eresztettek a bácskai talajon, beilleszkedtek a magyar-bunyevác város társadalmába, s alig pár évtized alatt gazdag kereskedőkké váltak. A történelem viharai, a két világégés megtépázták a szerteágazó családot. Neveik azonban fennmaradtak, s többek között könyvekben őrzik az egykorvolt szabadkai zsidóság…

Náci-kollaborációval vádolt zsidók elleni perek Izraelben „Meggyőződésem, hogy a németek önmagukban nem lettek volna képesek végrehajtani a megsemmisítést…” – mondta Barenblat egykori beḑzini milícia parancsnok perében egy tanú annak kapcsán, hogy a zsidó tisztségviselők számos megsemmisítéssel összefüggő feladatot a németek helyett végeztek el. Dán Porat izraeli történész Keserű számvetés címmel megírt, a nácikkal együttműködő…
Sivákné makacs asszony volt, nem nagyon lehetett kiverni a fejéből, ha elhatározott valamit. Ha egy hajnali órán eldöntötte, hogy hét sor kukoricát kapál végig egy délelőtt, lehetett akármilyen rekkenő hőség az ajaki határban, ő akkor is végigment a kemény, agyagos szabolcsi földben gyökeret vert tengeri sorokon. Hasonlóan makacs tudott lenni a fejébe vett tésztagyúrással, disznóól-ganajozással…

Megesik, hogy egy könyv maradéktalanul azt az élményt nyújtja, amire látatlanban számítottunk. Gergely Ágnes tavaly év végén megjelent kispróza-kötete pontosan ilyen gyűjtemény. A Mozdonygyári éjszakák lírai hangvételű mininovellái, egytől egyig az emlékezés szúrópróbái, ahol a szövegek mindegyikét át-meg átszövi a túlélés melankóliája. Ebben a sűrűn teleírt – írd és mondd – hetvenoldalnyi kötetben megannyi személyes…

„A Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényemben a Dunát multikulturális tömegsírnak neveztem.” január 2. szombat Az Emlékezz örökké Valira című önéletrajzi regényében Tišma* saját életéről vall. A könyv egyik fontos mondata a zsidósors jellemző ellentmondásával szembesít. Tišma elárulja, hogy sokáig próbálta zsidó mivoltát elmismásolni, mintha ez nem is lenne fontos, fiatalon azért, mert rosszul…
A köznyelv inkább Kistemplomnak hívta. A másik, a Nagytemplom 1873-ban épült, a kissé már romossá vált, szerény kinézetű régi helyett. Fél évszázaddal később, ugyanabban a városban, de immár másik országban – a Szerb-Horvát-Szlovén (későbbi nevén Jugoszláv) Királyságban épül majd fel az akkor már formálisan is külön létező ortodox közösség új zsinagógája, a régi imaház helyén,…

Megjelent a 2022. májusi Szombat! Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást: Fizessen elő a Szombatra! A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságos standjain, valamint az alábbi könyvesboltokban: Láng Téka (XIII. ker., Pozsonyi út 5.) Írók Boltja (VI. ker. Andrássy út 45.) Ide kattintva digitálisan is megvásárolhatja egyes…