
A világ egyik legnagyobb hírügynökségének munkatársát elbocsátották, miután statisztikákra és kutatásokra hivatkozva állította, hogy Amerikában – az uralkodó véleménnyel ellentétben – a fehér bőrű gyanúsítottat nagyobb eséllyel lövi le a rendőr, mint a fekete bőrűt. Mint sokan mások, ő is úgy véli, hogy ideológiai megkülönböztetés áldozata. Az ügyről a metazin.hu számol be. „Ez a történet…

Az antiszemitizmus az USÁ-ban sokkal elterjedtebb, mint az a jelentésekből kiolvasható. A zsidók elleni támadások egyre sokasodnak és csak egy töredéküket regisztrálják. Fentiekről Malcolm Hoenlein, a Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations (az 52 legnagyobb amerikai zsidó szervezet elnökeinek kerekasztala) alelnöke nyilatkozott a The Times of Israel napilapnak. A tájékoztatón jelen volt még Dianne…

Patrisse Cullors egy 2015-ben, a Harvard Egyeteemen (!) rendezett konferencián Izrael fölszámolására hívott fel. Patrisse Cullors, aki korábban „képzett marxistának” nevezte magát, a Harvard Egyetem jogi karán az Emberjogi Program keretében rendezett konferencián 2015 áprilisában tartott előadást, amin egyebek közt a következőket mondta: „Palesztina a mi nemzedékünk Dél-Afrikája. Amennyiben nem lépünk fel egyenesen és bátran…
Brooke Goldstein, zsidó közösségi aktivista, a Lawfare Project nevű jogvédő szervezet alapítója a Newsweek honlapján arról cikkezik, hogy a zsidók lelkesen részt vesznek minden kisebbség melletti kiállásban, csak a saját védelmüket hanyagolják el. A zsidó közösség büszkén tekinthet vissza hosszú, a pozitív változásokra mozgósító hagyományaira. Amikor Abraham Joshua Heschel rabbi és Martin Luther King Jr.…
Az amerikai fővárosban mintegy százfős tüntető csoport vonult föl, melynek résztvevői a Black Lives Matter és a palesztin aktivisták soraiból verbuválódtak. Az eseményt a „Harag Napja” jelszóval hirdették meg a „Harvard Megszállt Palesztina” csoport tagjai, tiltakozásul az izraeli kormány által bejelentett annexiós tervek ellen. Elhangzottak még a „Black Lives Matter!” és a „Palestinian Lives Matter!”…