A rendőrség hat gyanúsítottat hallgatott ki, miután 122 millió forintot csaltak ki a hitközségtől. A módszer nem egyedi, az Emmi belső körlevélben figyelmeztet a veszélyre. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) súlyos pénzügyi, mintegy 122 millió forint értékű bűncselekmény sértettjeként ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon – adta hírül a szervezet a közelmúltban.…
Heisler András a Mazsihisz elnöke tárta fel az esetet a Heti tévé Pirkadat c. műsorában. Egy – alighanem bennfentes információkkal rendelkező – csaló arról értesítette a Mazsihisz pénzügyi osztályát, hogy a Rumbach utcai zsinagóga felújítását végző fővállalkozó számlaszáma megváltozott. Miután telefonon és írásban (hamisított pecséttel) is megerősítették az információt, a pénzügyi osztály egy elvégzett munkafázis…