A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület kiáll Fináli Gábor mellett. Miután – erősen „Izrael-kritikus” facebook posztjainak hosszú sora nyomán – a Mazsihisz Rabbitanácsa felfüggesztette Fináli Gábor tagságát és erről a lépéséről a budapesti izraeli nagykövetet is levélben tájékoztatta, nyílt állásfoglalást tett közzé Fináli mellett a Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület (MIJE). Állásfoglalásukból alább közlünk egy részletet, a teljes…

Kemény ütésváltásra került sor az elmúlt napokban Heisler András Mazsihisz-elnök és Róna Tamás főrabbi – a Mazsihisz Rabbitestület elnöke – között. Az ütésváltásnak sokszoros súlyt adott, hogy Róna Tamás a konfliktust kivitte a nyilvánosság elé, ami számára azzal az előnnyel járt, hogy azonnal felzárkózott mögé a kormánymédia, és össztüzet zúdított Heisler Andrásra. Heisler András a…
A Mazsihisz rabbitestület híradása szerint a rabbik két új tagot fogadtak maguk közé. Fináli Gábor a Hunyadi téri zsinagóga rabbija, Petrovics Péter a kaposvári hitközségen működik vallási vezetőként. Fináli Gábor befogadásából óvatos liberalizálásra lehet következtetni – véli egy anonimitást kérő forrásunk -, mivel az ő esetében már többször szavazott a testület, és eddig a többség mindannyiszor…

Dr. Frölich Róbert országos főrabbi lemondott posztjáról. Nézetkülönbségek érezhetők a főrabbi lemondó- és a Mazsihisz válasznyilatkozatából. A háttérben a Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektor-utódlása körüli viták is felsejlenek.
A magyar neológia helyzetét elemző, vitaindító írás szerzője összegzi gondolatait.

A magyar neológia megújulásáról folytatott vitához, Fináli Gábor és Frölich Róbert után most Horváth József szól hozzá.

Fináli Gábor minapi cikke a neológia jövőjéről, úgy tűnik, vitát generált. Várjuk a további hozzászolásokat is.

A neológia a XX. század második felére elveszítette progresszív jellegét.