
A Fars félhivatalos iráni hírügynökség vasárnapi jelentésében öt izraeli személyt nevezett meg, akiket Hossein Salami, az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka felelősnek tart Hassan Sayyad Khodai ezredes haláláért. Khodai az izraeli hírszerzés szerint az izraeliek elleni merényletek fő felelőse volt és nemrég merénylet áldozata lett. A Fars fenyegetése szerint a „gonosz cionisták”, tettükért méltó bosszúra…

A társadalmi elégedetlenség Iránban 300 százalékkal nőtt az elmúlt évben. Ez az adat az iráni Forradalmi Gárdától (IRCG) egy hacker szervezet által megszerzett dokumentumból derül ki. A nyilvánosságra hozott bizalmas dokumentum szerint az iráni társadalomi „robbanás előtt áll” a síita államra az atomprogramja miatt kirótt bénító szankciók miatt. A Radio Farda nevű, amerikai kormány által…

A múlt héten a Perzsa Öbölben lebonyolított iráni hadgyakorlat célja az volt, hogy figyelmeztesse Izraelt. Ezt közölték Irán legfelsőbb katonai parancsnokai pénteken, a Reuters hírügynökség szerint, az iráni nukleáris létesítményeket célzó esetleges izraeli tervek feletti aggodalmaik közepette. A Forradalmi Gárda hadgyakorlata, amely során ballisztikus rakétákat és robotrepülőgépeket is bevetettek, pénteken ért véget. Erről tudósít az…

A teheráni rendszer minden eddigit felülmúló válságát a súlyos járványhelyzet, a gazdaság katasztrofális állapota és a gyakori robbanások jelzik. Egy szakértő szerint azonban utóbbinak a reformista és konzervatív erők kötélhúzása is lehetett az oka. A titokzatos robbanások és tűzvészek megmozgatták az izraeli és a nemzetközi média fantáziáját. De vajon mely külföldi hírszerzés érdekében áll az…