Sokkolta a francia közvéleményt, hogy 2018-ban 74%-kal emelkedett az antiszemita cselekmények mértéke. Országos döbbenetet váltott ki a 2019 eleji gyűlölethullám is, ideértve Alain Finkielkraut filozófus inzultálását, illetve Simone Veil arcképének és emlékének a meggyalázását. 2019 elején, a vita csúcspontján hatalmas antiszemitizmus-ellenes tömegtüntetésre is sor került, melyen a pártok, a kormány tagjai, gyakorlatilag a teljes politikai…
Franciaországban a teljes baloldal ellenzi a képviselőház határozatát, amely ratifikálta a Nemzetközi Holokauszt-Emlékezet Szövetség (IHRA) antiszemitizmus-meghatározását. A bírálók szerint a szöveg büntethetővé teszi Izrael elítélését. „Aki a határozat ellen szavaz, remek módját választja annak, hogy támogassa a haladó izraelieket, akik bírálják kormányukat” – figyelmeztette a képviselőket a szavazás napján a Libérationban Esther Benbassa zöldpárti török–francia–izraeli szenátor. Az…
Vasárnap tette közzé első felmérésének eredményét az American Jewish Committe (AJC), melyben a világ három legnagyobb zsidó közösségének – Izrael, az Egyesült Államok és Franciaország – véleményét vizsgálta párhuzamosan. Az amerikai zsidóknak nem egészen háromnegyede (72%), a franciáknak több mint fele (53%) gondolja úgy, hogy a prosperáló Izrael létfontosságú a zsidó nép hosszú távú jövője…
Baloldali értelmiségiek százai tiltakoznak az ellen, hogy Macron elnök, úgymond, büntethetővé kívánja tenni az anticionizmust, habár valójában nem akarja. Bírálójuk azzal érvel, hogy az erőszakos iszlamista antiszemitizmus új helyzetet teremtett. „Valóban egyszerű véleménynek tekintendő, ha valaki kétségbe vonja Izrael jogát a létezésre?” – kérdezi a Libération anticionizmus-vitájában Albert Levy ismert városfejlesztés-kutató – írja a metazin.hu.…
Izrael hetvenedik születésnapján a francia zsidó diákok szervezete (UEJF) országos felmérést végeztetett, hogy megállapítsák, miként vélekednek a franciák a zsidó államról. Az eredmény nem túl bíztató: a többségnek inkább rossz véleménye van, s minél fiatalabb a kérdezett, annál inkább ez a helyzet. A kérdezettek 43%-a inkább jó, 57%-a inkább rossz véleménnyel volt Izraelről. A cionizmus…

Magyarország európai harmadik a vizsgált országok között.

„A zsidók otthon érezhetik magukat Franciaországban, az antiszemitáknak viszont nincs helyük a köztársaságban” – ezt mondta a napokban Francois Hollande francia köztársasági elnök a francia zsidó ernyőszervezet, a CRIF díszvacsoráján. Az elnök bejelentette továbbá, hogy a kormány az antiszemitizmus elleni határozott lépésekre szánta el magát egyrészt a zsidó élet helyszíneinek védelmében, másrészt az Interneten terjedő…

…az antiszemitizmussal kapcsolatban – mondta a nemrég megválasztott francia főrabbi.