Beszélgetés Dr. Vári Györggyel A személyes indíttatásodról beszéljünk, arról, hogy a civil foglalkozás helyett miért választottad a rabbi hivatást? Befutott irodalomtörténész voltál, egyetemi oktató, újságíró, sőt, 2010-ben politikus is az LMP színeiben… Ezek a dolgok másként függnek össze és nem, nem hagyom ott a civil foglalkozásomat. Mármint a megélhetésem. Dolgozom jelen pillanatban is, a…

A történészek között időnként vita alakult ki arról, hogy a vallásfelekezetek együttműködését a kommunista rendszerrel minden esetben elvtelen kollaborációnak kell-e tekinteni, vagy helyesebb-e kényszerű kompromisszumokról beszélni, amik lehetővé tették a felekezeti intézmények működésének fenntartását és a hívők minimális szükségleteinek kielégítését. Ez a kérdés a zsidó hitfelekezettel kapcsolatban is felvethető. Kétségtelen, a sztálinista diktatúra körülményei között…
A vidéki zsidóság jelenéről és jövőjéről. A gyászos 1944-es évben május közepétől mintegy 2 hónap alatt a teljes vidéki magyar zsidóság gettóba zárása és deportálása megtörtént. Az elhurcolt 437ezer ember alig 10 százaléka lett túlélő, és tért vissza hazájába. Arról most szó se essék, milyen fogadtatásban részesültek a javaikat és önbecsülésüket is elvesztett emberek. A…

Nem nyugszanak a kedélyek a Debreceni Zsidó Hitközségben, a látszat ellenére érezhető a feszültség. A debreceni egyébként is Magyarország vallási szempontból legfurcsább hitközsége, ugyanis nem ortodox, nem neológ és nem is status quo ante. Ők azok, akik feltalálták a zsidó vallási öszvért, a negyedik magyar irányzatot. A hitközség elnöke, Horovitz Tamás elmondása szerint ők ugyanis…

Erdélyi Miklós hódmezővásárhelyi zsidó hitközségi elnök szerint a Jobbik nem náci párt, ezért ő a Jobbik helyi jelöltjének támogatására kéri az embereket a hódmezővásárhely–makói választókerületben. A Mazsihisz elhatárolódik. A Csongrád megyei 4. választókerület jobbikos képviselőjelöltje, Kiss Attila mellett tartott esten a politikus és a hitközségi elnök mellett felszólalt Márki-Zay Péter helyi polgármester, aki a körzetben…

A kádárista hatóságok a forradalom után elég gyorsan nekiálltak a zsidó hitközségen belüli „rendteremtéshez”.

Körkérdést intéztünk a zsidó közösségi és vallási életben részt vevő nőkhöz.

Körkérdést intéztünk a zsidó közösségi és vallási életben részt vevő nőkhöz.