
A Lágymányosi zsinagóga eladásával kapcsolatos dokumentumok* 1. – Belügyminisztérium Szigoruan titkos! III/5-c alosztály Adta: “Doktor” Vette: Srankó András szds. 1959.XI.11. Tárgy: Izráel hitközségről (sic! NA) Jelentés Budapest, 1959 november 19. Október 12-én a Lágymányosi templomban Hochberger rabbi-helyettes lázító beszédet tartott, melyben feltüzelte a híveket a lágymányosi templom eladása ellen. Dr.Geyer Albert…

Viharos zsinagóga-eladás Lágymányoson (1959-1966) Van a magyarországi zsidóság 1949 utáni történelmével és társadalmával foglalkozó kutatók körében egy széles körben elterjedt nézet, mely szerint a kommunista hatalomnak hálás zsidóság vezetői felmondták a társadalmi szolidaritást – tulajdonképpen a saját zsidó sorstársaikkal szemben is. A levéltári források ezt a nézetet nem erősítik meg, erősen árnyalják, illetve bonyolultabbá teszik.…