
A külügyminiszter beszéde a Tom Lantos Intézet Zsidó élet és antiszemitizmus Európában című konferenciáján hangzott el, Navracsics Tibor igazságügy-miniszter beszédével együtt. Idézték ugyan a lapok az általuk mondottakat, de teljes terjedelmükben nem közölték őket, így Martonyi János beszédének teljes szövege is a Szombat honlapján jelenik meg először magyarul.

Csütörtökön kezdődik… Magyar futballtörténeti előadás-sorozat Weisz Árpád emlékére, dr. Andreides Gábor és dr. Szegedi Péter történészek előadásában, a Bálint Ház Macesz-Gombóc termében csütörtökönként este 6 órától.

A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra, jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett nemzetközi konferencián szerdán az Országházban. A külügyminiszter a kétnapos rendezvényen tartott záróbeszédében azt hangoztatta: a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt…

„Nem vagyok történész, nem tudom megítélni”
Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a párt szóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: már létezik Holokauszt Emlékközpont, van Terror Háza Múzeum és több, az állam által létrehozott vagy támogatott holokausztkiállítás és -megemlékezés, ezért számukra érthetetlen, hogy miért kell újabb többmilliárdos emlékparkot létrehozni. „Nem megsértve az áldozatok emlékét és tiszteletben tartva a hozzátartozók érzéseit, mégsem…

Turbucz Dávid történész, a Horthy Miklós életrajz szerzője

A roma holokauszt emléknapján, 2013. augusztus 2. pénteken 18:00 órakor nyílik meg ”Többszörös expozíció – A roma holokauszt emlékezete” című kiállítás a budapesti Gallery8-ban (Budapest VIII. ker., Mátyás tér 13.). A kiállítás kurátora Szász Anna Lujza, a kiállítást megnyitja Böcskei Balázs.

Hogyan kezelte a BBC magyar adása a zsidóüldözés kérdését a háború éveiben?