A Teheránból küldött folyamatos fenyegetések között szerepel, hogy a zsidó államból „semmi se maradjon”, Tel Aviv és Haifa tűnjön el, a „rendszer szűnjön meg”, a „Netanjahu féle gonosztevőktől” meg kell szabadulni. Előző pénteken a 33. Nemzetközi Iszlám Egység Konferencián elmondott beszédében Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette, hogy Izrael eltörlése a térképről „nem…
A teheráni Könyvkiadók Egyesülete bírósági eljárást helyezett kilátásba a Harari könyveit forgalmazó cégek ellen. Yuval Noah Harari, napjaink izraeli sztártörténésze az utóbbi évtizedben három bestsellert írt; közülük talán legismertebb a 2011-ben megjelent Sapiens – Az emberiség rövid története (eredetiben Sapiens – A Brief History of Humankind). A teheráni Könyvkiadók Egyesülete most Harari könyveinek iráni forgalmazását és…
Az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszédében Donald Trump amerikai elnök felszólította Közel-Kelet országait: létesítsenek teljes körű diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Trump ugyanakkor hangsúlyozta: az Irán elleni gazdasági szankciókat mindaddig fenntartják, amíg az iszlám köztársaság nem változtat politikáján. Trump „szörnyűséges (monstrous) antiszemitizmus” terjesztésével vádolta a mollahok rendszerét, valamint azzal, hogy „fanatikusan törekszenek” az atomfegyverek birtoklására. Lator rezsimnek…
Michael Oren, Izrael korábbi washingtoni nagykövete, Kneszet-tag, a Hatnapos Háborúról szóló egyik legkitűnőbb elemzés szerzője, a CNN honlapján foglalta össze az Iránnal kapcsolatos feszültségek okát és lehetséges következményeit. Az izraeli véderőt harci készültségbe helyezték, miután az Irán által támogatott Hezbollah síita szervezet tankelhárító rakétákat lőtt ki a libanoni határ menti izraeli támaszpontokra, amire az izraeliek…
Irán, Észak-Korea és Pakisztán német gyárakban olyan fejlett technológiájú berendezéseket vásárol, melyeket tömegpusztító fegyverek gyártására lehet felhasználni. A német elhárítás lefülelt egy ilyen megrendelést, mely névleg Malajziába irányult, de valójában a megrendelő Irán volt. Németország is aláírója annak az atomalkunak, melyben Irán vállalta, hogy lemond a tömegpusztító fegyverek kifejlesztéséről cserébe azért, hogy megszűnjenek az őt…
A német szövetségi elnök üdvözletét küldte az iráni vezetésnek az iszlám forradalom évfordulóján. Egyesek nem is hagyták ezt szó nélkül.

Boldog új évet, „békét és harmóniát” kívánt „minden zsidónak” Mohammad Javed Zarif, iráni külügyminiszter. A zsidó államot rendszeresen fenyegető külügyminiszter iráni zsinagógában imádkozó zsidók képével illusztrálta jókívánságait. „Amint az égen a hold követi a napot, úgy kívánok zsidó honfitársaimnak és minden zsidónak a világon nagyon boldog új évet, békét és harmóniát”. Az iszlám forradalom előtti…
Sebastian Kurz osztrák kancellár múlt héten Bécsben találkozott Hasszán Roháni iráni elnökkel, akihez az európai politikában szokatlan nyíltsággal szólt.
Az iráni külügyminiszter bizonyos feltételek mellett nem zárta ki az együttműködést Washingtonnal. Az iráni külügyminiszter nem zárta ki az együttműködést az Egyesült Államokkal, ha az teljesít több követelést, nem sérti meg egyebek között a Teheránnal kötött atomalkut, véget vet az iráni nép elleni „gazdasági agressziónak” és Izrael feltétlen támogatásának. Mohamed Dzsavád Zaríf az Iran Daily című, angol…
Juvál Steinic infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter interjúja a Jediót Ahronót című újság honlapján hétfőn jelent meg. „Aszadnak meg kell értenie, hogy lépéseinek ára van”- mondta a kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó, a biztonsági kabinet munkájában is részt vevő miniszter. Kifejtette, hogy Izrael mindeddig nem szólt bele a szíriai polgárháborúba, de ha Aszad lehetővé teszi Iránnak, hogy Szíriát…

Iránból Hollandiába menekült a lányához, a férje Iránban maradt.

Minderről a Fox News számolt be, német titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. Iránt, mint tudjuk az Egyesült Államokkal és hat másik országgal (Plusz: EU) kötött egyezmény tiltja el attól, hogy katonai célra hasznosítható nukleáris technológiát fejlesszen vagy vásároljon. Ezért cserébe feloldották ellene a gazdasági szankciókat és segítséget kap a békés célú atomenergia felhasználás területén. Egyes német szövetségi…

Magyari Péterrel, a 444 újságírójával és Seres Lászlóval, a hvg.hu munkatársával, a Kapitalizmus blog szerkesztőjével Gadó János beszélget. Furcsa elmozdulásnak lehettünk tanúi az elmúlt 10-15 évben Európában: megjelent egy újfajta szélsőjobb, amely a zsidók barátjának és Izrael elkötelezett támogatójának mutatja magát a külpolitikában; és van egy radikalizálódó baloldal, az iszlám iránti szimpátiákkal, amely durva kilengésekkel…

Teheránban rakétákkal ünnepeltek, a brit fővárosban pedig a zsidókat okolták a Grenfell-torony leégésért az immáron hagyománnyá vált „Al Quds” napon. Egymástól távol, mégis ugyanazzal a céllal gyűltek össze muzulmán hívők a Ramadán végén tartott Al Quds (magyarul: Jeruzsélem) nap alkalmából Iránban és Nagy-Britanniában és a német fővárosban. A felhergelt tömeg mindkét országban a „cionisták ellen” tüntetett. Az…

A (közelmúltig?) szélsőjobboldali párt elnöke, Vona Gábor hanukkai üdvözlelet küldött a magyar zsidóság reprezentánsainak, a Mazsihisz és az EMIH vezetőinek. A levelet egyelőre nem tette közzé saját médiafelületein (legalábbis ennek nincs nyoma) – minderről csak a címzettek reakcióiból értesülhettünk. Összes ellenmondásával együtt is hatalmas lépés ez egy olyan párt részéről, amely indulásakor – Európában alighanem…

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter európai szankciókat helyezett kilátásba vasárnap az ezen a héten végrehajtott iráni ballisztikusrakéta-kísérletek miatt. „Ha szükséges, szankciókat hozunk” – mondta a francia diplomácia vezetője Párizsban az amerikai kollegájával, John Kerryvel tartott közös sajtótájékoztatóján, miután a brit, a német és az olasz külügyminiszterrel, valamint az európai diplomácia főképviselőjével folytattak egyeztetést. A perzsa állam…

Ennél hivatalosabb Holokauszt-tagadást nehéz elképzelni: Khamenei ajatollah, Irán első embere, a legfőbb vallási vezetője videó-üzenetben fordult a világhoz a Holokauszt emléknap alkalmából. Khamenei először rituálisan megbélyegezte Izraelt és a mögötte álló nyugati hatalmakat, majd a lényegre tért: „Az európai országokban senki nem mer a Holokausztról beszélni (!) Nem világos, hogy ennek a dolognak a lényege…

Az elmúlt hónapok egyik nagy politikai vesztese, úgy tűnik, a Jobbik. A Fidesz „jobbról előzzük a Jobbikot” programja egyelőre bejönni látszik. A menekültellenes kampány sok Jobbikhoz elkóborolt bárányt visszaterelt a fideszes akolba. A Vona-féle párt nem nagyon rúgott labdába. Ennek több oka is lehet. Az egyik valóban az, hogy a Fidesz szélsőséges-populista szövege mellett már…

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint súlyos, történelmi léptékű hiba az Iránnal kötött nemzetközi alku Teherán vitatott atomprogramjáról. Izraelben a kormánykoalíció és az ellenzék pártjai egyaránt elítélték a kedden született megállapodást. Netanjahu kijelentette, lehetőségei szerint Izrael mindent elkövet, hogy megfékezze a perzsa állam nukleáris törekvéseit. „Irán biztonságos utat kap az atomfegyverhez” – értékelte az Irán és…