
Ez év elején január 20-án Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter telefonon minden jót kívánt izraeli kollégájának Yair Lapidnak, aki éppen a koronavírusból lábadozott. Ilyen személyes jókívánságokra korábban nem volt példa, hiszen a két ország külügyminisztere jóval több, mint egy évtizede nem beszélt egymással. hogyan és miért változott meg a török diplomácia iránya? Milyen pozíciót foglaltak el…

Emmanuel Macron francia és Jichák Hercog izraeli elnök együtt emlékezett meg vasárnap a tíz évvel ezelőtt hét áldozatot követelő iszlámista merénysorozat áldozatairól a dél-franciaországi Toulouse-ban. Az algériai-francia kettős állampolgárságú Mohamed Merah 2012. március 11-én, illetve 15-én a francia hadsereg három katonáját lőtte agyon a dél-franciaországi Toulouse, illetve Montauban városban, majd 19-én két óvodás és egy iskolás…
Isaac Herzog izraeli államelnök a Babij Jar-i vérengzés 80. évfordulóján tartott megemlékezésen beszélt. Az egykori tömeggyilkosság helyszínén épülő létesítmény a világ egyik legnagyobb Holokauszt emlékhelye lesz. Itt elmondott beszédében Herzog ekképp emlékezett az áldozatokról: „Három szörnyű bűnt követtek el: itt a völgyben több mint 33 ezer ember gyilkoltak le, majd azt igyekeztek eltitkolni, végül pedig…
Isaac Herzogot választotta meg a Kneszet az ország következő elnökének. A 120 képviselőből 87 szavazott rá. Herzog Reuven Rivlin utódja lesz, akinek madátuma július 9-én ér véget. Herzog lesz az első izraeli elnök, aki egyben egy korábbi elnök fia is. Apja, Chaim Herzog 1983-1993 között volt Izrael hatodik elnöke. Isaac Herzog jelenleg a Zsidó Ügynökség…