
Benda Iván fotográfussal beszélget Sós Csaba Önt Jeruzsálem fotográfusának nevezik. Büszke vagyok erre, mert Jeruzsálem a kedvenc témám. Mondhatnám azt is, amikor Jeruzsálemben vagyok, úgy érzem otthon vagyok. 2019-ben jártam ott utoljára, a Covid járvány a kezdete előtt. Egyébként, nem is nagyon vágyakozom máshova, jól elvagyok Jeruzsálem Óvárosában. A muszlim világról is készített fotográfiákat?…

A fiatal amerikaiak legalább olyan kedvezően vélekednek a palesztin népről és kormányzatáról, mint az izraeliekről és kormányukról. Erről tanúskodik a Pew Research Center csütörtökök közzétett legújabb jelentése. A megállapítások további bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy az amerikaiak – életkoruk, politikai elkötelezettségük és vallásuk függvényében – egészen másképp látják az izraeli-palesztin konfliktust. A republikánus és demokrata választók…

Az Elad városában csütörtökön elkövetett terrortámadás három áldozatának egyike vitte a két palesztin támadót a támadás helyszínére a rendőrség szerint. Az illető, Oren Ben Yiftah, a közép-izraeli Lod város lakója, kézbesítő sofőrként dolgozott. A biztonságiak úgy vélik, hogy Ben Yiftah ismerte a támadókat, és hogy beszélt velük telefonon, mielőtt a helyszínre fuvarozta őket. A két…

Két támadó követett el késeléses merényletet a városi parkban. A rendőrség keresi az autót, amellyel állítólag elmenekültek a helyszínről. Három embert megöltek és négyet megsebesítettek egy terrortámadásban az Izrael középső részén fekvő ultraortodox Elad városában csütörtökön – közölte a rendőrség. Az egyik sebesült állapota válságos, egy másiké pedig súlyos a támadást követően. Egy másik személy…
Az izraeli kritika hallatán az orosz külügyminiszter dühödten vágott vissza. Már nemcsak antiszemitázza, hanem nácizza is a zsidókat. Az orosz külügyminisztérium kedden kijelentette – tudósít az ujkelet.live –, hogy Izrael a „neonáci rezsimet” támogatja Ukrajnában, miközben a Moszkva és Jeruzsálem közötti feszültség fokozódott Szergej Lavrov külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos korábbi kijelentései miatt. Keddi közleményében Oroszország azzal…

Az utolsó magyar trónörökös és a zsidóság kapcsolatáról szólva mindenekelőtt meg kell említeni aktív közreműködését az embermentésben, a német megszállás alatt álló Franciaországban. Azok a kalandregénybe illő történetek, melyek során az utolsó magyar trónörökös olykor a saját életét is kockáztatta, mindenképpen hitelesítik azokat a sorokat, amelyeket hosszú pályafutása során, a zsidósággal kapcsolatban leírt nyilatkozataiban elmondott.…

Peszách estéjén egy 15 éves haifai arab lány elhagyta otthonát, és elindult, hogy leszúrjon egy zsidót. És valóban, a tinédzsernek sikerült leszúrnia és közepesen megsebesítenie egy 47 éves férfit az északi városrész egyik parkjában. Néhányan közülünk a jól ismert mottóval mentegetik ezt a támadást – „mindez a megszállás miatt van”. De ez nem alkalmazhatók egy…

Naftali Bennett miniszterelnök kedden Twitteren vitázott Benjamin Netanjahu ellenzéki vezetővel a Gázai övezettel kapcsolatos politikájukról, miután gázai terroristák este rakétát lőttek ki Izraelre, közel négyhónapnyi csendet megszakítva. „Egy erős, jobboldali kormányt kell létrehoznunk, amely helyreállítja a békét és a biztonságot Izrael polgárai számára” – írta Netanjahu volt miniszterelnök a rakétatámadás után – tudósított az ujkelet.live.…

Tishby korábban szappanoperákban szerepelt, és a közösségi médiában következetesen képviselte Izrael ügyét. Véleménye szerint az anticionizmus és antiszemitizmus „egy és ugyanaz”, és a Holokauszt óta a mostani helyzet jelenti a legnagyobb fenyegetés a zsidóságra nézve. Jair Lapid külügyminiszter hétfőn nevezte ki Tishbyt az antiszemitizmus és a zsidó állam delegitimálása elleni küzdelem biztosává. „A külügyminisztériumot…

Az EU-ban az Orbán Viktor vezette Magyarország Izrael legfontosabb támogatója, ezért a zsidó államban sokan örvendenek győzelmének, miközben nem tagadják, hogy a demokrácia terén Magyarország teljesítménye támadható. A Times of Israel szemleírója, Lazar Berman az érme mindkét oldalát szemügyre veszi. Az MTI által már ismertetett cikkét érdemes részletesebben végigolvasni. Orbán szálka a liberális európai politikusok…

A RTVi orosz nyelvű internetes tévécsatorna heti hírösszefoglalójában első helyen szerepelt négy arab ország (Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Marokkó, Egyiptom), valamint Izrael és az USA külügyminiszterének két napos értekezlete a Negev Sivatat-beli Szdé Bóker kibucban. A helyszín megválasztása akár szimbolikusnak is tekinthető: itt élt életének végén és nyugszik Ben Gurion, a zsidó állam első miniszterelnöke.…

Naftali Bennett miniszterelnök hétfőn utasította a biztonsági szolgálatokat, hogy a terrorizmussal gyanúsítottakat tartsák adminisztratív őrizetben, vádemelés nélkül. משטרת ישראל מרכינה ראש לזכרם של הלוחם רש”ט יזן פלאח ז”ל והלוחמת רש”ט שיראל אבוקרט ז”ל שנפלו בקרב עם מחבלים חמושים בחדרה pic.twitter.com/rzXZayOlui — משטרת ישראל (@IL_police) March 27, 2022 Mindez egy széles körű kampány része egy nappal…
Visszaküldik Izraelbe illetve a Palesztin Hatósághoz (PH) a Michael Steinhardt amerikai milliárdostól lefoglalt, Izraelből és a PH-ból kicsempészett műtárgyakat – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál. A New York-i ügyészség bejelentette kedden, hogy visszaküldenek Izraelbe Michael Steinhardt milliárdostól lefoglalt 5 millió dollár értékű régiséget. Korábban Steinhardtot gazdag mecénásként tartották számon a helyi kulturális intézmények.…

Ez év elején január 20-án Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter telefonon minden jót kívánt izraeli kollégájának Yair Lapidnak, aki éppen a koronavírusból lábadozott. Ilyen személyes jókívánságokra korábban nem volt példa, hiszen a két ország külügyminisztere jóval több, mint egy évtizede nem beszélt egymással. hogyan és miért változott meg a török diplomácia iránya? Milyen pozíciót foglaltak el…

Az ENSZ által szponzorált vizsgálat alapján a legboldogabb országok listáját Finnország vezeti; az USA 16., az Egyesült Királyság 17., Franciaország pedig 20. helyen végzett. Az évente, ezúttal tizedik alkalommal elvégzett fölmérés szerint Izrael három helyezéssel ugrott följebb. Múlt évben 12-ik, 2020-ban pedig 14-ik volt. A pénteken kihirdetett listát Finnország vezeti, már ötödik éve folyamatosan. Az…

Csütörtök délután felszállt az ukrajnai tábori kórház felállításához szükséges 17 tonnányi felszerelést szállító El Al-gép. בית חולים שדה ישראלי עושה את דרכו לאוקראינה, לעיירה מוסטיסקה במערב המדינה. מדינת ישראל פועלת לסייע לאזרחי אוקראינה שנפגעו במלחמה. כך ראוי 🇮🇱@yairlapid@NitzanHorowitz pic.twitter.com/vyvjdQISxj — Naftali Bennett בנט (@naftalibennett) March 17, 2022 A repülő Lengyelországban fog lerakodni – tudósít az…

Sharon Bass úgy érezte, kötelessége viszonozni azt, amit nagyanyjáért tettek. Sharon Bass 46 éves izraeli asszonynak a nagymamája mondta el történetét még gyerekkorában. Maria Bliscsik, aki azóta a Világ Igaza lett, nyolcvan évvel ezelőtt fogadta be otthonába a nácik elől menekülő Fanya Basst. A Bass és Bliscsik családok azóta is tartották a kapcsolatot. ĺgy azután…

Jichák Herzog elnök csütörtök délelőtt ellátogatott az isztambuli Neve Salom zsinagógába, és találkozott a törökországi zsidó közösség képviselőivel. הנשיא הרצוג מתקבל ב״הבאנו שלום עליכם״ בבית הכנסת נווה שלום באיסטנבול pic.twitter.com/t2XJrA7pyH — Tal Schneider טל שניידר تال شنايدر (@talschneider) March 10, 2022 A zsinagóga hívei sófárfújással és a Hevenu Salom Aleichem dallal köszöntötték Izrael állam elnökét…

A bukaresti izraeli nagykövetség munkatársai a Petah Tikva-i Schneider Medical Centerrel együttműködve evakuálták a súlyosan beteg gyermekeket. David Saranga, Izrael romániai nagykövete és a nagykövetség munkatársai segítettek a súlyos beteg ukrán gyermekeket kimenteni és Izraelbe szállítani kezelésre. A Petah Tikva-i Schneider Medical Center orvosi személyzetet és egy speciális repülőgépet küldött, hogy a gyerekeket biztonságosan a…