
Gantz előtt kigördítette a vörös szőnyeget a Fehér Ház. Kamala Harris alelnökkel találkozott a Fehér Házban, Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval és Blinken külügyminiszterrel is. Washingtonban úgy fogadták mintha ő lenne Izrael legitim vezetője. Gantz három órán keresztül (!) tárgyalt az amerikai vezetéssel a Fehér Házban és Chuck Schumer nagyhatalmú demokrata szenátor is fogadta. Tavaly szeptemberben…

Joe Biden amerikai elnök szerdán egy Pészach előtt megjelent véleménycikkében figyelmeztetett az antiszemitizmus növekvő fenyegetésére Amerikában, és felvázolta kormánya válaszlépéseit. A CNN honlapján megjelent írásában Biden úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államokban mostanában „a szélsőségesség mellbevágóan nyílt felvállalásának vagyunk tanúi a közéletben”. „Ezt a gonoszságot látjuk az egész társadalomban” – írta Biden. „Terrorista támadások zsinagógák…
Az Iszlám Állam vezetője, Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurashit csütörtökön hajnalban, hasonló körülmények között és ugyanazon észak-szíriai tartományban likvidálták az amerikai különleges erők, mint elődjét, Abu Bakr al-Bagdadit 2019-ben. A helikopteres rajtaütés során a szíriai lázadók által uralt török határhoz közeli Atmeh városát robbanások rázták meg és folyamatos lövöldözést és drónok hangját lehetett hallani, amikor a…

Miközben Joe Biden amerikai elnök és csapata a Közel-Keleten az iráni problémára összpontosít, addig szíriai háború továbbra is gennyes sebként tátong a Közel-Kelet szívében. Bár a jelenlegi kormányzat nem tér el jelentős mértékben a korábbi amerikai kormányok megközelítésétől, a konfliktus háttérbe szorításáról szóló döntése különösen rosszkor jöhet. Az évek óta tartó sikertelenség után a siker…
A Bennett-kormány konzultált a Biden-kormánnyal, mielőtt két titkos csapást mért volna Iránra. Most azonban ismét kiéleződtek a régóta fennálló nézeteltérések Teherán nukleáris programjának kezelésével kapcsolatban, számolt be szombaton a New York Times. A fejleményeket az ujkelet.live ismerteti. A lap jelentése több mint egy tucat amerikai és izraeli tisztviselővel folytatott beszélgetésen alapult. A források szerint Izrael…

A 2015-ös iráni nukleáris megállapodás megmentéséről szóló tárgyalások csütörtökön hivatalosan is folytatódtak, a megállapodás fennmaradó feleinek találkozójával, közölte Twitteren Oroszország főmegbízottja, Mihail Uljanov. A megbeszélés egy órán belül véget ért és Uljanov szerint meglehetősen rövid és konstruktív volt, a résztvevők számos fontos közös vonást figyeltek meg álláspontjukban, beleértve a JCPOA helyreállítása sikeres és gyors befejezésének szükségességét.…

Az Izraeli Hadsereg (IDF) volt vezérkari főnöke, Gadi Eisenkot szerint az Ábrahám-egyezmények segíthetnek összehozni Izraelt és a szunnita arabokat Irán és a terrorizmus ellenében. Az INSS (Institute for National Security Studies) konferenciáról a Jerusalem Post számolt be. Joe Biden amerikai elnök nem kötelezte el magát annyira az Ábrahám-egyezmények mellett, mint korábban a Trump-kormányzat – jelentette…

Joe Biden amerikai elnök nem aludt el a Naftali Bennett miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen – derül ki a Reuters vizsgálatából. Az – ezek szerint – hamis állítást széles körben terjesztették a közösségi médiában. Biden és Bennett péntek reggel találkozott a Fehér Házban, a tervezett találkozójuk után 24 órával. A késedelmet a kabuli repülőtéren elkövetett öngyilkos merénylet…

A Trump-kormány legnagyobb diplomáciai vívmánya: Izrael formálisan békét kötött és felvette a diplomáciai kapcsolatokat négy arab országgal. Mihez kezd mindezzel a Biden-kormány, amelynek ez nem szívügye? Az Izrael és néhány közel-keleti arab ország közötti, az USA által kezdeményezett történelmi jelentőségű együttműködési szerződést elsőként az Egyesült Arab Emírségek (UAE) írták alá 2020. augusztus 13-án. A kooperáció…

Hétfőn, a Fehér Házban, Reuven Rivlin leköszönő izraeli elnökkel folytatott találkozója során, Joe Biden amerikai elnök letérdelt Rivlin kabinetfőnöke, Rivka Ravitz előtt, amikor megtudta, hogy az ultraortodox nő 12 gyermek édesanyja. הייתם מאמינים? נשיא ארה”ב ביידן שמע שיש לה 12 ילדים, בתגובה ספונטנית, הוא כרע ברך בפניה. רבקה רביץ, ראש הסגל של הנשיא היוצא ריבלין.…
A Biden adminisztráció kinyilvánította, hogy visszaállítja az ENSZ Palesztin Segélyezési Szervezetének (UNRWA) finanszírozását, de a külügyminisztérium a segély folyósítását feltételekhez köti. Amikor Antony Blinken felterjesztette minisztériumának költségvetését a képviselőház és szenátus bizottságaihoz, „felhívott arra, hogy az UNRWA által működtetett iskolák és nyári táborok tananyagainak meg kell felelniük az emberi jogoknak és toleranciának, és nem tartalmazhatnak…

Az Egyesült Államok kongresszusa 2019-ben hozott határozatot a genocídium elismeréséről; most az elnök részéről lenne erre szükség. A jég végre megtörni látszik. Értesülések szerint az USA az örmény népirtás elismerésére készül. Ezzel az Biden adminisztráció régóta esedékes történelmi lépésre szánja el magát. Erkölcsi szempontból megbocsáthatatlan, hogy Izrael és sok más ország mindmáig nem szánta el…

Joe Biden amerikai elnök a kétgyermekes, 46 éves családanyát, Anne Neubergert nevezte ki a kulcsfontosságú kiberbiztonsági főtanácsadói posztra. A kiberbiztonság kérdése manapság az amerikai belpolitika fókuszába került. Az orosz internetes beavatkozás az amerikai elnökválasztási folyamatba, a kínai hackerek támadásai és az észak-koreai internetes manőverek felborzolták az amerikai közvélemény kedélyét. A sajtó és számos politikus határozott…

Joe Biden demokrata párti elnök lette az esküt, és ígéretet tett, hogy véget vet a „civilizálatlan háborúnak” (uncivil war) a mélyen megosztott országban. Amerikának súlyos megpróbáltatások jutottak osztályrészül, de Amerika bátran szembenézett a kihívással – mondta Biden beiktatási beszédében. „Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy diadalát ünnepeljük: a demokrácia ügyét … Ebben az órában,…
A megválasztott amerikai elnök, Joe Biden és az általa külügyminiszternek jelölt Antony Blinken évtizedek óta dolgoznak együtt. Még ha nézeteik Iránnal kapcsolatban el is tértek az izraeli állásponttól, a zsidó állam támogatásában mindig egyetértettek. Mindketten ösztönösen, érzelmileg kapcsolódnak Izraelhez – nyilatkozta nemrég Dennis Ross republikánus képviselő a The Times of Israelnek. Meir Blinken, a külügyminiszter-jelölt…

Az Izraeli hadsereg (IDF) vezérkari főnökének bőven van oka aggodalomra az új elnökkel kapcsolatban. A visszaszámlálás elkezdődött és addig tart, amíg a megválasztott elnök, Joe Biden be nem lép a Fehér Házba és át nem veszi Donald Trumptól az elnöki teendőket. Bár az eskü letétele után Biden valószínűleg nem a külpolitikát tekinti majd első számú…
Joe Biden Izrael régi barátja, de bírálja a telepeket, és Iránnal kapcsolatban is más a véleménye. Joe Biden, az Egyesült Államok most megválasztott 46. elnöke Izrael igazi barátja, ebben hívei és politikai ellenfelei is egyetértenek – írja részletes összefoglalójában a Times of Israel. „Mély érzelmek fűzik Izraelhez” – mondja róla Michael Oren, aki akkor volt…

Az Egyesült Államok újonan megválasztott elnöke veterán külpolitikus. Mikor 1972-ben megválasztották szenátornak, egyik első külföldi útja Izraelbe vezetett. A fiatal Joe Biden 1973-ban mint 30 éves újdonsült szenátor, első tengerentúli útján Izraelbe látogatott, röviddel a jom kippuri háború előtt, és találkozott Golda Meir akkori izraeli miniszterelnökkel – idézi fel az ujkelet.live. Biden elmondása szerint a…

„…változóban van az USA zsidóságának demográfiája: felnőtt egy vegyes házasságokból származó nemzedék, és önazonosságuk más, mint a korábbiaké volt… Tudják, Izraelben hogyan tekintenek a nem halachikus zsidókra, tudnak az ortodox dominanciáról, a társadalom rétegzettségéről, és sokan nem túl lelkesek.” Az izraeli orosz nyelvű ITON TV műsorában november 5-én Mihail Gorin műsorvezető Arik Elman politológussal beszélgetett.…

Március 3-án, a „szuperkedden” egyszerre 14 tagállamban és egy tengerentúli területen, Amerikai Szamoán tartottak előválasztást az Egyesült Államokban. A szuperkedd meghatározó az amerikai politikában, idén is az volt a demokrata pártiak számára, hiszen ilyenkor hatalmas államokban, Texasban és Kaliforniában is szavaznak, ahonnan a legtöbb delegátus küldhető az elnökjelölt-állító konvencióra. A republikánusok jelöltje egyértelmű: Trump elnök…