-
Jitzhak főparancsnok, 14. rész: Felszabadítók legendái
Másnap unalmasan telt a délelőtt, a vadszőlővel befuttatott lugasba cipeltem a rozoga nyugágyat. A magammal hozott könyveim közül kihoztam egy mulatságosnak ígérkező Jókait, A nagyenyedi két fűzfát. Jókat nevettem a történeten, különösen azon, amikor a nagyenyedi kollégisták fűzfadorongjaikkal agyba-főbe verik a Tordai Szabó Gerzson professzor-rektor lányát elrabló bandát, s annak vezérét a mulatságos nevű Trajzigfritziget.…
-
Jitzhak főparancsnok 6. rész: Szombatvárás
A nyári konyhában volt egy vastag horganyzott lemezből készült jókora fürdőkád, amelyben minden pénteken Rózsi és Elihu bácsi egymást követően, ugyanabban a vízben megfürödtek. A kert végében egy üstben forralták a vizet. Elihu bácsi szinte minden pénteken elmondta, hogy tisztán kell fogadni a szombatot. Az ügyes, találékony bádogosmester az üstre, egészen a fenekéhez közel, majdnem…
-
Jitzhak főparancsnok 4.rész: Nyulak néni krumpli levese
Unatkoztam, a zsidó fiúk mellett én minden gond nélkül játszhattam, beszélgethettem a környező udvarok nemzsidó gyerekeivel. Ott is idegen voltam, Weinberg rokon voltom, pestiségem, de legfőképp zsidóságom okán. -Akkor ebédig játszom a Nyulak fiúkkal…Hányra kell jönni ebédelni? – kérdeztem Rózsit. -Majd kiabálok, de sokára…még most kezdem odatenni a csirkegulyást…Géza csak délután jön meg. Elihu…
-
Jitzhak főparancsnok 2. rész – Jozsuka Chümest olvasott a vagonban
Nem tudtam volna senkinek elmondani az Teichner Smiluval való majdnem verekedést se, de még inkább azt nem, ami ott gomolygott bennem. Talán egyszer, majd otthon Jolán nagyanyámnak elmondom – gondoltam, de talán még neki sem. Hisz vele sok mindenről lehetett beszélni, de épp a halálról nem. Párszor már próbálkoztam előhozakodni azzal, hogy miért halunk meg…
-
Jitzhak főparancsnok 1.rész – „Te nem vagy zsidau”
Az alábbiakban folytatásokban kezdjük el közölni Schüttler Tamás visszaemlékezéseit Kisvárdán, a háború után megmaradt zsidó közösségben szerzett gyerekkori élményeiről. Valamiért nem szerettem Teichner Smilut, ezt a velem egykorú vörös, szeplős, pajeszos fiút, akinek fején mindig ott volt a fekete bársonykipa, s aki folyton olyan szavakat szőtt a beszédébe, amit nem értettem. Igazán nem tudtam megfogalmazni…
