
Másnap unalmasan telt a délelőtt, a vadszőlővel befuttatott lugasba cipeltem a rozoga nyugágyat. A magammal hozott könyveim közül kihoztam egy mulatságosnak ígérkező Jókait, A nagyenyedi két fűzfát. Jókat nevettem a történeten, különösen azon, amikor a nagyenyedi kollégisták fűzfadorongjaikkal agyba-főbe verik a Tordai Szabó Gerzson professzor-rektor lányát elrabló bandát, s annak vezérét a mulatságos nevű Trajzigfritziget.…

A nyári konyhában volt egy vastag horganyzott lemezből készült jókora fürdőkád, amelyben minden pénteken Rózsi és Elihu bácsi egymást követően, ugyanabban a vízben megfürödtek. A kert végében egy üstben forralták a vizet. Elihu bácsi szinte minden pénteken elmondta, hogy tisztán kell fogadni a szombatot. Az ügyes, találékony bádogosmester az üstre, egészen a fenekéhez közel, majdnem…
Unatkoztam, a zsidó fiúk mellett én minden gond nélkül játszhattam, beszélgethettem a környező udvarok nemzsidó gyerekeivel. Ott is idegen voltam, Weinberg rokon voltom, pestiségem, de legfőképp zsidóságom okán. -Akkor ebédig játszom a Nyulak fiúkkal…Hányra kell jönni ebédelni? – kérdeztem Rózsit. -Majd kiabálok, de sokára…még most kezdem odatenni a csirkegulyást…Géza csak délután jön meg. Elihu…

Nem tudtam volna senkinek elmondani az Teichner Smiluval való majdnem verekedést se, de még inkább azt nem, ami ott gomolygott bennem. Talán egyszer, majd otthon Jolán nagyanyámnak elmondom – gondoltam, de talán még neki sem. Hisz vele sok mindenről lehetett beszélni, de épp a halálról nem. Párszor már próbálkoztam előhozakodni azzal, hogy miért halunk meg…
Az alábbiakban folytatásokban kezdjük el közölni Schüttler Tamás visszaemlékezéseit Kisvárdán, a háború után megmaradt zsidó közösségben szerzett gyerekkori élményeiről. Valamiért nem szerettem Teichner Smilut, ezt a velem egykorú vörös, szeplős, pajeszos fiút, akinek fején mindig ott volt a fekete bársonykipa, s aki folyton olyan szavakat szőtt a beszédébe, amit nem értettem. Igazán nem tudtam megfogalmazni…