
Karikó Katalin és Drew Weissman kapták az idei fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. Karikó Katalin története jól ismert Magyarországon, de Weissmanról Magyarországon keveset tudni, pedig az ő hozzájárulása nélkül ez a tudományos siker nem születhetett volna meg. Drew Weissman 64 éves, négy évvel fiatalabb Karikónál. Csendes, visszahúzódó, a nyilvánosságot kerülő tudósként ismerik. Ellentéte az igencsak agilis,…
Izraelben szabad téren is kötelező a maszkviselés az ötven főnél népesebb tömegeknél már csütörtök éjféltől az omikron koronavírus-változat elleni védekezés érdekében – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtök este. „Ellenőrzésünk alatt tartjuk a helyzetet, sokkal jobban állunk a világ más részeihez viszonyítva” – közölte Nicán Horovic egészségügyi miniszter a korábbi vírusváltozatoknál…

A koronavírusválság súlyosbodásában nagy szerepet játszott, hogy a Netanjahu-kormány a be- és kiutazás szabályait alárendelte a diplomáciai szempontoknak. Ezt állítja a The Jerusalem Post szemleírója, aki szerint Naftali Bennett miniszterelnöknek választania kell, hogy a külkapcsolatokat és turisztikát helyezi előtérbe, vagy az egészségügy és pandémia kezelése lesz számára fontosabb. Az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója, Prof. Nachman Ash…
A Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalat izraeli képviselője szerint a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaguk hatékony az indiai vírusváltozattal szemben is – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön. Alon Rapaport azt mondta, hogy vizsgálataik alapján oltóanyaguk igen hatékonynak bizonyult az indiai (delta) változattal szemben azokban az országokban – köztük az Egyesült Királyságban, – ahol…

„Jelenleg az újonnan regisztrált betegek száma valamivel napi 300 fölött van; ez jelentős eredmény“ – nyilatkozta Dr. Sharon Alroy-Preis, az izraeli Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi osztályának vezetője. „A vírus kihalóban van az országban, ám a folyamat lassú” – mondta. „A legtöbb településen alacsony a halálozási arányszám. Nincsenek magas vírus koncentrációt mutató helyek és forró pontok” –…

A fizikai atrocitások száma csökkent, az online antiszemitizmus erősödött a világjárvány közepette – így például a Pfizer zsidó vezérigazgatóját Mengeléhez hasonlították. Mint már beszámoltunk róla, a Tel-Avivi Egyetemen (TAU) működő kutatóközpont, a Kantor Center for the Study of Contemporary European Jewry a Holokauszt-emléknap előestéjén idén is közzétette éves jelentését. A mostani jelentés többek között arról…

„…inkább essünk Isten kezébe, mert nagy az ő irgalma, csak ember kezébe ne essem!” Az emberi történelmet végigkísérik a pusztító betegségek, járványok. A tudomány fejlődése visszaszorította őket, de éppen napjainkban szomorúan láthatjuk, hogy nem teljesen. Ezek hatással voltak a zsidóság sorsára, már ősi történetünkben felbukkan a „magéfa”, a járvány fogalma. A bibliai elbeszélés szerint az…
A Jerusalem Postban közölt véleménycikkében méltatja az Orbán-kormánnyal való együttműködést a Mazsihisz elnöke. A cikk apropója koronavírus járvány az ezzel kapcsolatos gondok és kihívások. Heisler, mint zsidó vezető, elsőként említi a World Jewish Congress-től kapott segítséget, de hozzáteszi, hogy „rendkívüli segítséget kaptunk az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett magyar kormánytól is”. Heisler méltatja a magyar…

Szombat este a Hadassah Ein Kerem Kórház intenzív osztályán elhunyt egy 32 éves koronavírussal diagnosztizált nő, aki 30 hetes terhes volt. A magzat újjáélesztésére tett erőfeszítések szintén sikertelennek bizonyultak. חולת הקורונה שהיתה בהיריון ונפטרה בהדסה: אוסנת בן שטרית. בת 32, אם לארבעה ותושבת גבעת זאב. ההלוויה תתקיים אחר הצוהריים בירושלים@SuleimanMas1 pic.twitter.com/D1VIJF0cqM — כאן חדשות…
Régóta ismert, hogy az ózon a levegőben levő mikroorganizmusok hatékony ellenfele. Most már bizonyított, hogy megöli a koronavírust is – állítja egy izraeli kutatócsoport. Az ózon hatékonyan pusztítja koronavírust a levegőben – jelentette be szerdán egy három izraeli tudományos intézményből verbuvált kutatócsoport. A legtöbb ember azt tudja, hogy a föld ózonrétege a káros napsugárzást blokkolja.…
Korábban COVID-19 fertőzésen átesett páciensek kisebb csoportja erős immunitást mutatott az első oltás után – nyilatkozta Michael Edelstein professzor, a Bar-Ilan Egyetem vezető epidemiológusa csütörtökön, egy vizsgálat eredményeit ismertetve. A legtöbb vakcina az első dózis során „bemutatja” a koronavírus másolatát a szervezet immunrendszerének, hogy az „megtanulja”, hogyan vegye föl a harcot vele. A második adaggal…
Egy vizsgálat szerint a koronavírussal fertőzött személyek sokkal kevésbé fertőznek tovább, ha már megkapták az első oltást. Szakértők úgy gondolják, ez fontos megállapítás a nyájimmunitás szempontjából. A beoltott személyek alacsonyabb kockázatot jelentenek a fertőzés továbbadása szempontjából akkor is, ha még nem kapták meg a második adagot – mivel a vírusterhelésük alacsonyabb, mint a be nem…
Izrael egyik vezető immunológusa szerint az új vírustörzs megjelenése miatt a nyájimmunitás elérhetetlen addig, amíg az összes gyermeket be nem oltják. Az Egészségügyi Minisztérium óva int az iskolák megnyitásától, és mindenképpen ajánlja a terhes nők beoltását. A világ – és benne Izrael – meg kell, hogy tanulja, miként éljen hosszú ideig a COVID-19 árnyékában, mivel…

Dr. Asher Yeshayahu Salmon, az Izraeli Egészségügyi Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője nemrég Zoom sajtótájékoztatót tartott, melynek témája Izrael COVID-19 oltási programja volt. A sajtótájékoztatóra több mint kétszáz újságíró volt kíváncsi a világ minden tájáról, akik ismerni szerették volna az oltások terén világelső ország hatékonyságának titkát. Az egészségpolitikus először rövid összefoglalót adott. Elmondta, hogy a…
Az ország részletes adatokat közöl a koronavírus-vakcinákat gyártó cégekkel, ennek köszönhetően kaphat nagy tételben oltóanyagokat. A részletekről Benjamin Netanjahu miniszterelnök egyezett meg a Pfizer és a Moderna vezetőivel. A Globe izraeli magazin cikkét a hvg.hu ismerteti. Izrael lett a nagy gyógyszergyártók kísérleti laboratóriuma, ennek eredményeként viszont az országban néhány hónap alatt véget érhet a járvány. Benjamin Netanjahu miniszterelnök és…
Az Amnesty International szerdán felszólította Izraelt, hogy lássa el koronavírus-vakcinával a Júdea és Szamária valamint a Gázai övezet lakosait is, mondván, a nemzetközi jog erre kötelezi a zsidó államot. Az esetről az ujkelet.live tudósít. A Palesztin Hatóság – amely mintegy 2,8 millió palesztinnak ad otthont – , nyilvánosan nem kérte Izrael segítségét az oltások beszerzéséhez.…
A második országos zárlat óta a legtöbb új fertőzöttet azonosították egy nap alatt Izraelben. – Erről tudósít a Jediót Ahronót című újságra hivatkozva az MTI. Hétfőn a rekordszámú, 86 857 tesztből 3594 pozitívnak bizonyult, ami október 7. óta két és fél hónapos csúcsot, valamint 4,2 százalékos arányt jelent. Noha a tesztek száma is az egekbe szökött,…
Izrael 4 millió COVID vakcinát kaphat még ebben a hónapban, s hamarosan elkezdheti az oltást. Az egészségügyi tisztviselők napi 80 ezer fő beoltásra készülnek. Izrael december végéig akár négymillió adag Pfizer koronavírus-vakcinát kaphat – ami kétmillió ember számára elegendő. Az Egészségügyi Minisztérium pedig felkészíti az egészségmegőrző szervezeteket arra, hogy naponta mintegy 80 ezer izraelit oltassanak…
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze a közösség facebook oldalán tette közzé az alábbi üzenetet: Kedves Testvéreink, Barátaink, Támogatóink, Ismerőseink, Értesítjük önöket, hogy a COVID vírus családunkat is elérte. Pillanatnyilag hárman vagyunk érintettek. Köszönjük azt a sok aggódást, szeretet, amit ezekben a napokban bel- és külföldről egyaránt megtapasztalhattunk. Igyekszünk hamar meggyógyulni. Szeretettel, Iványi Gábor
A koronavírus-kabinet a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter javaslatára előterjesztett, a koronatörvény és a közegészségügyi rendelet be nem tartásást szabályozó bírságok szigorításáról szóló törvényt a korona-kabinet a hét elején már megszavazta és továbbküldte a parlamentbe. A háredi pártok időközben tájékoztatták a miniszterelnököt, hogy a Kneszetben nem fogják megszavazni a bírságok jelentős szigorítását, ezért Benjamin Netanjahu ma reggel külön tárgyalt a…