
Szombat interjú Prof. Dr. Grósz Andorral, a Mazsihisz elnökével. Hogy látja: elnökké választásakor milyen állapotban volt a Mazsihisz? Milyen eredményeket ért el az előző vezetés, és milyen kihívások maradtak utánuk? Mivel én a Mazsihisz köztestületének tagja vagyok – így a közgyűlésének már 35 éve, ezért egyrészt többé-kevésbé tisztában voltam a Mazsihiszben zajló folyamatokkal, másrészt pedig…

Az alábbi interjú a németországi zsidók központi lapja, a Jüdische Allgemeine weboldalán jelent meg 2023. augusztus 1-én. Grósz Andor a magyarországi zsidó életről, antiszemitizmusról és napi politikáról Grósz úr, Ön május óta áll a magyar zsidó hitközség, a Mazsihisz élén. Mik a céljai? A hosszútávú célok közé tartozik az egyházi jellegünk erősítése. Az előző…
A Mazsihisz honlapja május 30-án tudósított arról, amiről Navracsics Tibor fb oldala már 24-én beszámolt: a területfejlesztési miniszter hivatalában fogadta Grósz Andort, a Mazsihisz újonnan megválasztott elnökét. A Mazsihisz.hu tudósítása szerint „a baráti hangulatú megbeszélésen többek között Grósz Andor terveiről, elnöki céljairól, a zsidóság helyzetről esett szó.” A nem túl terjengős beszámolóból annyi sejthető, hogy…

A Heisler s a Mazsihisz elleni kiterjedt támadás mögött azonban végső soron nem személyes vagy politikai okokat kell keresni – ezek másodlagos tényezők. A döntő tényező két történelemszemlélet összecsapása: egyik oldalon a 20. századi nemzeti sérelmi diskurzus áll, a másikon pedig a Holokauszt 21. századi egyetemes elbeszélése. A Köves Slomó vezette EMIH egy több felvonásos…

Május 14-én tisztújító közgyűlést tart a Mazsihisz, amelyen – a távozó Heisler András helyébe – megválasztják a szervezet új elnökét. E pozícióért ringbe száll Dr. Grósz Andor orvos, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnöke is. Dr. Grósz Andor 1951-ben született Győrben, hagyománytisztelő zsidó családban. Egyetemi tanulmányait a Szentpétervári Katona-orvosi Akadémia Általános Orvostudományi Karának repülőorvostan szakán végezte, ahol…

Május 14-én tisztújító közgyűlést tart a Mazsihisz, amelyen – a távozó Heisler András helyébe – megválasztják a szervezet új elnökét. E pozícióért ringbe száll dr. Nógrádi Péter ügyvéd is, akit eddigi munkájáról és terveiről kérdeztünk. Dr. Nógrádi Péter Nyíregyházán született és tizenhat éves koráig ott élt. Az Anna Frank Gimnáziumban érettségizett, majd 1984-ben jogi diplomát…
Heisler András, a Mazsihisz elnöke tíz év, azaz két kitöltött ciklus után visszavonul vezetői pozíciójából. A május 14-i közgyűlésen már két új jelölt száll ringbe a vezetői tisztségért. Tapasztalatairól és arról beszélgettünk vele, hogyan értékeli saját elnöki működését. Milyen érzésekkel tekintesz vissza elnökséged tíz évére? Szubjektíven: életem talán legszebb tíz éve volt. Úgy érzem, minden…
Róna Tamás rabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (ZSIMA) alapítója az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében azt panaszolja, hogy az Orbán Viktor Ros Hasana-i üdvözletére válaszul írt „Hála és köszönet” című facebook posztjára fenyegető, sőt egyenesen halálos fenyegetést tartalmazó üzenetet is kapott. A kormánysajtó, sőt a kurucinfo által is ismertetett közleményben egyebek közt ez olvasható: Prof.…

Ennek az írásnak az a célja, hogy áttekintse az érveket, amelyek hangoztatóik szerint nem teszik lehetővé a neológián belül a nők teljes zsinagógai emancipációját, és megmutassa, mennyire súlyosan problémásak, mennyire tünetei maguk is a „hivatalos” zsidó intézményrendszer mély válságának. A szervezeti válság Az első és legnépszerűbb ellenérv szerint úgysem akar és tud legfeljebb fél tucatnál…

Beszélgetés dr. Kurucz Ákos rabbival Három olyan rabbit avat idén az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, akik magasan képzett, diplomás értelmiségiek voltak, mielőtt rabbinikus tanulmányaikat elkezdték. Közülük elsőként a februárban végzett, és hétfőn felavatott dr. Kurucz Ákossal beszélgettünk, aki „civilben” bíró. Életpályádról és a személyes indíttatásról kérdeznélek: a civil foglalkozás, a bírói pálya mellett mi vezetett…

A választások közeledtével a Szombat a politikai pártok véleményét tudakolja a zsidósággal kapcsolatos kérdésekről. Elsőként a kormányzó párt egyik képviselőjével készült interjút közöljük. Szalay-Bobrovniczky Vince, civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár írásban kívánt válaszolni a hozzá írásban eljuttatott kérdésekre. Meg lehet-e röviden fogalmazni a kormánynak a magyarországi zsidósággal, illetve Izraellel kapcsolatos politikai elveit? A…

Megkezdődött Sopronban az Új utcában az Ó-Zsinagóga Ispotály épületének a felújítása és jó hír, hogy a papréti Zsinagóga teljes körű rekonstrukciójának az előkészítése is kezdetét vette. Mindezekről pénteken tartottak sajtótájékoztatót a Városházán, amelyről dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke és Büchler András, a Soproni…

Milyen hatása volt/van a pandémiának a zsidó szervezetekre? Ezt tudakoltuk a szervezetek vezetőitől. A kérdezettek közül elsőként Heisler András Mazsihisz-elnök válaszát közöljük. Hogy van? Hogy vannak a munkatársai? Milyen állapotban van szervezetük/közösségük? Érték-e Önöket közvetlen veszteségek? Se belföldön, se külföldön nem találkoztam, nem beszéltem olyan közösségi vezetővel, aki ne panaszkodott volna a pandémia közösségeket romboló…
Sajtótájékoztatón mutatta be a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetése két felmérés eredményét. Az egyik az elmúlt két év antiszemita incidenseit tekintette át, a másik pedig a magyarországi antiszemitizmus helyzetéről adott tájékoztatást. Bevezetőjében Heisler András, a szervezet elnöke azt mondta, a zsidó közösségen belüli félelmek léteznek, de Magyarországon ma nincs olyan antiszemitizmus, amelyből „direkt módon” következnének ezek a…

Tisztességtelen támadás érte a Szombatot egy másik zsidó hírportál, a neokohn részéről. Utóbbi megbízott főszerkesztője, Megyeri András Jonatán nem vitatkozik a Szombat cikkeivel, ahogy az egy demokratikus és toleráns közegben elvárható lenne, hanem gátlástalan nyíltsággal azt üzeni a zsidó olvasóközönségnek, hogy a Szombat méltatlan az olvasók támogatására, nem érdemli meg az 1%-os felajánlásokat, mert „ordas…

A jeruzsálemi főrabbinátus polgári ügyekkel foglalkozó tagozata, amelyhez Köves Slomó fordult a Mazsihisszel folytatott pénzügyi vitájában, rendkívüli gyorsasággal reagált a megkeresésre. Legalábbis a Jewish Telegraphic Agency tudósítása szerint. A testület nem kötelező érvényű végzést (nonbinding injunction) adott ki, amelyben elrendelte, hogy Magyarország kormánya fagyassza be a viszálykodó zsidó csoportoknak folyósított kifizetéseket addig, amíg ítéletet hoz…
Biró Tamás Zsidó egyház? című vitaindító írásában azt a kérdést járja körül, hogy ha a Mazsihisz egyházként van nyilvántartva a mai magyar jogrendszerben, szükségszerű-e az, hogy a „papság” irányítása alatt álljon. Schweitzer Gábor válaszában (Zsidó hitközség vagy zsidó község?) amellett érvel, hogy „a Mazsihisznek a továbbiakban is hitközségi, nem pedig valamiféle modernizált községi alapon kell…

Köves Slomót hasonló dinamika ragadta magával, mint hajdan nagyapái nemzedékéből sokakat, akik a kommunista megváltásáért folytatott szent küzdelemben elveszítették a mértéket, és nagyon későn vették észre, hogy szép álmukból rémálom lett. Ötoldalas interjút adott Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a Mandiner című hetilapnak, melyet pár nappal később a 168óra online kiadása is átvett. Ebben…
A Rabbitestület nevű – hivatalosnak nem nevezhető – facebook oldalon rövid közlemény tudatta, hogy a Mazsihisz rabbitestülete tisztújítást tartott. „A Mazsihisz közgyűlése tudomásul vette a Rabbitestület új SZMSZ-ét. Az új jogi környezet teljes tisztújítást indukált, ezt a Testület mai ülésén meg is szavazta. A tisztújító szavazás eredménye: Elnök: dr. Róna Tamás Alelnökök: Kardos Péter és…
„Azt kívánjuk, legyen nemzeti konszenzus: egyik oldal se támogasson, tüntessen ki, ne menedzseljen semmilyen módon rasszistákat!” A Mazsihisz honlapján az alábbi közlemény jelent meg: „Nagyon fontos, mit üzenünk gesztusainkkal és idióta – továbbá antiszemita – összeesküvés-elméletek terjesztésével, mert ezek nem jó üzenetek. A kormányzat nem ok nélkül kéri számon az ellenzéken, hogy a választási összefogáskor…