Interjú Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával Mikor és kinek pattant ki a fejéből a Csodarabbik útja zarándokút ötlete? Ez nem valakinek a fejéből pattant ki, ez történelmi dolog. Tokaj-Hegyalján és környékén, általában Észak- Kelet-Magyarországon a XIX. század végén és a XX. század elején sok olyan rabbi volt, aki közel került a haszidizmushoz és akit…
Egy, a Mazsihisz által vezetett konzorcium valósítja meg azt az 1,4 milliárd értékű projektet, amely a magyar zsidó kulturális és történelmi örökség fenntartására és bemutatására valósul meg Miskolcon, Makón, Nagykállón, Nyírtasson és Sátoraljaújhelyen. A „Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon” című program részleteiről a Mazsihisz vezetői és munkatársai hétfőn a helyi alpolgármesterrel és a beruházásban részt…

Kevesen tudják, hogy Miskolcnak volt még egy nagy zsinagógája, de azt 1963-ban felrobbantották. A rendkívül szép épületért nagy kár, jelenleg parkoló van a helyén. A Kazinczy utcai zsinagóga Miskolc ma már egyetlen zsinagógája, egyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyetlen ma is működő és a régió legnagyobb zsinagógája. Azonban Miskolcnak 1901-ben másik zsinagógája is épült, a Palóczy utcában,…