
Életének 68. évében elhunyt Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró – közölte közösségi oldalán a Magyar PEN Club, amelynek 2011 óta az elnöke volt. A hír szűkszavú, de tudjuk, két héten keresztül kórházban lélegeztetőgépen küzdött a koronavírussal. Nemzedéke meghatározó költője volt, erdélyi ellenzéki aktivista a román kommunista diktatúra idején, a kisebbségi jogok…

Életének 76. évében, súlyos betegségben elhunyt Hernádi Miklós, író, szociológus, műfordító, publicista, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapító tagja, a Szombat első főszerkesztője 1989-1992 között. Hernádi Miklós dolgozott az Élet és Irodalom, a Valóság munkatársaként. 1980–1989 között a Gondolat Könyvkiadó társadalomtudományi szerkesztője, 1998–2001 között a Magyar Tudomány felelős szerkesztője volt. Sokoldalú és nyugtalan alkotó egyéniség volt, újságcikk, esszé, regény,…

„Gellér B. István – vagy ahogy édesapja után mindannyian neveztük: Brúnó – zsidó ember volt, noha tudtommal soha nem járt I’tent imádni a zsinagógába.” Ma búcsúztatták Pécsett az elhunyt festőművészt. Attól megőrizte makacs, kompromisszumot nem ismerő személyisége, hogy képmutatásból, vagy annak egy szelídebb formájából, hagyománytiszteletből részt vegyen azokon a szertartásokon, melyek a felületes szemlélő számára…