A plágium megítélése időben és kultúránként változik. A 21. században a nyugati világban jóval súlyosabb a megítélése, mint máskor és máshol, és ezt minden modern egyetem vezetőjének, oktatójának, hallgatójának tudomásul kell vennie. 1. Az elmúlt két évtizedben a szemináriumi dolgozatokat és szakdolgozatokat plágiumellenőrző szoftvereken futtatják keresztül, és ma már az ún. akadémiai integritással összefüggő nyilatkozatot…
Nyilatkozatot adott ki az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem a 2005-ben az intézményben MA fokozatot szerzett Róna Tamás diplomadolgozatával kapcsolatban. A közlemény – amely nem nevezi néven, hogy kinek a szakdolgozatáról van szó – leszögezi: „a szóban forgó szakdolgozat túlnyomó részben (90%-ot meghaladó arányban) szó szerinti, idézőjel nélküli átvétel mások korábban nyomtatásban megjelent könyveiből, illetve…