
Tessék, van olyan, amikor az OLAF-jelentésére ugrik a magyar ügyészség. Az EU csalás elleni hivatala hívta fel a magyar hatóság figyelmét arra, hogy Szegedi Csanád a 2009-től 2014-ig terjedő ciklusban európai parlamenti képviselőként többféle módon, az EU illetékes szervét megtévesztve, visszaélt az EP-től igénybe vehető költségtérítésekkel, illetve a parlamenti asszisztensek alkalmazásával – írja a 444.hu…

Szegedi Csanád levelet írt a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjének, illetve -hez, vagyis -ről. Jakab Péternek ugyanúgy vannak zsidó felmenői, ahogy a radikális párttal már szakító egykori alelnöknek. Exkluzív dokumentum a Válasz.hu-n.

Egyelőre nem sokat tudni a készülő alkotásról, az israelnationalnews.com annyit írt: a dokumentumfilm Szegedi Csanád életéről szól majd. Az AJH Films és a Roast Beef Production jegyzi az alkotást.

Kívánom, hogy Szegedi Csanád találja meg saját lelki harmóniáját, de aránytévesztésnek tartanám, ha közéleti hősként tekintenénk rá – nyilatkozta Heisler András a nol.hu-nak, a Mazsihisz elnöke azzal kapcsolatban, hogy a volt jobbikos politikust kiutasították Kanadából.