Heisler András, a Mazsihisz elnöke szerdán levélben fordult Oroszország budapesti nagykövetéhez Szergej Lavrov kijelentései kapcsán. A Mazsihisz elnöke azt írta Arnoldovics Sztaniszlavov budapesti orosz nagykövetnek: „Mély szomorúsággal hallottuk Lavrov külügyminiszter úr szavait, amelyekben Adolf Hitler vélt zsidó származásáról és a zsidók antiszemitizmusáról beszélt.” A levelet a Mazsihisz.hu nyomán közöljük. „Tisztelt Nagykövet úr! Mély szomorúsággal hallottuk…
Az izraeli kritika hallatán az orosz külügyminiszter dühödten vágott vissza. Már nemcsak antiszemitázza, hanem nácizza is a zsidókat. Az orosz külügyminisztérium kedden kijelentette – tudósít az ujkelet.live –, hogy Izrael a „neonáci rezsimet” támogatja Ukrajnában, miközben a Moszkva és Jeruzsálem közötti feszültség fokozódott Szergej Lavrov külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos korábbi kijelentései miatt. Keddi közleményében Oroszország azzal…

Jeruzsálemben bekérették a külügyminisztériumba Oroszország nagykövetét Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Adolf Hitler részbeni zsidóságát hangoztató szavai miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn. „Az ilyen hazugságoknak az a célja, hogy magukat a zsidókat vádolják meg a történelem legszörnyűbb bűneivel, amelyeket ellenük követtek el, ezzel felmentve a felelősség alól az elnyomókat”-…
Az izraeli Jad Vasem, a nemzeti holokauszt emlékhely vezetője, Dani Dajan szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „vérvádban” marasztalható el. Lavrov azt állította, hogy Adolf Hitler náci vezetőben „zsidó vér volt”, és hogy a zsidók a legádázabb antiszemiták közé tartoznak. „Ha Lavrov orosz külügyminiszter azt kéri tőlünk, hogy hadd látogasson el a Jad Vasembe tanulni, akkor…
Az orosz nagykövetet „tisztázásra” hívták be az izraeli külügyminisztériumba, miután Moszkva vezető diplomatája azzal próbálta igazolni Ukrajna állítólagos „nácitlanítását”, hogy „a legrosszabb antiszemiták közül néhányan zsidók”. Jair Lapid külügyminiszter hétfőn elítélte orosz kollégáját, Szergej Lavrovot, amiért azt mondta, hogy Adolf Hitler náci vezetőben „zsidó vér volt”, és hogy a zsidók a legrosszabb antiszemiták közé tartoznak.…