
Az IDF nyilvánosságra hozta a Hamász-fegyveresek kameráiból származó felvételeket, amelyeken az látható, amint a Gázai övezet északi részén, az Indonéz Kórház közelében út menti bombákat helyeznek el. A hadsereg szerint a bombákat mindössze 45 méterre helyezték el a dzsabaliai egészségügyi központtól. A Times of Israel független forrásból tudta is ellenőrizte, hogy a videó a kórház…
Az Honest Reporting nevű civil szervezet részletesen dokumentálta, hogy négy – nagy hírügynökségeknek és világlapoknak is dolgozó – gázai fotós/tudósító október 7-én az első perctől elkísérte útjára az Izraelre rászabadult halálbrigádokat. Az Honest Reporting bevezetőjében így ír: Október 7-én nem csupán Hamász terroristái dokumentálták részletesen a saját maguk által Dél-Izraelben elkövetett háborús bűnöket. A szörnyűségek…

– mondja Bassem Eid, arab politológus, emberjogi aktivista, aki bírálja a nemzetközi közösséget, mert úgy támogatja a Palesztin Hatóságot, hogy cserébe nem kap semmit. A 64 éves Bassem Eid, Jeruzsálemben élő politikai elemző és politológus nemrég a londoni The Jewish Chronicle-nek nyilatkozott: „Amit (a palesztinok) most csinálnak, sokkal nagyobb hatással van ránk, mint amit az…
Miközben kemény küzdelmek közepette formálódik az új kormány, a palesztin területeken egyre nagyobb a feszültség. Az izraeli hadsereg (IDF) parancsnokai nem optimisták, és óvatosságra intenek a jelenlegi kvázi-intifádával szemben, miközben a Palesztin Hatóság kezéből lassan kicsúszik az irányítás. A következő kormány megalakulása körüli politikai tumultus árnyékában az IDF vezérkara hétfőn úgy döntött, hogy üzenetet küld…

Húsz éves börtönbüntetése letöltése után szombaton szabadult tokiói börtönéből Sigenobu Fuszako, a hetvenes évek egyik legrettegettebb terrorszervezete, a Japán Vörös Hadsereg alapítója. A 76 éves, egykor a „terror császárnőjeként” emlegetett Sigenobut – írja a 444.hu – lánya és jónéhány rajongója várta „Szeretünk, Fuszako” transzparenssel, nyakába palesztin kendőt borítva. Sigenobu a palesztinok szövetségeseként követett el terrortámadásokat,…

Peszách estéjén egy 15 éves haifai arab lány elhagyta otthonát, és elindult, hogy leszúrjon egy zsidót. És valóban, a tinédzsernek sikerült leszúrnia és közepesen megsebesítenie egy 47 éves férfit az északi városrész egyik parkjában. Néhányan közülünk a jól ismert mottóval mentegetik ezt a támadást – „mindez a megszállás miatt van”. De ez nem alkalmazhatók egy…

Titkosszolgálati akták és nyílt források felhasználásával új nemzetközi jelentés készült, ami azt bizonyítja, hogy a Kadhafi vezette Líbia pénzügyi támogatást nyújtott a müncheni olimpián elkövetett merénylet végrehajtásához, ami 11 izraeli sportoló életét követelte. A jelentést és tágabb kontextusát a Haaretz terjedelmes cikke ismerteti. A jelentést a holland Knoops’ Advocaten ügyvédi iroda készítette el az izraeli…

Robert C. Castel biztonsági szakértő az Izraelt sújtó terrorhullámról, az Iszlám Államról, és a felfegyverzett polgárokról Látsz párhuzamot az orosz-ukrán konfliktus és a mostani izraeli terrortámadások között? Kétségtelenül van egy összekötő kapocs. Amikor kialakult az amerikai hegemónia, és ők diktálták a világ legtöbb államának a biztonságpolitikáját, akkor egyúttal ez befagyasztott számtalan konfliktust is. De amikor…
Libanonban hónapok óta olyan súlyos a gazdasági helyzet, hogy a középosztály gyakorlatilag megszűnt létezni. A népesség 50%-a egy év leforgása alatt teljesen elszegényedett. Az élet minden területén áruhiány mutatkozik: a benzinkutak üresek, naponta csupán néhány órában van áramszolgáltatás, nincs csecsemőtápszer, a bejrúti nemzetközi repülőtér éjszaka nem fogad gépeket, mert nem tudják kivilágítani a leszállópályát, a…

Lapunk szerkesztője, Gadó János vitázott a Partizán tévében Tóth Csaba Tiborral, az azonnali.hu újságírójával, aki a fenti bűncselekményekkel – valamint egy korábbi cikkében egyebek közt „népirtással” – vádolta Izraelt.
„Tényleg léteznek olyan városrészek, ahová a rendőrség, a tűzoltóság nem mehet be, ahonnan elűzik az orvosokat, szociális gondozókat, megtámadják a tömegközlekedési eszközöket.” A Válasz online nagyinterjút készített Alain Chouet francia biztonsági szakértővel az iszlám országokból érkező bevándorlókról és az iszlámizmus veszélyeiről. Alább egy részletet olvashatnak az interjúból. Alain Chouet arab szakot és jogot végzett, 1972-ben lépett…
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet kiskorúakat toboroz Júdea és Szamáriában terrortámadások végrehajtására izraeli állampolgárok és az Izraeli Védelmi Erők katonái ellen. A Sabak, az izraeli belbiztonsági szolgálat októberben letartóztott két palesztin kiskorút, akik közül az egyik 16 éves – tudósít az ujkelet.live. A kihallgatásuk során kiderült, hogy a terrorszervezet az interneten keresztül szervezte be…

Áldozatokról nem érkezett jelentés, a rendőrők mindkét helyen a helyszínen voltak. Avignon, France! Attacker arrested by the police.#Islam #Nice #IslamSucks pic.twitter.com/KEUIeu772S — IranBehtar (@BehtarIran) October 29, 2020 Mint beszámoltunk róla, ma kora délelőtt Nizzában egy iszlámista támadó egy katolikus templomban megölt három embert, többet pedig megsebesített. Ugyancsak ma délben a dél-franciaországi Avignonban is támadás történt:…

A cél: a tanulókba ültetni az „Izrael Állammal szembeni folyamatos és hosszú távú ellenségességet” – áll egy jelentésben. Mindez a palesztinai tankönyvek átfogó elemzése alapján állítható. Dr. Arnon Gross, a Meir Amit Intelligence and Terrorism Information Center és David Bedein a Center for Near East Policy Research munkatársai, közel 400 tankönyv, és több mint 100…

Az Oferi Hadbíróság csütörtökön elítélte Aszem Barghouti palesztin arab terroristát három rendbeli gyilkosságért, 12 rendbeli gyilkossági kísérletért, az igazságszolgáltatás akadályoztatásáért valamint tagságáért egy betiltott szervezetben. A bíróság az ítéletet azt követően hozta, hogy Barghouti beismerte a vádakat. Az ügyészek márciusban nyújtották be ellene a súlyos bűncselekmények hosszú listáját tartalmazó vádiratukat. A vádirat szerint 2018. december…

A kis híján tömegmészárlásba fordult hallei terrortámadás után törvényi szigorításokról tárgyalnak a német belügyminisztériumban. Mint szerzőnk cikkéből látható, az erőszak elleni határozottabb fellépés mellett elsősorban a szélsőjobbra összpontosítanak – a szélsőbal és az iszlámisták mintha kevésbé lenne a látómezejükben. A német tartományi belügyminiszterek erőteljesebben kívánnak fellépni a szélsőséges megnyilvánulások ellen. Németországban ijesztő mértékben nő a…
1982-ben a francia titkosszolgálat ígéretet tett arra, hogy nem üldözi a véres párizsi merényletet végrehajtó palesztin terroristákat, ha azok tartózkodnak a további merényletektől. 1982. augusztus 9-én a párizsi rue des Rosiers-en található, zsúfolásig telt Jo Goldenberg kóser étterembe palesztin terroristák kézigránátokat hajítottak, majd a menekülő vendégekre lőfegyverekkel tüzet nyitottak. Hatan életüket veszítették a merényletben, a…
Iszlámista csoport lehet felelős a Sri Lankán elkövetett merényletekért – tudósít a Telegraph angol napilap hírportálja. A helyi rendőrség szakértői szerint a három nagy templomot, három nagy szállodát és több kisebb célpontot érintő merényleteket öngyilkos robbantók hajtották végre. A halálos áldozatok száma több, mint 300, a sebesültek száma sokszázra rúg. Noha a merényleteket még senki nem…
A brit Munkáspárt vezetőjének újabb kínos ügyei – sokadik fejezet