Az utóbbi években megjelent néhány regény kapcsán érdemes megvizsgálni, hogyan látja a kortárs magyar irodalom – nem pusztán a kortárs, hanem kifejezetten a mai – a zsidóságot, mint irodalmi témát. Az alábbiakban öt regény valamiképpen közösnek látható terrénumán fogunk kalandozni. Mindegyik 2017 és 2020 között jelent meg. Van köztük holokauszt-regény és a holokauszt-traumát feldolgozó, a…

Megmenekülésük ellenére a háború után tömegesen hagyták el a bolgár zsidók a szülőhazájukat. A rendszerváltás után ismét fellendült a zsidó közélet. „Nemzetünk annak idején megmentette zsidó polgártársait!” – állítja nem kevés pátosszal Gencsev úr, egy nem zsidó szófiai üzletember egy magánbeszélgetés során. Bár az ország a fasiszta Németország szövetségese volt, III. Borisz cár, több politikus,…

A mai napon nyílik meg Kelbert Krisztina történész kiállítása Ramat Ganban, Szombathely izraeli testvérvárosában. A „Szemtől szemben. Képek a szombathelyi zsidóság történetéből” című kiállításról már írtunk korábban. Az izraeli közönség némiképp tömörített változatát láthatja a tárlatnak, amiről Kelbert Krisztinával beszélgettünk. Budapesten még nem mutatták be a kiállítást? Nem, eddig nem; bár korábban voltak már elképzelések a fővárosi bemutatásra…

Egy amszterdami lakás hátsó traktusában eltöltött több mint kétesztendei rejtőzködés után, és csak néhány hónappal lebukásuk és deportálásuk előtt, Anna Frank naplójában megjelenik egy olyan bejegyzés, amelynek később egyszerűen nyoma vész a háborút követő európai korszellemben. E koridegenségnél fogva egyszerre tűnt el e csodálatos tizenhét éves lány megismerhető lényéből valami, s ezzel egyidejűleg Európa lényéből…
A váradi korzón a közkórháztól a Bémer térig örvénylett a tömeg. Az emberek nyugtalanul, félhangon pusmogtak. Szemünk láttára pattant szét a védett kisvárosi lét illúziójának buborékja. Mindenki ugyanarról beszélt: – Hitler Bécsben visszaadta Észak-Erdélyt Magyarországnak. – Mindig is oda tartozott – mondta büszkén a szemközti szomszéd, Emil bácsi, a környék kevés keresztényeinek egyike. – Hitler rendes…
Poroszló és Heves megye zsidóságának deportálása 1944-ben. 1944 tavaszán, megkezdőtek a zsidóság megsemmisítésének az előkészítései. Március 31-én elrendelték a sárga csillag viselését, április 16-án elrendelték a zsidók vagyonának zár alá vételét, április 21-én bezáratták a zsidó kereskedéseket, és az iparosok műhelyeit. Poroszlóról 128 zsidó polgárt deportáltak, a közösség 2,5 százalékát, a tiszafüredi gettóba. Tiszafüredre összesen…

Dicsérni jöttem a bonyhádi zsidókat, nem temetni. A krematóriumok felszálló füstjét nem lehet eltemetni, 77 év után sem. Egy túlélőjük, Eisner János írta: „A kétszázötven év alatt, mióta itt éltek sok tízezer zsidót neveztek „bonyhádi zsidónak”! Volt közöttük: bölcs és együgyű, művelt és tanulatlan, Istenfélő és Istent tagadó; jószívű szegény és szívtelen gazdag, alázatos és…

„…inkább essünk Isten kezébe, mert nagy az ő irgalma, csak ember kezébe ne essem!” Az emberi történelmet végigkísérik a pusztító betegségek, járványok. A tudomány fejlődése visszaszorította őket, de éppen napjainkban szomorúan láthatjuk, hogy nem teljesen. Ezek hatással voltak a zsidóság sorsára, már ősi történetünkben felbukkan a „magéfa”, a járvány fogalma. A bibliai elbeszélés szerint az…

A felvidéki járási székhelyen, Léván, egykor jól szervezett, virágzó zsidó közösség működött. Ma a leszármazottak közül csak néhány ember él a városban, a zsidó hitközség 1968 után megszűnt. Novák Margaréta történész-régész a Barsi Múzeum nyugalmazott munkatársa kalauzolásával megtudhatjuk, milyen értékmentő munkák zajlottak Léván, és mit tudtak tenni annak érdekében, hogy a jövő generáció se felejtse…

A németországi zsidók nagyszabású eseménysorozattal készülnek megemlékezni arról, hogy korai elődeik már legalább 1700 évvel ezelőtt jelen voltak az ország területén. Azt, hogy mióta éltek zsidók a mai Németország területén, nem lehet tudni, de i.sz. 321-ben már bizonyosan. Konstantin római császár ugyanis ekkor engedélyezte egy rendeletben, hogy zsidók is tagjai lehessenek a birodalom városi szenátusainak.…
A megválasztott amerikai elnök, Joe Biden és az általa külügyminiszternek jelölt Antony Blinken évtizedek óta dolgoznak együtt. Még ha nézeteik Iránnal kapcsolatban el is tértek az izraeli állásponttól, a zsidó állam támogatásában mindig egyetértettek. Mindketten ösztönösen, érzelmileg kapcsolódnak Izraelhez – nyilatkozta nemrég Dennis Ross republikánus képviselő a The Times of Israelnek. Meir Blinken, a külügyminiszter-jelölt…

1700 éve élnek zsidók Köln városában a fellelhető dokumentumok tanúsága szerint. A jövőre esedékes jubileum népszerűsítésének érdekes módját találta ki a város vezetése. Konstantin római császár i. sz. 321. december 11-én kiadott rendeletében engedélyezte, hogy a zsidók tagjai lehessenek az impérium városi szenátusainak. A Kölnben őrzött dokumentum a legrégebbi írásos bizonyíték, hogy az Alpoktól északra…

Vegyes házasság és asszimilációs remények a 19. században. Mi történjék a zsidókkal? Ez a kérdés a születőben lévő modern sajtó révén éppen kialakuló magyar közvélemény előtt első ízben az 1839/40-es diéta idején merült fel. Az országgyűlés a reformkor időszakának páratlanul liberális fellelkesülésében kis híján emancipálta a zsidókat, vagyis egyenjogúsította őket az ország nem nemes lakosaival,…

„Veszélyes időket élünk” – figyelmeztetett a volt New York-i rendőrparancsnok. Az amerikai zsidó közösségek jól teszik, ha követik európai társaik példáját, és szigorú biztonsági intézkedésekkel védik zsinagógáikat – figyelmeztetett Raymond Kelly, New York korábbi rendőrfőnöke. A magas rangú rendőrtiszttel Matthew Bronfman, egy zsidó szervezet vezetője beszélgetett egy videókonferencia keretében. Kelly figyelmeztetett, hogy az amerikai rendőrséget…

A Franciaországban született Michel Friedman jól ismert médiaszemélyiség és publicista Németországban, rendszeresen fellép az idegengyűlölet és rasszizmus ellen. Éveken keresztül volt az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, illetve a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökhelyettese. Munkásságáért 2001-ben a Szövetségi Érdemrend első fokozata kitüntetésben részesült. Vele beszélgettünk. A Halle város zsinagógája elleni tavaly októberi támadás másnapján Ön így…

Kutatói konferenciát tartottak a zsidóság és a polgárosodás magyarországi történetéről Kőszegen. Új kezdeményezésként az ország több régiójából érkeztek kutatók a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének szervezésében A zsidóság szerepe és részvétele a polgárosodásban Magyarországon címmel megrendezett konferenciára. Az egész napos rendezvény első blokkjában Heves és Békés megye, valamint Szeged, Tapolca, Szombathely és Kőszeg zsidóságának és polgárosodásának…
Azok, akik Sanderst kommunistának nevezik, tévednek. Ő egy európai szocialista, egy olyan demokrata, aki rokonszenvezik az antidemokratikus forradalmárokkal, aki mindmáig nem szakított a 60-as évekkel, élvezi a „forradalmi” retorikát, és folyamatosan fenyegetőzik az amerikai gazdaság és világhatalom leépítésével. A Trump elnök hivatalba lépését követő hónapok a szélsőjobb elszabadulását eredményezték. Sanders elnöksége a szélsőbal előretörését hozhatja. Ekként…
A CNN New Hampshire-ből közvetítette a demokrata párti elnökjelöltek vitáját, amikor egy asszony azt a kérdést tette föl a Bernie Sanders vermonti szenátornak, hogy zsidó identitása „előnyt vagy hátrányt” jelentett-e pályáján. „Zsidóságom nagy hatással volt rám. Két tényező formálta nézeteimet. Kevéssé tehetős családban nőttem fel… ami történetesen zsidó volt.” Gyermekkorában Sanders szívesen lapozgatta „a 2.…
Nem könnyű megérteni a mesterlövészeket, még akkor sem, ha az ember közelebbi ismeretségbe kerül velük.[1] Nyugodt tekintet, kiegyensúlyozottság, rendíthetetlenség. A mesterlövész gyakran önállóan dolgozik, vagyis egyedül van az ellenséggel – és a puskájával. Hibázni nem lehet. Mire gondolhatnak ezek az emberek, amikor rezzenéstelen arccal, lélegzetüket visszafojtva belenéznek az optikai irányzékba és lassan meghúzzák a ravaszt?…

A Paneriai emlékparknak két funkciója van Litvánia emlékezet-kultúrájában: szimbóluma a litvániai holokausztnak; itt emlékeznek meg minden Litvánia 2. világháborús áldozatról is. A Vilnius szomszédságában fekvő gyönyörű Paneriai (lengyelül: Ponary) erdő mindig is népszerű volt a pihenni vágyók körében. 1913-ban a cári kormányzat kezdett itt építtetni egy szanatóriumot a polgári alkalmazottaknak, ami nem fejeződött be a…