Húsz évvel ezelőtt szélsőjobboldali fiatalok megpróbálták felgyújtani az erfurti zsinagógát. 2000. április 20-án neonáci fiatalok két Molotov-koktélt dobtak az erfurti Új Zsinagóga épületére. Az egyik a ház falán zúzódott szét, a másik a tetőn landolt. A szomszédban lakók figyeltek fel a zajra és értesítették a tűzoltókat, akik gyorsan eloltották a nem túlzottan nagy lángokat. A…
Az évtizedek óta elhagyatottan álló kővágóörsi zsinagóga, a Balaton-felvidék legnagyobb zsinagógája talán megmenekül az összedőléstől. 2019 októberében a Káli medence Zsinagógája Alapítvány megvásárolta az épületet attól a kanadai magyar tulajdonostól, aki 2013 óta birtokolta az épületet, de nem kezdett hozzá a felújításához. A fejleményről a Jewish Heritage nevű portál számolt be. Helybéli lakosok és alapítványok…
Az izraeli Egészségügyi Minisztérium felhívta Izrael két főrabbiját, hogy tiltsák meg a zsinagógai imádkozást a járvány idejére. A minisztérium adatai alapján a fertőzés a legtöbb esetben (az esetek 24 százalékába) zsinagógában történt. További 5 százalékban jesivákban kapták el a vírust a fertőzöttek. A fertőzések 15 százalékáért a szállodák felelősek. További sorrend: Éttermek: 12%; Szupermarketek: 7%;…
Egy szélsőséges szervezet közvetlenül egy zsinagóga előtt akarta megtartani antiszemita demonstrációját. De München polgárai közbeléptek. Egy németországi jobboldali populista mozgalom, a Pegida (Patriotische Europäer gegen die Islamisierung des Abendlandes – Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlámosítása Ellen) sabbat idejére a müncheni Ohel Jacob zsinagóga előtt kívánt tüntetést szervezni „Csecsemők és gyermekek körülmetélésének betiltása“ címmel. Az időpont…
Egyiptom pénteken megnyitott egy újonnan felújított 14. századi zsinagógát Alexandriában, az ország gazdag kulturális örökségének népszerűsítésére irányuló erőfeszítések részeként. A felújítási munkákról már korábban beszámoltunk. Az Eliyahu Hanavi zsinagóga, mely a Közel-Kelet egyik legnagyobbja, felújítási munkálatait 2017-ben indították el, miután a tető és a lépcső 2016-ban összeomlott. A renoválás körülbelül 4 millió dollárba került a…

Az Elijáhu Hanávi zsinagóga a két megmaradt zsidó imahely egyike a városban, ahol ma nincs zsidó közösség. Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium Facebook oldalán a hét végén megjelent közlemény szerint a zsinagóga januárban nyitja meg kapuit. A zsinagóga egyike az egykor több tízezer zsidónak otthont adó város számos zsidó emlékhelyének. Jelenlegi formáját az 1850-es években nyerte…

Szombat délután 2 óra körül a Beverly Hills-i rendőrség (BHPD) sajtóértekezleten tájékoztatott arról, hogy „aktív nyomozást végez a városban előző éjszaka lezajlott sorozatos vandál rongálások ügyében”. A BHPD előző este 7 óra után kapott telefonhívást a Nessah Zsinagógából, miután egy ottani alkalmazott értesítette a biztonságiakat, hogy a kaput nyitva, a zsinagógát pedig feldúlva találta. A…

A litván kormányzatot sajátos szenvedély emészti: hős, szovjetellenes hazafiaknak emléktáblákat állítanak, melyek akkor sem hullanak le, amikor kiderül, hogy ezek a hazafiak nemcsak szovjetellenességben, hanem zsidóellenességben is kitűntek. 2020-ban ünneplik Litvániában Elijah ben Solomon Zalman, a legendás talmudi bölcs, a Vilnai Gáon születésének 300. évfordulóját. A litván kormány bejelentette, hogy 2020 a Vilnai Gáon és…

Pápa város zsinagógájában 2012-ben mutatták be a város zsidóságáról szóló „Elfelejtett szomszédaink” című kiállítást. Az országos sikert aratott kiállítás anyagát Gyekiczki András állította össze. A kiállítást bemutatták Budapesten, majd külföldön is. Ez volt az első kiállítás ebben a műfajban, s ez inspirált több későbbi, hasonló jellegű kiállítást, például az „Elfeledett Soproniak” c. tárlatot. Minden…
A vidéki zsidóság jelenéről és jövőjéről. A gyászos 1944-es évben május közepétől mintegy 2 hónap alatt a teljes vidéki magyar zsidóság gettóba zárása és deportálása megtörtént. Az elhurcolt 437ezer ember alig 10 százaléka lett túlélő, és tért vissza hazájába. Arról most szó se essék, milyen fogadtatásban részesültek a javaikat és önbecsülésüket is elvesztett emberek. A…
A hallei zsidók új feladatot szánnak az őket megmentő ajtónak. Kizárólag a zsinagóga szerény kinézetű, de erős kapujának volt köszönhető, hogy a hallei antiszemita fegyveres támadásból nem lett még nagyobb tragédia. Ötvenegy bent imádkozó hívőnek mentette meg az életét Jom Kippur napján, amikor az állig felfegyverkezett Stephan Balliet saját gyártmányú gépkarabélyával és robbanószerével sikertelenül próbált…

A zsinagóga nem kapott rendőrségi védelmet, holott ezt nem egyszer, és nem csak a mostani Jom Kippur kapcsán kérték. A kapitányság szerint a kérés nem volt indokolt, mivel nem volt konkrét fenyegetettség. „Boldogok vagyunk, hogy az újraegyesítés után Szászország-Anhalt különböző részein ismét beindult zsidó közélet” – jelentette ki a tegnap hajnali híradóban Reiner Haseloff tartományi…
Késsel felfegyverzett férfi támadt egy berlini zsinagóga őreire péntek délután. Péntek délután egy 23 éves férfi átmászott a berlini Oranienburger Straße-i zsinagóga kerítésén, kést rántott és az ott szolgálatban lévő őrök felé indult. A később damaszkuszi születésű, Murad M-ként azonosított férfi Allah Akbar! és Fuck Israel! kiáltásokat hallatva haladt az őrök felé, akik azonnal elővették…
Egy miami zsinagóga előtt többször rálőttek a gyülekezet egyik tagjára és megsebesítették. A lövöldözés óta a floridai zsidók már a zsinagógában sem érzik magukat biztonságban. Yosef Lipschutz vasárnap este fél hétkor szokása szerint a Young Israel of Greater Miami nevű zsinagóga előtti padon üldögélt az esti istentiszteletre várva. A 69 éves férfi korábban érkezett, mert…
Mint korábban megírtuk, június 12-én hajnalban fedezték fel, hogy ismeretlenek horogkeresztet mázoltak Tapolcán a volt zsinagóga, valamint a helyi Fidesz-iroda falára. A police.hu közleménye szerint a tetteseket elogták. „A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 29 éves tapolcai és egy 29 éves zirci lakost. A két férfit a rendőrök 2019. július 22-én otthonaikban fogták el,…

A dékán kedvencéből lett fehér fajvédő terrorista A 19 éves John Earnest, a San Diego-i zsinagóga elleni terrortámadás gyanúsítottja korábban nem állt összeütközésben a törvénnyel. Feltételezhetően azonban ő annak a dühödt zsidóellenes nyilatkozatnak a szerzője, amelyhez az ihletet a Pittsburgh-i és új-zélandi terrortámadások adták. Az egy halálos áldozatot és több sebesültet követelő merénylet elkövetője a…
Csaknem 5 millió eurót költenek az elhagyott épület megmentésére Bulgáriában. A bulgáriai Vidinben, a Duna partján elterülő város zsinagógájának megmentésért gyűjtést szerveztek. Az épület 1894-ben készült el neogótikus stílusban, jelenleg nemzeti kulturális védettséget élvez és megtalálható a World Monuments Found Watch listáján is. A legújabb fejlemény az, hogy idén elkezdődhet az építkezés, a restaurálás 2021-ben fejeződhet…
A pittsburghi lövöldöző nem volt magányos gyilkos. Meglehet, nem voltak cinkosai, mindent egyedül gondolt ki és egyedül hajtott végre, és rajta kívül közel-távol senkit nem lehet tettéért felelősségre vonni. Ám az ilyen ideológiailag motivált ámokfutók – az internet korában inkább, mint bármikor – be vannak ágyazva a maguk ideologikus közegébe, (tév)eszméiket, indulataikat a maguk otthonos…

Európa legnagyobb zsidó közössége az újévre készülődik: Macron elnököt látták vendégül a Place de La Victoire-on a francia fővárosban. Emmanuel Macron az első hivatalban lévő francia köztársasági elnök, aki a Ros Hasana alkalmából ellátogat egy zsinagógába, ahol a zsidó közösség vezetői találkoznak. Külön érdekesség, hogy az állam és egyház szétválasztásán éberen őrködő Francia Köztársaság elnöke…