A párizsi Musée d’Art et d’Histoire du Judaïsme (A Zsidóság Művészetének és Történelmének múzeuma) egyik kiállítótermében mindössze egyetlen alkotás kapott helyet: a terem közepén egy kisfiút ábrázoló, fából kifaragott szobor. Címe: L’enfant Didi (Didi, a kisgyerek). Fényesre csiszolt felülete arra csábítja a látogatót, hogy végigsimítsa, történetének ismerete pedig arra, hogy megsimogassa. A szobor alkotója Chana…
A magyar holokauszt-túlélők kárpótlása sok szempontból tipikus fejezete a kelet- és közép-európai kárpótlásnak. Az ígéretes kezdetek után hamar kiderült, hogy a kormány sem politikai, sem gazdasági és szociális megfontolásokból nem fog teljes vagyon-visszarendezést eszközölni, a háború utáni katasztrofális gazdasági viszonyok és a valódi politikai akarat hiánya pedig nem tették lehetővé még a részleges kárpótlást sem.…

Térségünkben a zsidók a 18−19. század fordulóján a nemesi jogállású, kuriális településeken tűntek fel lakosként nagyobb számban (Csépa, Szelevény). Cseh- és Morvaország felől érkeztek. A Nagykunsághoz tartozó Kunszentmártonban felvásárló vándorkereskedőként említették őket először az 1770-es években. Az első letelepedni kívánók a nemesi vármegyékből (főleg Abonyból) és a közeli kisnemesi falukból (Csépáról, Szelevényről) érkeztek. A Jászkun…
Lévai Jenő (1892-1983) népszerű újságíró, kiadó, a háborút követő néhány évben tucatnyi könyvet publikált a vészkorszakról. Azonban alig néhány évvel a karrierje 1948-as második csúcspontját követően ismét bukásra kényszerült.[1] Kiszorulását ezúttal a kialakuló diktatórikus egypártrendszer okozta. Nemcsak az újságírói munkára nem volt lehetősége, hanem a fizikai üldöztetés szélére került. 1953-ban kis híján belekeveredett az állambiztonsági…
Gyerekkor Szegeden Nem nehéz megmondani, mit jelentett számomra zsidónak lenni gyerekkoromban. Apukám világosan elmagyarázta többször is, mi történt a második világháborúban, mi történt velünk, a zsidókkal, mi történt a családunkkal. Megölték őket a nácik, Auschwitz, és kábé ennyi. Csak mínusz volt számomra, veszteség, valaminek a hiányát jelentette számomra, nem volt plusz, nem tudtam, mi is…

Izrael állam kikiáltásának 76. évfordulóján Budapesten tartott szemináriumot a német keresztények által alapított Menetelés az életért mozgalom. A nemzetközi találkozót a Mazsihisz támogatásával rendezték meg a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Az eseményről Rózsa Péter tudósított a Mazsihisz honlapján. Ez már a sokadik alkalom volt, hogy a tübingeni Jobst Bittner által alapított, a holokauszt elkövetőinek leszármazottjait…

1950-ben Gyulán született, holokauszt túlélők gyermekeként. Kitüntetéssel végzett az ELTÉ-n 1973-ban. Azóta is az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetében (jelenlegi nevén a Wigner Fizikai Kutatóközpontban) dolgozik. 2018 óta emeritus kutató. Az MTA Doktora 2000-ben, az Akadémiai Díj tulajdonosa 2012-ben, az ELTE magántanára 2008-tól. Az 1980-as évek végétől vendégkutatott többek közt a trieszti Nemzetközi Fizikai Központban,…

A szegedi zsidó temető A szegedi zsidó temető egyedülálló nemcsak az itt nyugvó híres személyek miatt (Pickek, Kotányik, Herzek, Lőwök stb.), hanem különleges textusai és kivételes szimbólumai révén is. Ebben a sírkertben nyugszanak a kezdetektől (1785) a hitközség tagjai, világhírű halottjaink, rabbik, elöljárók, tudósok, egykori neves családok földi maradványai. A jelenlegi szegedi zsidó temetőt 190…

„A Zsidóság Bonyhádon egy különös községet képez. Vagyon Törvényházok , Birójok , Kisbírójok , Eskütjeik , Jegyzőjük , éjjeli Vígyázójok.” Winkler Mihály bonyhádi r.k. plébános (1769-1789) nagy érdeklődéssel figyelte a helybeli zsidókat, olyannyira, hogy jobb megértésük és megtérítésük érdekében megtanulta a héber nyelvet. A hebraista plébános latin és héber nyelvű episztolájában („Levél minden zsidóhoz,…
Lengyel rendőrökkel körülvéve kilenc aktivista palesztin zászlókat lengetett, és egy „Állítsák meg a gázai népirtást” feliratú transzparenst tartott a magasba az auschwitzi múzeum bejáratánál, miközben több ezer zsidó diák vonult át a táboron a Holokauszt emlékére szervezett rendezvényen. A nemzetközi Élet Menete résztvevői Izrael nemzeti himnuszának éneklésével és gúnyos beszólásokkal válaszoltak. Az Izrael-ellenes aktivisták palesztin…
A Hamász elleni háborúról is szóltak beszédükben az izraeli vezetők a Jom Hasoá, az izraeli holokauszt emléknap vasárnapi nyitó megemlékezésén Jeruzsálemben, a Jad Vasem holokauszt emlékközpont központi emlékünnepén. Az idén is hat túlélő gyújtotta meg az emlékezés fáklyáit a meggyilkolt hatmillió zsidó előtt tisztelegve. Egyiküket, Arie Eitanit, akkori nevén Guttman Ármint Egerből deportálták Auschwitzba, ahonnan továbbvitték…
A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta a Dohány utcai zsinagógától indult és a Keleti pályaudvar előtti téren ért véget. A rendezvény kezdetén leleplezték a zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren az „1944. május 15. és július 9. között elhurcolt és meggyilkolt 440 000 magyar zsidó emlékére” állított emléktáblát. A menet a sófár hangjára indult…

Egy berlini székhelyű nemzetközi kutatási projekt keretében első alkalommal tették közzé azokat a képeket, amelyek Breslau (ma Wroclaw, Lengyelország) városában készültek 1941-ben. A 13 felvételt – amelyre Steffen Heidrich történész véletlenül bukkant rá egy drezdai archívumban – titokban készítették. Vélhetően ezeken kívül nincs is több, amely zsidó szemszögből mutatja be a deportálásokat. A képeken több…

A zsidók részvétele Bonyhád modernizációjában, a polgári társadalom helyi felépítésében Az első bonyhádi zsidók a XVIII. század első felében érkezett Cseh- és Morvaországból. A helybeli Perczel és Kliegel földbirtokosok megadták számukra a letelepedés lehetőségét. Folyamatos jelenlétükről egy 1741-es összeírás ad számot. 1826-ban már Bonyhád 4639 lakosának 35,9%-a, 1662 fő zsidó volt. 1850 előtt – Pest,…
Dr. Birnfeld Sámuel rabbi, vallástanár 1944 májusában fejezi be Petőfi Sándor János vitézének héber nyelvű fordítását. Néhány hónappal később, október 20-án a nyilasok elhurcolják pesti lakásából. Először sáncásásra viszik, majd halálmenetben Ausztriába indítják. A hátizsákjában a Tanach-ot, Szerb Antal Magyar irodalomtörténetét és Petőfi héber fordításainak kéziratait viszi magával. Birnfeld a héber műfordítások mellett előszeretettel rajzolt,…
A bonyhádi zsidók hazaszeretetéről Egy túlélőjük, Eisner János írta: „A kétszázötven év alatt, mióta itt éltek sok tízezer zsidót neveztek „ bonyhádi zsidónak. Volt közöttük: bölcs és együgyű, művelt és tanulatlan, Istenfélő és Istent tagadó; jószívű szegény és szívtelen gazdag, alázatos és kevély, derűs és búslelkű; bátor és gyáva, hűséges és álnok, akadályt nem ismerő…

Befejező rész – Anyám Anyám alacsony volt. Kissé törékeny termetű, fejét feketébe hajló, enyhén göndörödő, csigás barna haj keretezte. Egyszerű, szép arcának szelíd mosolyában fogai fehér gyöngyként ragyogtak. Kislány koráról keveset mesélt. Édesanyja, Fischer Mária egyedül nevelte. Szegények voltak, mindenféle lehetetlen, nedves, penészes kis lakásokban éltek. Gyermekkorából kevés kép maradt, a kevéske pénzből, amiből éltek,…

A Vidor család Vidorék nem voltak rokonaink, de a két család sok szálon kapcsolódott egymáshoz, és dr. Vidor Györgyöt, a család egyetlen túlélőjét élete végéig barátomnak tudhattam. Miután mindketten túlélték a munkaszolgálatot dr. Vidor György lett Fried Iván családtagunk gyámapja. Schön Sándor nagybátyám egy osztállyal feljebb ,de együtt járt vele a bonyhádi gimnáziumban, egyébként pedig…

Bözsi. Anyai ágú családom kevés holokauszt túlélőjének szenvedéséből és megmeneküléséből még Fischer Erzsébet- Rosenfeld Sándorné történetét ismerem, igaz, csak nagyon töredékesen. Bözsi nagynéném – így hívtam, bár igazában édesanyámnak volt a nagynénje, annak ellenére, hogy 8 évvel fiatalabb volt anyámnál. 1919. augusztus 4-én született Szekszárdon édesapja, Fischer Samu második házasságából. Édesanyám anyjának, Fischer Máriának ugyancsak…

Anna Margit (1913-1991) festőművész életművét bemutató kiállítás látható szerdától A bábu megszólal címmel a Magyar Nemzeti Galériában. A Bartók Tavasz keretében megvalósuló tárlat kétszázhúsz festményt és grafikát vonultat fel, minden korábbinál teljesebb képet adva a 20. század legnehezebb periódusait megélő alkotóról – mondta el a kiállítás hétfői sajtóbejárásán Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti…