Közösség rovatunkban döntően zsidó szervezetek saját rendezvényeiről szóló, illetve más szervezetek zsidó vonatkozású híradásai jelennek meg. Szerkesztőségünk ezzel is támogatni kívánja a non-profit alapon működő civil-szférát.
Szeptember végétől október közepéig zajlanak őszi ünnepeink. Az Engesztelőnapon nagyjából megtelnek a frekventáltabb zsinagógák, a többi alkalommal s általában a kisebb templomokban azonban koránt sincs telt ház. Fél évtizede lenne mód az „offenzívabb” közösségépítésre, de olyan ziccereket hagynak ki a hitközség illetékesei, melyekért igazán kár. Példának okáért élni lehetne a sajtó teremtette nyilvánossággal, melyre nemrég…
Egyes tudósok szerint a diaszpóra legrégibb zsidó közössége a Kaukázusban 1500 éve megszakítás nélkül élő hegyi zsidóké. Ők azt tartják magukról, hogy még az első templom i. e. 586-ban bekövetkezett pusztulása után vándoroltak a Kaukázusba. Talán a Babilonba hurcolt zsidók egy kisebb csoportja vándorolt észak felé – vélik a történészek. Sok évszázados történelmük folytán mindig…
RÓMAI KORBÓL SZÁRMAZÓ, HÉBER FELIRATÚ SÍRKÖVEKET TALÁLTAK ÓBUDÁN AQUINCUM FELTÁRÁSAKOR * A XI. SZÁZADTÓL A MOHÁCSI VÉSZIG A MAI ALAGÚT UTCÁNÁL TEMETKEZTEK ELŐDEINK * A PESTI CHEVRA KADDISA 1788-BAN ALAKULT Ros Hásono előtt és a két nagy ünnep között benépesülnek a temetők, mert napjai a Kéver ovausz, az Ősök Sírja, vagyis a sírlátogatások ideje Az…
1994 őszén Feldmájer Sándor és Székely Gábor kitalálták, hogy lehetne egy új templomot szervezni. Olyat, amibe az is eljön, aki egy hagyományos templomba nem menne, vagy valamiért még vagy már nem akar. Olyat, amibe a Lauder Javne iskolában tanuló gyerekeket is oda lehetne csábítani. A Lendvay utcai iskola könyvtárába azóta péntek este hatkor mindenkit szeretettel…
ÁPRILIS 2-án RENDEZTE MEG idén a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Marczibányi téri Szabadidőközpont a Zsidó Kultúra Napját. A korábbiakhoz képest szokatlanul kis létszámú közönség előtt színpadra léptek a három zsidó iskola növendékei, élő beszélgetés hangzott el dalbetétekkel Max Eizikovits egykori erdélyi zsidó népzenei gyűjtése alapján Elek Judit filmrendező, Fekete László főkántor, Neumark Zoltán…