
Bevallom, amikor először olvastam az 1940-es években megjelent cikkeket, amelyek náci kollaborációval vádolták meg Lehár Ferencet, nem hittem a szememnek. Például 1942 augusztusában a New York Times dühös olvasói levelet közölt, amelyik követelte, hogy a „nácibarát” Lehár amerikai jogdíjait ne fizessék ki. Lehár Komáromban született 1870-ben ahol édesapja katonazenekart vezényelt. A prágai konzervatórium után a…
Újra náci egyenruhák, csíkos rabruhák és lágerdíszletek színesítettek egy spanyol farsangi felvonulást. A katolikus világban a húsvétot megelőző 40 nap a karneválok ideje. A belgiumi Aalst felvonulásán haredi ortodoxokat ábrázoltak meg rovarok formájában. A haláltáborok témája tért vissza a spanyolországi Campo de Criptana felvonulásán. Ugyanez a téma jelent meg a Madridtól 200 kilométerre, délre fekvő…

Theresienstadt – egy nagy könyvtár a semmiből Sorozatunk első részében, a vilnai gettókönyvtár és az ottani könyvmentés vázlatos történetét tekintettük át. Most a theresienstadti lágerkönyvtár történetéről szólunk, – egy könyvtártörténeti kuriózumról, amely 1942 előtt nem létezett és 75 évvel ezelőtt, 1945 májusában negyedmilliós állománnyal fejezte be történetét. A theresienstadti koncentrációs tábor, egy abszurdba illő, hibrid…

Tényleg reménytelen egy zsidó lány és egy katolikus fiú szerelme? David Ives amerikai drámaíró 1990-es években az USA-ban nagy sikert aratott Ősrégi történet (Ancient history) című színműve került színpadra a Gólem Színház új bemutatójával, az Ismerős történettel. Ki ne ismerne magára az előadásban? A két felvonásos, kétszereplős intenzív párkapcsolati tragikomédiában impulzív színészi játék és zavarba-ejtően…

„Ez nem holokauszt film, ez magáról az Életről szól.” A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Vígszínház Házi Színpadán a Sóvirág című előadást, amelyben a most 94 éves Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese lépnek színpadra. Már a próbák kezdetén jelen volt a kamera is és a kész dokumentumfilm, A létezés…
„…az a rögeszmém, hogy rajtam kívül kevesen tudják elmondani, mi volt a lágerben…” A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Vígszínház Házi Színpadán a Sóvirág című előadást, amelyben a most 94 éves Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese lépnek színpadra. Már a próbák kezdetén jelen volt a kamera is és…

Leila és Lamia Jamal hastáncukkal a múlt század ötvenes éveiben ámulatba ejtették Kairót, majd az egész világot. Történetünk úgy kezdődik, hogy egy Fishel Alpert nevű fiatalember Csernovicból, az Osztrák-Magyar Monarchia Bukovina nevű tartományának székhelyéről felköltözött a birodalmi fővárosba, hogy ott, zenei tanulmányainak végeztével a Bécsi Filharmonikusok hegedűse legyen. Talán a világválság késztette arra, hogy Európán…
Az Orlai Produkciós Iroda 2019. április 18-án, a sikeres győri Vaskakas Bábszínházbeli elő-premier után, a Belvárosi Színházban is bemutatta Molnár Ferenc Riviéra című vígjátékát. Az érzékeny lelkű író, aki az emberi jellem nagy ismerője volt, ritkábban játszott darabjában ismét összetett figurákat jelenít meg: a nők által körülrajongott kispolgárt, a szép és nagyravágyó eladólányt és az…
Királyhegyi Pál, a zakós, szemüveges, kockás-inges pasas emlékezik: élete szélesvásznú kaland-horror. Vajon elviselhetővé teszi-e mindezt a humor? Szabó Zoltán színész Királyhegyi Első kétszáz évem c. 1979-ben megjelent életrajzi regényét varázsolta színpadra – Bánki Gergely rendezésében – a DEKK Színház és a FÜGE közös produkciója. A monodráma a regény fejezeteiből összeálló sorozat, a humorista önironikus fekete…

Borgula András a Gólem Színház új premierjéről, a Kiválasztottakról, melyben hirtelen eltűnnek a zsidók… Újabb zs-kategóriás abszurd paródia, önfeledt zsidózás zenei aláfestéssel? Zsidók nélkül, mert ők most ugyebár eltűntek? Gondoltam, érdekes lenne az a helyzet, ha eltűnnek a zsidók, ez mit hoz elő az emberekből. 4 írót kértem fel. Ők küldték a jeleneteket, mi szerettük…

Rengetegen gyűltünk most itt össze, rokonok, barátok, kollégák és tisztelők, hogy együtt kísérjük Székhelyi Józsefet az utolsó szerepére. Jóska személyiségének két fő eleme volt: az aggódás, és a vidámság. Életének is két fő eleme volt: a család, és a munka. Ez a négyes kísérte őt végig az elmúlt 71 évének minden napján. Verő Tamás főrabbi…
A komédiaírók, ha egyáltalában emlékezhetünk rájuk, nagyon ritkák. Meglehet azért, mert nincs min nevetnünk, hacsak önmagunkon nem. A botladozó, minden erdőben eltévedő, az életben kevés érvényesülésre számító ember a komédia főhőse. Kereshetnénk távol az időben, de a mi korunknak mégiscsak Chaplin volt a főszereplője, a kisember, akinek nem sikerült semmi. A modern komédia légkörét a…

„Nem hiszem, hogy azok az emberek, akik ’46-ban a pogromokat csinálták, velejéig gonosz emberek lettek volna, bár biztosan akadt közöttük olyan is.” (Mohácsi János) Egy piaci pogrom nem zsánerkép; inkább háború utáni tájkép megvadult mellékalakokkal. Závada Pál 2016-ban megjelent regényét, az Egy piaci napot – mely szociografikus igénnyel eredeti dokumentumok, bírósági iratok alapján mesél a…

Milyen lehet a földre hulló és a pszichoanalitikus kanapéján landoló Isten? A Teremtőnek is lehetnek mentális zavarai? A Gólem Színház és Borgula András rendező küldetése, hogy kortárs izraeli darabokat tűzzön műsorra, és a Zsidó Művészeti Napok keretében, a Hatszín Teátrumban be is mutatták a 2012-ben elhunyt izraeli szerző, Anat Gov Jaj, Istenem! c. darabját, mely…

A nemzetközileg is elismert színházi alkotó hazai rendezései sorában a Futótűz, a Passió XXI és a szeptemberben bemutatásra kerülő Hegedűs a háztetőn a muszlim, a keresztény és a zsidó vallás közegében vizsgálja a menekülésre kényszerülő ember választásait. Hagyományról, vallásról, az írástudók felelősségéről beszélgettünk Alföldi Róberttel. Tekinthető jelképesnek, hogy a libanoni háború borzalmait elbeszélő Futótűz, az…

A Gólem Színház szerzőpárosa, Borgula András és Németh Virág írt és rendezett egy „zsidó teleregényt”, afféle komikus szappanoperát. A társulat kiapadhatatlan kísérletezőkedve most ebben a színpadra hangolt folytatásos sitcom-ban mutatkozik meg, hisz a sorozat egyszerre zsidó, kortárs, és persze provokatív. A június 3-án bemutatott első rész afféle ízelítő… kíváncsian várjuk az őszi folytatásban mivé forrhatja…

Színházi előadás készül Ladislav Fuks A hullaégető című hátborzongató regényéből. A főhőst, Karel Kopfrkingl krematóriumi szakembert Gálvölgyi János alakítja, aki a könyv alapján forgatott 1968-as csehszlovák filmben a főhős magyar hangja volt. A náci Willi karakterét Schruff Milán formálja meg. Pelsőczy Réka, az előadás rendezője úgy véli: a mostani helyzet kínosan hasonló ahhoz a második…

Decemberben mutatta be a Gólem Színház Lionel Goldstein vidám-szomorú darabját, a Halpern és Johnsont. A Kőlevesben beszéltük meg találkozót az angol íróval. Nem volt nehéz kiszúrnom őt az étteremben. Ott ült a kedélyes Winston a Muppet Show-ból, csakis ő lehetett. Mr. Goldstein, azt olvastam Önről, hogy nem készült írónak, helyesebben semminek sem készült. Hogyan lett…

Halpern és Johnson. A Gólem Színház új premierje a Centrál Színházban, Borgula András rendezésében valami egész mást nyújt, mint amit megszoktunk. Máshogy nevetünk vagy sírunk a darabon, ami a szerelemről, az életről – más olvasatban a különbözőségről és a hasonlóságról szól. Mindehhez kellett egy karakteres szerző jól megformált műve… Lionel Goldstein régi, sok filmes és…