Konrád György brácsaművész (1924-2024) Szegedről indult és a leghíresebb magyar zenekarokban játszott az Állami Hangversenyzenekartól a Tátrai Vonósnégyesen át a Fesztiválzenekarig. A századik életévében elhunyt művészre emlékeztek családtagjai, barátai és zenésztársai hétfő este a Zeneakadémián. A Vonós Tanszék egykori tanára májusban, életének 100. évében távozott. Konrád György 1924-ben született Szegeden, ahol tízéves korától tanult hegedülni Perényi…

Auer Lipót hegedűművész élete és műve Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész. Koncertmester, karmester, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára. Veszprém szülötteként, hegedűművészként kezdett foglalkozni az ugyancsak itt született Auer Lipót (1845-1930) világhírű hegedűművész, karmester szellemi örökségének gondozásával. Ő az Auer Nemzetközi Hegedű Fesztivál Veszprém művészeti vezetője. Akivel beszélgetek: Kováts Péter Olvasom, hogy Veszprémnek komoly…
Svájc nyerte az idei Eurovíziós Dalversenyt a svédországi Malmőben, míg Izrael az ötödik helyen végzett – miközben feldühödött tömeg tüntetett Izrael ellen a svéd város utcáin. A versenyzők többsége nem mert az izraeli énekesnővel együtt mutatkozni. Eden Golan izraeli énekesnő a Hurricane című dalát adta elő az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, a svédországi Malmőben. Míg az…
Izraelben lép fel a Sabbathsong Klezmer Band – Ramat Gan, színház, 2024. március 25. 19.00 óra. Masa Tamás zenekar vezetővel beszélgettünk. Mikor és hogyan alakult az együttes? Annak idején héber nyelvoktatásra jártam. Volt egy kis évzáró ünnepség, ahol pár dalt elénekeltünk a zongoristámmal. Valaki felvette, Raj Tamás főrabbi sofőrje pedig betette az autójuk magnójába. A főrabbi…

Beszélgetés dr. Harsányi Lászlóval Mit jelent az, hogy Harsányi László társadalomkutató, és mit, hogy kultúrtörténész? Ezek a sajtó illetve jómagam által kitalált fogalmak. Végzettségem szerint nem történész, hanem közgazdász vagyok. Nem lett volna szerencsés, hogy egy többé-kevésbé zárt szakmai közöség öndefinícióját használom. Az 1990-es években zajlott kutatói életszakaszomhoz is ez illett legjobban. Ezt mindkettőre értem.…
Az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői vizsgálják az Izrael által benevezett dalt, mert egyesek szerint a Hamász október 7-i támadására utal a szövege. A verseny szabályai pedig kizárják, hogy a fellépők politikai célokra használják az eseményt. Az izraeliek Eden Golan „Októberi eső” című dalát nevezték be a versenyre. A dal kiszivárgott szövege olyan sorokat tartalmaz, mint a…
A Pink Floyd egykori frontembere, az antiszemita megjegyzéseiről elhíresült Roger Waters az Al Jazeera-nak adott interjújában osztotta meg gondolatait arról, hogy zenésztársa, Bono az izraeli Nova Festival Hamasz által lemészárolt áldozataira emlékezett. Roger Waters, akit a világ egyik vezető Izrael-ellenes hangadójának tartanak, ismét kifejtette véleményét az izraeli-Hamász konfliktussal kapcsolatban. Bono, az U2 együttes énekese az…

Decemberben 14 év után új stúdiólemezzel – 11 saját szerzeménnyel és egy örökzöld standard áthangolásával – örvendeztette meg Berki Tamás dzsesszénekes-zeneszerző a rajongókat. A Hintaló című friss színpompás válogatás dalai 2019-2023 között születtek, egy részük a karantén alatt. Ezek a dallamok, szövegek előre-és visszatekintő játékos gesztusok, bölcs gondolatok és csupa érzés és derű páratlan (ének)hangon…
Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, zeneszerző hetvenéves. Fiatalon kezdett zenélni, már általános iskolában is zene tagozatra járt, 1963 és 1971 között zongorázni tanult. Tizenhat évesen, John Coltrane Love Supreme című lemezének hatására döntött úgy, hogy szaxofonozni fog. 1971-ben vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, ahol két évig klarinét szakra járt, 1976-ig a Zeneművészeti Főiskola…

Interjú Karczag Márton kurátorral a holokauszt operaházi áldozatainak emlékére a Magyar Állami Operaház pincéjében rendezett kiállításról. 2023. december 14-én a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) kollektívája csoportos látogatáson vett részt a Magyar Állami Operaház Összetört, elhagyott, meghalt… című kiállításán. A történelmi tablókiállítást a holokauszt operaházi áldozatai, meghurcoltjai emlékére a dalszínház pincéjében rendezték. A kiállítás kurátora, Karczag Márton…
A lapunkat ért internetes támadás miatt az alábbi cikkel egy napot késtünk. Amy Winehouse szeptember 14-én lett volna 40 éves. Túlméretezett, szárnyszerű fekete szemkontúrja, folyamatosan bővülő tetkó-kollekciója és a hatalmas, méhkasra emlékeztető fekete hajzata feltűnő jelenséggé tette a törékeny lelkű fiatal nőt. Az ajkait játszi könnyedséggel elhagyó kontraalt jazz- és soul-hangja halhatatlanná tette a fájdalmasan…

1964-ben a Beatles éppen Montrealban koncertezett, amikor fenyegető telefonhívásokat kaptak szélsőjobboldali québeci szeparatistáktól. Azok az együttes dobosát vették célba, és fenyegetőztek, hogy elteszik láb alól a „kis angol zsidó Ringót”. Az együttes komolyan vette a hívásokat és a koncert után elhagyták Montreált. Ringo később azt nyilatkozta, hogy a kanadai antiszemitáknak nem tetszett hogy túlságosan görbe…

Egy tüntető – akinek sikerült kicseleznie a biztonsági embereket – izraeli zászlót lengetve rohant a színpadra Roger Waters vasárnapi frankfurti koncertjén. A tömegben szétszóródott tüntetők csoportjai szintén nagy izraeli zászlókat lengettek, miközben az „Am Iszrael Chaj” (Izrael népe él) című dalt énekelték. Korábban a nap folyamán tüntetők csoportjai már tiltakoztak a koncert ellen, amelyet a…
Szombaton volt 75 éves a magyar könnyűzene történetének egyik legfontosabb szerzője, előadója. Presser Gábor idei éve a szokásosnál is sűrűbb: ősszel dupla nagykoncertje lesz a Papp László Budapest Sportarénában, új zenés darabja, a Pinokkió pedig decemberben debütál a Vígszínházban. „A Még 1+1 koncertekkel megpróbálom egy nagyjából 55 éves pálya legalább néhány állomását megmutatni” – mondta Presser Gábor az MTI-nek…

A német rendőrség vizsgálatot indított a Pink Floyd társalapítója, Roger Waters ellen, miután náci ihletésű egyenruhát viselt egy berlini koncerten és géppisztolyutánzattal lövöldözött a közönség felé. A brit énekes a koncerten hosszú fekete kabátot és náci jellegű karszalagot viselt – amelyen horogkereszt helyett keresztbe tett kalapácsok voltak láthatóak. Eközben a dalok közötti szünetben a játékfegyverrel…
Roger Waters, a Pink Floyd egykori frontembere, aki az Izrael-bojkottáló BDS mozgalom frontembereként is ismert, Anne Frankot és Shireen Abu Akleh palesztin újságíró nevét vetítette a képernyőre a jelenlegi turnéja koncertjein. Abu Akleh tavaly egy ciszjordániai munkája során vesztette életét. Waters üzenete nyilvánvalóan az, hogy az újságírót (véletlenül) lelövő izraeli katonák olyanok, mint az Anna Frankot…

87 éves korában elhunyt Moshe Stern kántor, akit az egyik legjobb askenázi kántornak és szakmája egyik legnagyobbjának tartottak. Stern, akit az egyik legjobb askenázi-zsidó kántornak tartottak, Budapesten született és édesapja mellett tanulta a szakmát. Idősebb testvére, Stern László (Benjamin) évtizedekig volt főkántor Budapesten, a Nagyfuvaros utcai zsinagógában. Stern pályafutását a rehovoti Nagy Zsinagóga főkántoraként kezdte.…

Véletlenül akadtam rá arra a fotóra, amelyik 1951-ben bejárta az amerikai sajtót. Akkoriban ugyanis Karády Katalin szenzációs szökéséről írtak az amerikai újságok, és a díva egy számomra ismeretlen férfival volt látható a fényképen. A képhez mellékelt szöveg Karádyt a magyar Rita Hayworth-nek nevezte, a mellette álló Lantos Olivért, pedig a magyar Bing Crosbynak. Jóbarátként szöktek…
76 éves korában Londonban elhunyt Keith Reid, a Procol Harum tagja, aki az együttes szinte összes dalának szövegírója volt. Lehet, hogy Reid nevét sokan nem ismerik – különösen azok, akik nem követték a hatvanas évek óta a társadalom minden szegmensére kiterjedő rock-kultúrát – de az biztos, hogy legismertebb versét a „Whiter Shade of Pale”-t (A…

Zsidó humoristák vicceket faragtak róla. Fekete közönsége kifütyülte. Hite viszont töretlen maradt. Az énekes-táncos színész, humorista, rendező és producer Sammy Davis Jr. kicsi, és sovány ember volt. A fehér May Britt filmsztárt vette feleségül, anyja puerto-ricói volt, ő maga pedig betért a zsidóságba. “Amikor új környékre költözöm, az kipusztul” – ez volt műsoraiban is szereplő…