A Rolling Stone magazin 200-as listáján tíz zsidó énekes szerepel. A Rolling Stone magazin az újévet egy listával kezdte „Minden idők 200 legnagyobb énekese” címmel. Legutóbb 2008-ban tettek közzé hasonló listát, akkor száz vokalistával. A bevezetőben elmagyarázzák, hogy a nagy énekesek között nem föltétlenül olyanok szerepelnek, akiknek hagyományosan szép a hangjuk, hanem akik eredetiek voltak,…

„Ez a könyv amúgy sem igazán napló, nem is dokumentumregény, inkább amolyan… korfeeling… énfeeling. Fontos használati utasítás: ne próbáljátok megfejteni a figurákat, nem az a lényeg! Elég, ha csak ráéreztek, kik is ezek a számomra fontos emberek és történetek” – írja Berki Tamás jazzénekes a Kocsis Kiadónál most megjelent könyvében, melynek bevezetője és első fejezete mellett a zenésztárs Dés…

A jelenleg Ye néven szereplő Kanye West, az egyik legismertebb rapper már korábban is kifejezte imádatát Hitler iránt – erről nyilatkoztak a CNN-nek korábbi munkatársai. Egy üzletember, aki munkakapcsolatban állt vele, de nem fedte föl kilétét, elmondta, hogy ez kifejezetten zavaró volt. “Áradozott a náci vezérről, mondván, szinte hihetetlen mekkora hatalomra tett szert, és milyen…

A 24.hu figyelt föl egy amerikai ortodox zsidó fiúkórus 14 évvel ezelőtti felvételére, amely néhány hét alatt 9 milliós nézettséget szerzett a különböző közösségi média platformokon. A TikTok olyan különleges hely, ahol gyakorlatilag bárkiből sztár lehet. Ha az algoritmus épp úgy dönt, még a legjelentéktelenebbnek, legbugyutábbnak gondolt tartalmakkal is tele lesz a felhasználók fala, az…

Jelena Jakovics filmje a Song Searcher (Dalkutató) a jiddis népdalok és szájhagyomány kutatójának, Mojse Beregovszkijnak állít emléket. Mojse Beregovszkij népdalkutató utazásai az 1920-as évek végén kezdődtek. Fonográffal és viaszhengerekkel fölszerelkezve járta az ukrajnai zsidó falvakat, és esküvői dalokat, klezmer himnuszokat és altatódalokat gyűjtött. Nem tudhatta, hogy egy pusztulás küszöbén álló kultúrát dokumentál, ami mindenek ellenére…

Az eseményre Brian Epstein halálának 55. évfordulóján került sor a város központjában. Epstein 1934-ben született zsidó szülők gyermekeként a liverpooli Whitechapel negyedben. A család lemezboltja a most emelt szobor közelében működött. Tommy Calderbank, a Brian Epstein Örökség Projekt vezetője mondta az avatáson: „Kötelességünk volt emléket állítani az együttes szülőapjának… Hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik…

Az énekesnő 73 éves volt; hosszasan bajlódott daganatos megbetegedésével, többször operálták. Olivia Newton-John a popzene történetének egyik legnagyobb csillaga. Sikerei csúcsát elsősorban az 1970-es–80-as évek jelentették. Fél évszázados pályafutása során mintegy 40 albumot jelentetett meg százmilliós példányszámban, és több tucat filmben szerepelt. Karrierjét szakmai elismerések sokasága kísérte. II. Erzsébet királynőtől 1979-ben vette át a Brit…

Az új dokumentumfilm bemutatja, hogyan lett ikonikus dal Leonard Cohen szerzeményéből. Mi a közös Bono, Susan Boyle, k.d. lang, Justin Timberlake, Jon Bon Jovi és Jeff Buckley popsztárokban? Nos, mindnyájan azok közé tartoznak, akik sokszázan vannak, és koncertjeiken előadták a Hallelujah c. dalt, ami eredetileg Leonard Cohen 1984-es albumán (Various Positions) jelent meg. Most ott…

Helyszíni tudósítás az 59. Velencei Képzőművészeti Biennáleról. Cecilia Alemani, olasz származású, a New York-i művészeti szcénában tevékenykedő Biennalé főkurátor a The Milk of Dreams (irodalomból átvett szókép) központi kiállítás-koncepciót választotta hívógondolatul 2022-re. Saját kiállításában (Központi Pavilon és Arsenal) a női princípium, a test és lélek, a közösség és egyén mai konfliktusainak friss nézőpontjait, a szürrealizmus…
Rendszeres szerzőnk, Schüttler Tamás a múlt héten elhunyt, e héten eltemetett legendás balett táncos, Markó Iván osztálytársa volt. Facebook posztban megosztott emlékezése a táncos pályakezdésének idejét idézi. 1953 szeptemberében lettem iskolás. Szódásüveg vastagságú szemüvegem, meg viszonylag kis növésem miatt Mária néni, a tanítónőm a középső padsor első padjának bal oldalára ültetett. A mellettem levő jobboldali hely…

Egy váratlan szemműtét miatt néhány napot jórészt mozdulatlanul kellett eltöltenem, és ezalatt újrahallgattam a mágikus, ma is páratlan, noha több mint 60 éves Stan Getz albumot, amelyet Joao és Astrud Gilbertoval készített. “Mindannyian szeretnénk úgy játszani, mint Stan Getz – ha tudnánk.” – mondta John Coltrane. Több mint 30 éve hunyt el a tenorszaxofon egyik…

Egy San Franciscó-i pincéből előkerült operakotta világpremierjét tartották meg egy német színházban. A darabot több mint 150 zenész és előadó keltette életre, közel 80 évvel azután, hogy a szerzőjét a nácik meggyilkolták. A főállásban textilkereskedő Eugen Engel a Grete Minde című darabot szabadidejében írta. Az előadásról a The Guardian számolt be. A Grete Minde című…

Pályafutása legelején Leonard Bernstein egyik mentora azt javasolta neki, hogy változtassa meg zsidó hangzású nevét, mert azzal aligha fogja meghódítani a Carnegie Hallt. Leonard S. Burns talán mégis jobban hangzana – érvelt jóakarója. Bernstein komolyan fontolóra vette a névváltoztatást. Ez derül ki Douglas Tirola 105 perces “Bernstein’s Wall” című dokumentumfilmjéből, amit mostanában mutatnak be különböző…
Harry Freedman könyve Leonard Cohen misztikus vallási gyökereiről november 7-én, Cohen halálának ötödik évfordulóján jelenik meg. Leonard Cohen dalszövegeire jellemző az erős költőiség és az összetett metaforák használata. A zenész ugyanakkor szívesen épített bele dalaiba olyan szent szövegekből származó elemeket, mint a Biblia, Misna vagy Talmud-mesék. A Leonard Cohen: The Mystical Roots of Genius című könyv azt…

A ‘Lover, Lover, Lover’ című dal akkor íródott, amikor Leonard Cohen a Jom kipuri háború napjaiban a szináji fronton tartott koncerteket az izraeli katonáknak. A harcosokat a szöveg mélyen érintette, ám az utolsó versszak a későbbi koncerteken már nem hangzott el, és stúdiófelvételekből is kimaradt. Amikor 1973 őszén kitört a jom kippuri háború, a legendás…

Budapesten koncertezett a fogyatékkal élő zenészekből álló izraeli Shalva Band. Izrael Állam magyarországi nagykövetsége és a Yom Tov család közös szervezésének köszönhetően a világhírű Shalva Band az Uránia filmszínházban adott koncertet a zsidó újév alkalmából. A Shalva Band zenészei fogyatékkal élő emberek. A zenekar az izraeli Shalva központban alakult. Ennek célja, hogy a fogyatékkal élők is…

80 éves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones egyik alapítója és egyetlen dobosa. Minden idők egyik legnagyobb dobosának tartják, aki sokat tett a klasszikus rockzenei hangzás létrehozásáért és finomításáért. Annak ellenére, hogy a rock történetének leghosszabb ideig fennálló zenekarában játszott, eredetileg tulajdonképpen jazzdobos volt; példaképei a jazz világából kerültek ki. Saját swing-zenekart vezetett Nagy…
Pandzarisz Dina énekesnő zsidó gyökerekkel, határátlépő spirituális utazással, a szefárd kultúra iránti elkötelezettséggel. Mit jelent a zsidóságod a mindennapi életben, zenei útkeresésedben? Gyermekkoromtól fogva zsidó neveltetést kaptam, zsidó iskolákba jártam. Ami azonnal megérintett, az a zsidóság belső, szavakon túli, spirituális ereje, és ezen a csatornán keresztül jutottam el a spiritualitás lényegéhez, amely viszont túlmutat a…

A szórakoztató-iparban tevékenykedő több mint 130 művész nyílt levélben hívta fel kollégáit és befolyásos személyiségeket, hogy ne terjesszenek hamis híreket az izraeli-palesztin konfliktusról. „Azzal a kéréssel fordulunk kollégáinkhoz és barátainkhoz, hogy ne terjesszenek olyan hamis híreket és egyoldalú értékeléseket, amelyek szítják az ellenségeskedést, ahelyett, hogy békét hoznának… Amikor emberek élete forog kockán, a mi felelősségünk,…

Pusztító világjárvány szedi áldozatait, szűkebb közösségünk tagjait sem kíméli. Freiman Péter csellóművész távozott közülünk. Megdöbbenve értesültünk arról néhány héttel ezelőtt, hogy Freiman Péter nagyon súlyos állapotban került kórházba, de mindazok, akik szerettük, bíztunk a felépülésében. Együtt szorítottunk Péterért az akkoriban könnyebb tünetekkel szintén kórházi gyógykezelésre szoruló Ágnes Asszonnyal – az idő múlásával a gondos ápolás…