A németországi zsidó közösséget érő támadások és az antiszemita incidensek számának jelentős növekedése közepette a hamburgi Kereszténydemokrata Unió (CDU) tizenkét pontos akciótervet mutatott be az antiszemitizmus visszaszorítására. A kezdeményezés kidolgozásában részt vett Stefan Hensel, Hamburg korábbi antiszemitizmus-ügyi megbízottja is. Hensel korábban bírálta a tartományi kormányt, amiért szerinte nem biztosított megfelelő politikai támogatást az antiszemitizmus elleni…

2009 februárjában írtam egy esszét az UCLA-n (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) rendezett szimpóziumról, amely a Hamász akadémiai körökbe való beszivárgásának kezdetét jelezte. Leírtam azt a félelemkultúrát is, amely eluralkodott sok kollégámon, akik úgy érezték, nem biztonságos bevallaniuk, hogy támogatják Izraelt. Tizenkét évvel később – az Izrael és Gáza közötti legutóbbi konfliktus*, valamint az egyetemi kampuszainkon…
Több ezer Izrael-barát keresztény vett részt csütörtökön az amszterdami Dam téren megrendezett, „Álljunk ki Izraelért” elnevezésű szolidaritási tüntetésen. A környéken több tucat palesztinpárti tüntető is összegyűlt, megszegve az önkormányzatnak az ellentüntetésekre vonatkozó tilalmát. Az Izrael melletti tüntetés főbb szónokai között volt Binyamin Jacobs holland főrabbi, valamint Chris Stoffer, a konzervatív Reform Párt (SGP) vezetője. A…
Canterbury érseke 2026. szeptember 11-én, a terrortámadások huszonötödik évfordulóján a Megbékélésért és Vallásközi Együttműködésért járó Hubert Walter-díjjal tüntette ki Hafiz Muhammad Tahir Mehmood Ashrafit. Ashrafi, a Pakisztáni Ulema Tanács elnöke 2007-ben az „Allah kardja” címet adományozta Oszáma bin Ládennek. Indoklása szerint, ha Salman Rushdie megkaphatja a „Sir” címet, az oroszok, amerikaiak és britek ellen harcoló…
Szufján Abu Zaida, a Palesztin Hatóság egykori minisztere egy videóüzenetben bejelentette, hogy a közeljövőben nyilvánosságra hozza a 2023. október 7-i terrortámadást megelőző időszakban az Izrael és a Hamász között folytatott, titkos közvetítői tevékenysége részleteit. Abu Zaida szerint a 2023 első felében, több hónapon át tartó tárgyalások során szóba került négy, Izrael által keresett személy (két…
Az Izraeli Film Tanács a Velencei Filmfesztiválon díjazott „NAZA” című dokumentumfilm azonnali izraeli bemutatását sürgeti. A film azzal vádolja Izraelt, hogy szándékosan palesztin civileket vett célba a Gázai övezetben – írta csütörtökön az Israel Hayom. Az Izraeli Kulturális Minisztérium filmügyi politikáját véleményező, valamint a Jeruzsálemi Filmfesztivált szervező Izraeli Film Tanács azt követeli, hogy a filmet…

Schmidt Mária ezúttal valóban elvesztette a fonalat. Csakhogy jóval korábban, mint gondolja. Ott, ahol a történeti megismerést összetévesztette az emlékezetpolitikai hadviseléssel, a múzeumot a politikai önigazolás színpadával, a kurátori szabadságot pedig a szakmai ellenőrizhetetlenség kiváltságával. Írása nem egy történész érvelése. Egy kultúrpolitikai hatalmasság indulatos önvédelme, amely közben – talán észrevétlenül – elárulja saját múzeumának egész…
Az első információk szerint a rendőrség előtt ismert, afgán állampolgárságú férfi egyedül követte el a támadást. Egy férfi csütörtök délután gyújtogatásos támadást hajtott végre a wuppertali Zsidó Hitközség zsinagógája ellen. Az elkövető több, gyúlékony folyadékkal megtöltött zacskót dobott a zsinagóga egyik mellékbejáratára, majd felgyújtotta azokat, és elmenekült a helyszínről. A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt,…
Doron Spielman, a Miniszterelnöki Hivatal szóvivője egy interjúban élesen bírálta Yuval Abraham és Rachel Szor rendezőket, és azzal vádolta őket, hogy szándékos kampányt folytatnak Izrael ellen. Olyan környezetben mutatták be NAZA c. dokumentumfilmjüket, amelyről úgy vélték, hogy kedvezően fogadja az Izraellel szembeni kritikát. Spielman jelezte, hogy a film bemutatása előtt az izraeli illetékeseket nem keresték…
Az Algemeiner cikke szerint a brit egészségügyi rendszerben, mindenekelőtt az állami NHS-ben, az antiszemitizmus már nem csupán elszigetelt esetek formájában jelenik meg, hanem a zsidó betegek és egészségügyi dolgozók számára egyre aggasztóbb méreteket ölt. A Campaign Against Antisemitism (CAA) nevű szervezet hónapokon át tartó vizsgálata dokumentumfilmmel és közvélemény-kutatással igyekezett feltárni a jelenség nagyságrendjét. A szervezet…

Izrael védelmi minisztere, Israel Katz azt mondta, csak idő kérdése, hogy az ország újra teljes körű háborút indítson Gázában, és lépéseket tegyen az ott élő kétmillió palesztin kivándorlásának ösztönzésére – írja a Times Of Israel. Katz azután nyilatkozott így, hogy jobboldali riválisa, Ofer Winter, az Izrael Népe párt jelöltje bírálta őt az október 27-i választás…
Az adóhivatal nyilvánosságra hozta egy százalékokról szóló 2026-os adatokat. Ebből az derül ki, hogy a zsidó felekezetek támogatóinak száma 2789 fővel, a felajánlott összeg pedig csaknem tízmillió forinttal nőtt. A Mazsihisz támogatóinak száma több mint kétezer fővel, az EMIH-nek adakozók száma 460 fővel nőtt. A részletes adatokat az alábbi táblázat tartalmazza: Mazsihisz 2025 2026 változás…
Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Zsidó Hitközség Rabbiságának igazgatója készített gyorsjelentést facebook oldalán a ma megjelent adatok alapján a zsidó hitközségeknek tett 1%-os adófelajánlásokról. A főrabbi összesítése szerint a Mazsihisz, az EMIH, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség is növelni tudta felajánlóik számát a tavalyi adatokhoz képest. A…
Svédország oktatási és integrációs minisztere, a Liberális Párt elnöke, a moszlim családból származó Simona Mohamsson a Dávid-csillagról, valamint Izrael bírálatának és az antiszemitizmusnak az összemosásáról. Miniszter asszony, Ön nemrég a pártelnökök választási vitáján Dávid-csillagos nyakláncot viselt. Ezt azért tette, hogy vitát kezdeményezzen, vagy „néma” szolidaritási jelzésnek szánta? A környezetemben élő zsidóktól, valamint azoktól a gyerekektől…
2026. szeptember 12-én, másképpen 5787 Tisri 1-én, Rós Hásáná idején, az Ítélet Napján meghalt Kardos Sándor, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, fotográfus, tanár, író, teoretikus, a Hórusz Archívum megteremtője. „Filmoperatőr, középiskolai magyar tanár, okleveles népművelő”, tárgyszerű és kisképű önmeghatározása szerint. Gyász és jelentés címmel búcsúzott tőle Németh Gábor a Hórusz archívum…

Válasz Radnóti Zoltán főrabbinak A személyeskedéssel kezdem, hogy rögtön magunk mögött is hagyhassuk. Nagy Ákos trágár minősítése méltatlan és elfogadhatatlan. Közéleti vitában ilyen szavaknak nincs helyük. Az „antiszemita” jelző kiosztása azonban ennél is súlyosabb ügy. Egy zsidó ember sértegetése önmagában nem antiszemitizmus. Ahhoz, hogy egy közlés antiszemitának minősüljön, zsidóellenes előítéletet, zsidó származásra vagy vallásra irányuló…
A német zsidó szervezetek az Alternatíva Németországnak párt (AfD) Szász-Anhalt tartományban szeptember 6-án elért helyi parlamenti választási sikerét közvetlen fenyegetésnek tekintik. „A szász-anhalt-i választási eredmény azt jelzi, hogy hazánkban a demokrácia statikája (sic) már nem működik – és bevallom: ez megrémiszt” – jelentette ki a német zsidó vezetők doyenje, Charlotte Knobloch, München és Felső-Bajorország Izraelita…
A gázai háborúban történtekkel való szembenézésre szólította fel az izraelieket a Náza című dokumentumfilm alkotója, aki különdíjat kapott a 83. Velencei Filmfesztivál szombat esti záróünnepségén – jelentette a Jediót Ahronót című újság Ynet hírportálja. A Náza (héberül a járulékos kár kifejezés rövidítése) című filmben huszonnégy, az izraeli hadsereg 8200-as hírszerzési egységénél szolgáló katonát szólaltatnak meg…

Épp 120 évvel ezelőtti történetet elevenít fel Biró Tamás: Goldziher Ignác 1906-ban Hágában töltötte ros hasana ünnepét. Megélését nem csupán a naplójából, hanem vendéglátója, Christiaan Snouck Hurgronje tollából is ismerjük. Naplója tanúsága szerint[1] Goldziher Ignác 1906 kora őszén a skóciai Aberdeenbe utazott, hogy szeptember 26-án díszdoktorrá avassák. A „szegény zsidó éhenkórász”,[2] „a székesfehérvári zsidófiú”,[3] a…
A sorozat ötödik évada vezeti a nézettségi listákat az arab világ több országában is, miközben a Hamász támadása és a gázai háború által okozott izraeli fájdalommal és traumával foglalkozik. Az izraeli akció-thriller, a Fauda nagy sikernek bizonyul a Közel-Keleten, több arab országban is, köztük olyan államokban, amelyek kapcsolatai Izraellel feszültnek, sőt ellenségesnek számítanak. Alig néhány…