Június 10. óta nem ábránd: megszületőben az a szervezet, amelyik joggal jelentheti majd ki, hogy legitim módon képviseli Magyarország egész zsidóságát. A MIOK közgyűlése ezen a napon a rabbikar javaslatára úgy döntött, hogy hozzálát önnön átszervezéséhez, és ebből a célból más zsidó szervezetek megbízottainak bevonásával előkészítő bizottságot állít fel. Ez dolgozza ki azt a politikai…
Amint erről a Szombat korábban már beszámolt, a magyarországi zsidó közösségek és szervezetek 1990 januárjában ad hoc bizottságot állítottak fel az antiszemitizmus elleni együttes és hatékony küzdelemre. Ebben részt vettek: az MZSKE, a MIOK, a MUSZOE, az Oneg Sabbat Klub, valamint a Zsidó Diákok Szövetsége. Csatlakozott a később megalakult B’nai B’rit és a Keren Kajemet…
FORRONG A VILÁG, az ország, cseppfolyós állapotban van a magyar zsidó szervezeti élet. Lebomlanak régi szerkezetek és kínkeservvel születik az új. Nincsen jó formában a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület sem. Kezdetben volt az elementáris erejű érdeklődés és a lelkesedés, ma már ennek alig van nyoma. Rendezvényeink látogatottsága apad, tisztújító közgyűlésünk meglehetős közönybe fulladt. Sok a…
1990. május 28-án délután a magyar közélet legkülönbözőbb köreinek képviselői jelentek meg Raoul Wallenberg meggyalázott emlékművénél, hogy a svéd diplomata nevét viselő egyesület felhívására díszőrséget álljanak. A szimbolikus eseményen részt vett egyesületünk számos tagja és vezetője is, demonstrálva a kisebbségek elleni indulatok megnyilvánulásaival szemben a különböző pártállású, nemzetiségű és felekezetű demokraták összefogását. Kár, hogy az…
A sajtóból értesültünk arról, hogy nemcsak külföldön, de most már idehaza is aláírásgyűjtés folyik zsidó nemzetiségi képviselet ellen. Értelmiségi körökben petíciót köröznek, amelynek címzettje a magyar országgyűlés. A széles körben tapasztalható és mesterségesen is táplált félreértések tisztázása végett leszögezni kívánjuk a következőket: A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület nem arra szerveződött, hogy politikai tevékenységet folytasson, noha…
Nem tudjuk, hányan vagyunk zsidók ebben az országban, de azt tudjuk, hogy sorainkban és szervezeteink között több a széthúzás a kelleténél… Félreértések, félelmek rongálják idegeinket. Perlekedünk, mert aki vallásos, rossz szemmel tekint arra, aki nem az; aki magát elsősorban vagy csakis magyarnak tekinti, az kárhoztatja azokat, akik egy etnikum részeként akarják megélni zsidóságukat … A…
TOLONGÁS ÉS ZSÚFOLTSÁG miatt senki sem panaszkodhatott a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közgyűlésének május 20-án lezajlott második fordulóján. A közel 1800 főnyi tagságból csak mintegy százötvenen jelentek meg a Közgazdaságtudományi Egyetem nagy, rideg előadótermében, hogy elfogadják a módosított alapszabályt és a tavaly novemberi első forduló óta ügyvezetői minőségben működő elnökség helyébe teljes felhatalmazású, végleges elnökséget…
EGYESÜLETÜNK KÖZPONTJÁT naponta tucatszám keresik fel volt deportáltak, munkaszolgálatosok és leszármazottaik, hogy írásba rögzítsék az 1940-es évek első felében családjukat és személyüket ért sérelmeket és károkat. Közismert, hogy a nem szocialista országokban élő volt deportáltak és a nácik által más módon üldözöttek az NSZK-tól jelentős kártérítésben részesültek és kiegészítő nyugdíjat kapnak. Nyugat- Németország az 1960-as…
Tavaly szeptemberben Simon Peresz izraeli pénzügyminiszter azt mondta Amerikában, hogy a legközelebbi három évben százezer szovjet zsidó bevándorlására számítanak az izraeli szakértők. Walter Ruby, a Jerusalem Post munkatársa, visszatérve háromhetes szovjetunióbeli útjáról, úgy vélekedik, hogy Peresz becslését meg kell szorozni öttel. Az alábbiakban a jeruzsálemi lapban közzétett riportjából veszünk át részleteket. Úgy tűnik, két körülményből…
Az Al-Ittihad című bagdadi gazdasági magazin egyik márciusi száma arról tudósított, hogy Irakban ezentúl nem kap büntetést az, aki házasságtörőket öl meg. Pontosabban: ha a házasságtörő asszonyt és szeretőjét a nő otthonában ölik meg szülei vagy közeli rokonai, úgy mentesülnek a büntetés alól. Szaddam Husszein iraki elnök, aki a rendeletét aláírta, úgy véli, hogy az…
A Csehszlovákiában fennállott kommunista hatalom urai olyan mennyiségű robbanóanyagot exportáltak Líbiába a Semtex gyár készítményeiből, hogy abból 150 évre biztosítható a terroristák ellátása szerte a világon. Ez Václav Hável csehszlovák államelnök március 22-i londoni hivatalos látogatása alkalmával vált ismeretessé. Amint az elnök egy sajtókonferencián elmondta, a csehszlovák kormány „egy ideje megszüntette e robbanóanyag kivitelét, de…
Az angol zsidók mintegy 70 százalékát egyesítő United Synagogue választótestülete február végén egyhangúlag a 41 éves Jonathan Sacksot választotta új angliai főrabbivá. Sacks előreláthatólag a következő év szeptemberében veszi át tisztségét. A választást megelőzően két riválisa – Cyril Harris dél-afrikai főrabbi és Israel Lau Tel Aviv-i főrabbi – visszalépett. Jakobovits, aki kevéssel korábban kapta meg…
„Kedves zsidó polgártársaink a 3. városi választókerületben!” – így szólítja meg a választópolgárokat az a hirdetés, amelyet a zürichi hitközség két vezetője és két másik zsidó közösségi vezető írt alá. A hirdetés a Jüdische Rundschau című zsidó lapban jelent meg, és a zürichi helyhatósági választások alkalmából Walter L. Blum úr újbóli megválasztását ajánlja. Blum úr…
1989. novemberi számunkban – Randolph L. Braham professzor Midstream-beli tanulmánya alapján – már portrét adtunk Pásztor Lászlóról, aki úgy vergődött jelentékeny rangra a republikánus amerikai elnökök kelet-európai döntéseinek előkészítésében, hogy a negyvenes években a magyar nyilaskeresztes párt ifjúsági szervezetének vezetője, majd a Szálasi-puccs után az ország berlini nagykövetségének munkatársa volt. 1946-ban nyilas múltjáért börtönbüntetésre is…
Amint legutóbbi számunkban már beszámoltunk róla, 1990. április 1-jén a budapesti Goldmark-teremben újjáalakult a Magyarországi Cionista Szövetség, mely a hozzá csatlakozott tagszervezetek csúcsszerve (akik tehát tagjai akarnak lenni, egyénileg ezek valamelyikéhez csatlakozhatnak). Az alábbiakban a lényeget nem érintő, csekély rövidítéssel közöljük dr. Engländer Tibornak, a Szövetség elnökének az újjáalakulást kimondó gyűlésen elhangzott beszédét. Hölgyeim és…
1. „Tehetetlen szemtanúi vagyunk annak, hogy megnyomorítják nemzetünket Erdélyben … Most talán átélhetjük azt, amit átélhetett egy örmény vagy egy zsidó. Azt a kiszolgáltatottságot, azt a tudatot, hogy kivert eb módján nem vagyunk biztonságban saját szülőföldünkön … Bízom benne, hogy kisebbségben vannak, akik azt tették velünk, amit tettek Erdélyben, s tudom, vannak a szomszéd nemzetben,…
A Magyar-Izraeli Baráti Társaság köréből kezdeményezés indult: állítsunk emlékművet Szenes Hannának, a fiatal zsidó lánynak, aki családja nyugodt polgári életét a chalucok küzdelmes életével váltotta fel Izrael ősi földjén, és aki a halálos kockázat tudatában vállalta a harci bevetést az angol hadsereg hadnagyaként, jugoszláviai partizánok küzdőtársaként, magyar zsidók megmentéséért. Szenes Hanna az antifasiszta harc vértanúja…
A NYOLCVANAS ÉVEK DEREKÁN a rendőrség megneszelte, hogy budapesti zsidók három magánlakásban is rendszeresen összejönnek és zsidó témákról beszélgetnek, netán gyertyát is gyújtanak, sőt, ami a leggyanúsabb, Izraelből jött vendégeket is fogadnak. A házigazdákat és a résztvevőket sorra becitálták a kapitányságra, kifaggatták, megfenyegették, mire az összejövetelek abbamaradtak. Értesülvén erről, fölkerestem a köztiszteletben álló tudós rabbi,…
ELÉRKEZETT AZ IDEJE, hogy eláruljam: mi néhányan, akik 1988 januárjában-februárjában összeszövetkeztünk a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület létrehozása érdekében, kezdettől fogva kettős játékot űzünk. Ennek oka, hogy szervezkedésünk kezdetén még a kádárista MSZMP pártállam, majd a Grósz Károly vezette állampárt regnált Magyarország felett. Tartanunk kellett a politikai rendőrség megtisztelő ellenlökéseitől, amelyeket néhányunk személyesen is megtapasztalhatott korábbi…
A KÖZELMÚLTBAN Budapesten járt Stephen J. Roth, a Brit Cionista Szövetség magyarországi származású elnöke, aki az MZSKE vezetőivel beszélgetve elmondta, mit hallott a cionizmus megítéléséről egy szovjet diplomatától. Golicin, a londoni szovjet nagykövetség tanácsosa szerint „a cionizmus elítélése rasszizmus gyanánt az ideológiai háború része volt abban az időben, amikor mindent rossz színben tüntettek föl Izraellel…